bezár
 

irodalom

2020. 11. 05.
Rengeteg vers van, bennünk, körülöttünk
Terék Anna a Kis Présházban
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Október 29-én, csütörtökön a Praemium Művészeti Estek keretei között Terék Anna vajdasági származású költőnőt a KisPrésházban Dúll Kata kérdezte. Szóba került többek között idén megjelent verseskötete, a Háttal a napnak is, melyet többen dedikáltattak a szerzővel az est végén.

A beszélgetés elején szóba kerül a szerző költői indulása, a délszláv háború, az azutáni légkör, a környezet befolyása, a család és a különböző kapcsolódások és minták. Terék Anna meglepően nyíltan fogalmaz a saját múltbéli és jelenbeli élményeivel kapcsolatban. Megemlíti, többek között pszichológusként gyerekekkel is foglalkozik és rengeteg impulzust, kap, de mint fogalmaz, gyerekektől nem lop. Nevetve az első versére is kitér, majd kiegészíti azzal, hogy gimnáziumban kezdett el komolyan ráfordulni a versírásra.

prae.hu

A közelmúltban megjelent Halott nők című kötet kapcsán rámutat, hogy az konkrétan traumafeldolgozásként is érthető. A szerző több különböző szereplő tragédiáját világítja meg a saját prizmáján keresztül.

Azon az elfogadáson és lazaságon kívül, amivel Terék Anna a témákat kezeli, Dúll Kata bevonódása és figyelme is feltűnik, ahogy részrehajlástól mentesen, lelkesedéssel irányítja a beszélgetést.

A beszélgetés megtekinthető a prae.hu Facebook-csatornáján:

Fotó: L. Varga Péter

nyomtat

Szerzők

-- Király Csenge Katica --


További írások a rovatból

irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 43. számáról
G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban

Más művészeti ágakról

A Kuba és Alaszka és a Szanatórium című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés