bezár
 

színház

2020. 12. 20.
Egyéni utakat jártam
Interjú Simkó Beatrixszal pályakezdésről, külföldi lehetőségekről, az alkotóművészet és az előadóművészet útjairól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Simkó Beatrix táncos, koreográfus, performer, médiaművész. Németországi erős jelenléte mellett munkáit Európa-szerte bemutatta Belgiumtól Finnországig. Long time no see! című előadását beválogatták az Avignoni Fesztivál és az Aerowaves Fesztivál hivatalos programjába.

PRAE.HU: Koprodukciós előadás készül On the Silver Planet címmel Hamburgban. Mennyire van hatással az előadásra, hogy melyik országban dolgozol? 

Szkéné színház

Németországban hamarabb indultak a korlátozások, ezért nem jött össze a tervezett bemutató. Jövő májusra kaptunk új időpontot, ami szomorú, ugyanakkor ebben a helyzetben is lehet találni hasznos ötleteket és gondolatokat. Szeretnénk Magyarországon is bemutatni ezt az ifjúsági produkciót, így most van idő előkészíteni a budapesti bemutatót is. 

Másfajta koncentrációt jelent külföldön dolgozni, de a lényeg talán nem az ország, hanem a közegváltás. Már annak is érzékelem a hatását, ha egy másik városban dolgozom, hiszen akkor egészen mások a mindennapjaim, mint ott, ahol élek. Így nem aprózódik el annyira a figyelmem. Sokkal inkább rezidenciajellege van a máshol alkotásnak, mert akkor egyedül arra a produkcióra koncentrálok, amiért odamentem. Év elején volt egy bemutatóm Debrecenben, ahol egyébként az elsők között jelent meg az ottani színház repertoárjában kortárstánc-előadás, ott is ezt éltem meg.

Előfordul, hogy a saját életemből vett elemekkel dolgozom, ezért amikor külföldön alkotok, intenzívebb az eltérő kulturális környezet, társadalom hatása az alkotásra. A különbségek kiélesedése látványosabban megjelenik, akár jobban is tematizálódik az előadásban. Általában több időm van ilyenkor, ezért pontosabban meg tudom figyelni az embereket, jobban szembetűnnek az eltérő gesztusaik, szokásaik. Ezek a formák, mozdulatok hatással vannak a próbafolyamatra. Praktikus szempont még, hogy a külföldi munka több egyeztetést és távmunkát igényelhet, mert nem mindig  tudnak az alkotótársak egy helyszínen részt venni a folyamatban. Nemcsak az On the Silver Planet, hanem a következő bemutatóm, A kredenc a pincében maradt című előadás is ilyen struktúrában indult, több városban készül a produkció, sokféle hatás van jelen. 

PRAE.HU: Tehát befolyásolja a munkát, hogy hol dolgozol, milyen a környezet. 

Abszolút. Lenyűgöznek a részletek, a mindennapi folyamatok, különbözőségek, amelyeket már eleve sokszor performanszként élek meg. Ezeknek a környezeti hatásoknak az újragondolása visszaszivárog a munkába.

Simkó Beatrix

Simkó Beatrix az In Between című produkcióban

PRAE.HU: A munkáidban gyakran felfedezhetők művészeti ágakat át- és összeszövő, intermediális elemek. Szempont a hatásmechanizmus munka közben? 

Ez eléggé ösztönös nálam. Inkább úgy közelítenék a hatástémához, hogy egy gondolat kifejezése nem biztos, hogy az adott médiumon keresztül működik a legjobban. Vagy éppen ki szeretném egészíteni, mert úgy érzem, hogy valamilyen szerteágazóbb eszközhasználattal érné el a hatását. Tehát a létrehozás folyamatában megjelenik ez a tudatosság, de azt nem feltétlenül gondolom ki előre, hogy az adott hatást mivel szeretném kiváltani. Egy táncelőadás próbaidőszakában nagyon sok minden a folyamat közben dől el, számomra ideális, ha van idő kísérletezni és több szakaszban próbálni, így van idő a folyamat közben távolabb, majd ismét közelebb kerülni az anyaghoz. 

Minden alkotás más, eddig szinte minden munkámnál teljesen mások voltak a környezeti tényezők, a feltételek, a körülmények, hogy milyen városban és milyen koprodukciós keretek között dolgozom, és az is, hogy milyen pozícióban veszek részt abban a munkában, önállóan vagy alkotótárssal, így ezek a tényezők az adott munkamódszert is befolyásolják. 

PRAE.HU: Az, hogy milyen pozícióban veszel részt a munkafolyamatban, azért alakul az adott módon, mert azt érzed produktívnak, vagy a szakma ezt a formát teszi működőképessé? Arra is gondolok például, hogy nem alapítasz társulatot.

Nagyon nehéz társulatot alapítani, fenntartani, anyagi hátteret biztosítani hozzá, az egy rögös út. A projektalapú működés nem sajátos, Európa-szerte sokan így működnek. Ez nagy szabadságot jelent, sok mindent én választhatok és dönthetek el, a magam ura vagyok. Ami nekem ebből hiányzik, az a műhelymunka, hogy fenn lehessen tartani a folyamatosságot. Nagyon különböző emberekkel dolgozom előadásról előadásra, alkotótárs és produkciós partner tekintetében is, ami szintén megnehezíti a folyamatosságot, ehhez alkalmazkodni kell. Alkotóként fontos hosszú távon gondolkodni abban, hogy kik lehetnek nemzetközi partnerek. Partnerségeket kiépíteni hosszú idő, de így a későbbiekben talán több lehetőség lesz arra, hogy valamifajta rendszeresség meg tudjon valósulni.

Simkó Beatrix

 Simkó Beatrix és Irina Demina az On the Silver Planet című előadásban. 

PRAE.HU: Te hogyan találtad meg és alakítottad azokat az utakat, partnerségeket, amelyek külföldi csatornákat nyitottak meg? 

2012-ben Leonardo ösztöndíjat nyertem, ami egy európai finanszírozású ösztöndíj, és ezzel egy berlini alkotói rezidencián vehettem részt. Voltam már korábban Berlinben, beleszerettem a városba, és mindenképpen vissza akartam menni. A nagy áttörést a Theatertreffen német színházi fesztivál jelentette 2015-ben, amelynek több, fiatalokat támogató keretprogramja van, köztük több nemzetközi is. Az International Forum volt az, ahova bekerültem, és ezzel tágult a szakmai rálátásom, a kollegiális ismeretségem. Nagyon jó közösségbe kerültem, ami később is fenntartotta a kapcsolatot egymással, és ez több munkát is hozott nekem. Esetemben tehát volt egy erős német fókusz, eleve érdekelt a német kultúra, az első idegen nyelvem is ez volt, és aztán láttam, hogy ez a terület szakmailag is érdekes. Így amikor úgy döntöttem, hogy ismét továbbtanulnék, akkor is kifejezetten német területen keresgéltem, így találtam a Hamburgi Egyetemet 2017-ben. Mindeközben a Műhely Alapítvánnyal elindult egy szoros partnerség, a Life Long Burning – Creative Crossroads nemzetközi programjába kerültem két évre, ami szintén a nemzetközi jelentétet és partnerséget segíti. 

PRAE.HU: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztél korábban, majd, ahogy említetted, a Hamburgi Egyetemre mentél. Vagyis nem a táncosok klasszikus intézményes útját jártad. Eszerint megkerülhető az intézményes képzés a táncban, a színházban?

A pályám alakulása alapján igen, egyéni utakat jártam, amihez minden támogatást megkaptam a szüleimtől. A gimnázium utáni időszakig semmilyen intézményes táncszakmai képzésben nem vettem részt – ami, lássuk be, már az az életszakasz, amikor a fiatal táncosok végeznek valamilyen képzésen, és próbálnak elhelyezkedni a pályán. Én különböző táncformációkban, egyesületekben tanultam, egy idő után pedig külföldi workshopokra jártam. Meg volt a lehetőség arra, hogy képezzem magam, ami nagy szabadságot adott. Fontos volt fiatalként, hogy én tudtam meghatározni az utamat, nem kényszerítettek rám semmit. Szabadon tudtam magam előre vinni, aminek a hátránya és a nehézsége, hogy így nem kerültem be automatikusan egy közegbe. De végül ez is sikerült, voltak olyan platformok, ahol megmutattam magam, és át tudtam törni a falakat. Tegyük hozzá, hogy ez az előadó-művészeti oldal, alkotóként viszont másfajta utak is lehetségesek. Az egyetemeken olyan szakokra jártam, ahol elméleti és gyakorlati képzésben is részt vettem, amelyek megalapozták a kritikus hozzáállást, a folyamatos reflexiót, a tervezés fontosságát és mikéntjét, és hozzásegítettek a témák különböző módokon való feldolgozásához. Ez azért fontos, mert később az alkotói, koreográfusi, rendezői területen óriási segítség volt, hogy használni tudtam ezeket az alapvető módszereket. A hamburgi képzést azért választottam, mert nemzetközi területen szerettem volna az elméleti és gyakorlati alkotói technikákat és látásmódokat továbbfejleszteni.

Én azt tapasztaltam, hogy az egyetemeken keresztül könnyebben lehet kapcsolatot létesíteni az adott szakmával, és általa bele lehet látni az adott ország pályázati rendszerébe. 

Simkó Beatrix

Jenna Jalonen és Simkó Beatrix a Long time no see! című előadásban 

PRAE.HU: Egy fiatal, pályakezdő alkotónak milyen lehetőségei vannak, hogy megmutassa magát? Mennyire része a képzéseknek az önmenedzselés?  

Ez még mindig hiányos terület, de Magyarországon például a Műhely Alapítványnak és a SÍN Kulturális Központnak is vannak olyan programjai, amelyek a fiatal alkotókat segítik. A néhány éve működő Imre Zoltán Program új az NKA-nál, ami kifejezetten a fiatal táncművészeket és a fiatal alkotókat támogatja az alkotói és előadói munka különböző fázisaiban. Részben erőforrás hiányában, másrészt az intenzív social media világában igen hamar szembesül vele egy pályakezdő, hogy az önmenedzselésre szükség van.

PRAE.HU: Az internet, a különböző közösségimédia-felületek jól használhatók önmenedzselésre? 

Igen, sok esetben jól tud működni, bár ezeknek a hatásmechanizmusát nem tudom teljesen megfejteni. Az is kérdés, hogy valójában mennyire hatékonyak a szakmai munkához ezek a felületek. Engem is foglalkoztat, hogyan lehetne a kortárs tánccal nagyobb közeget elérni. Ehhez nyilván szükséges a jelenlét és a rendszeresség, de egyelőre nehéz megfogni, hogy miként kéne hatékonnyá tenni a kommunikációt. Magyarországon nincs egységes kommunikáció, alig van jelen a médiában ez a terület. A támogatási rendszer is inkább a létrehozásra fókuszál, és nem a produkciók utóéletére, megjelenésére. De érdemes próbálkozni és egyénileg is lehet tenni ezért a területért. Az említett IZP Kollégiumnál már digitális tartalmak létrehozására is lehet pályázni, ennek égisze alatt olyan online táncvideó-sorozatot tervezek, ami a kortárs táncot és azon keresztül az önkifejezést szélesebb körnek tudja eljuttatni.

PRAE.HU: Más szakmai tudás is szükséges lenne ehhez, az alkotó- és előadóművész nem feltétlenül menedzserszemélyiség.  

Még ha menedzserszemélyiség, ez akkor is másik szakma, és egy főleg intenzív időszakban teljes embert kíván. Én szerencsés helyzetben vagyok, másfél éve van egy menedzserem, aki a fundraisingtől a forgalmazásig végigköveti a folyamatokat. Esetemben önálló alkotóként nincs mögöttem anyagi bázis, működési támogatás, így ez az együttműködés is egyelőre projektalapú, ahogyan az alkotói munkáim. 

PRAE.HU: Gondolom, egy ponton a munka rovására megy, ha mindennel neked kell foglalkoznod. Hogy indult a ti együttműködésetek, hol lehet menedzsereket „találni”?

Kovács Brigittával a Műhely Alapítványon keresztül kezdtünk el együtt dolgozni, mikor bekerültem az Alapítvány egyik programjába, partnerség alakult ki közöttünk. Nagy segítséget ad a működésemhez. Vannak erre a területre irányuló menedzserképzések, kulturális és művészeti menedzserek, persze ez az egyik legszűkebb szegmens, mivel nincs benne olyan nagy forráslehetőség. Szerintem hamar felismeri az ember, hogy szüksége lenne valakire, aki segít neki, inkább az a kérdés, hogyan lehet ezt fenntarthatóvá tenni. 

Simkó Beatrix

Simkó Beatrix és Jenna Jalonen a Long time no see! című előadásban 

PRAE.HU: Említetted korábban, hogy a hazai média nem bánik jól a tánccal. Külföldön jobb a helyzet e tekintetben? 

Két példát tudok erre mondani Németországból, az egyik eset nagyon friss. A Tanzbüro különböző kampányokkal is foglalkozik, a legutóbbi a pandémiára reagált Let us dance címmel. A kezdeményezés lényege, hogy a berlini koreográfusokat és táncművészeket láthatóvá tegye. Létrehoztak egy fekete-fehér újságot, amit 60,000 példányban terjesztettek Berlinben, illetve online is elérhetővé tettek. Ez kifejezetten arról szólt, hogy segítsen az alkotóknak abban az időszakban, mikor zárva vannak a kulturális intézmények.

A másik esetet a Kulturstiftung des Bundes nevű alapítvány hozta létre még 2005-ben, aminek az volt a lényege, hogy öt éven keresztül nagyvárosokban a produkciós házak és előadó-művészeti intézmények köré olyan programokat, edukációs és alkotói lehetőségeket szerveztek, amelyekkel kifejezetten a (kortárs) táncot szerették volna népszerűsíteni. Aztán tulajdonképpen ennek folyományaként létrejöttek olyan fontos intézmények, amelyek a későbbiekben is támogatták a táncot. Ebben az is jelentős, hogy a projekt nem egy városra összpontosult, hanem a nagyobb városokban hasonló támogatást és koncepciót jelentő program alakult ki. Mert arról is beszélnünk kell, hogy az említett magyar vonatkozású intézmények Budapesten vannak, de fontos lenne a vidéki működéssel, intézményekkel is foglalkozni. 

A kortárs tánc kapcsán elég sok lehetőség van a külföldi megmutatkozásra, rengeteg táncfesztivál van Európa-szerte. Németországban országos szinten gondolkodnak arról, hogy a táncnak és a kortárs táncnak hol van a helye, mi a szerepe. Magyarországon a táncról  nagyobb általánosságban nem az jut elsősorban az emberek eszébe, hogy az önkifejezési forma, amivel reflektálhatunk a társadalmunkra vagy a közvetlen környezetünkre, hanem hogy egy szórakoztató jellegű műfaj. És ezen nagyon nehéz változtatni ilyen kicsi közönséggel. Nyilván vidéken is járnak színházba az emberek, de a közönségépítési folyamathoz hozzátartozik, hogy ne csak a színházról beszéljünk, hanem a táncról is, és arról is, hogy milyen táncfajták léteznek. 

PRAE.HU: Long time no see! című előadásodat beválogatták az Avignoni Fesztivál és az Aerowaves Fesztivál hivatalos programjába. Milyen új lehetőségeket hoztak ezek az elismerések? 

Ezek fontos szakmai referenciáknak számítanak, és a jövőben is tudok rájuk hivatkozni, hisz komoly elismerések. Az Avignoni Fesztiválon az volt számomra nagyon érdekes, hogy sokkal inkább lokálisnak éltem meg a fesztivált, mintsem nemzetközinek. Például a produkciókat felirat nélkül mutatták be. A korábbi fesztiváltapasztalataim alapján mindig fontosnak tűnt, hogy ha nemzetközi fesztiválról van szó, akkor legyen angol fordítás. Szerintem ez hatással volt arra is, hogy a francia közönség nem feltétlenül figyelt fel bizonyos előadásokra. Nem igazán voltak kapcsolódások a helyi intézményekhez, szcénához, ezért onnan nem is érkeztek megkeresések. 

Úgy érzem, például bizonyos pályázatok esetén, hogy a munkáim sokszínűsége néha hátrány, mert így nem tudom elhelyezni magamat egy bizonyos területre. Másrészt az ellenkezője is működni tud, kitűnök azáltal, hogy más területekkel is kapcsolódom, különböző médiumokat használok, és ez felkelti az emberek érdeklődését. Az is az építkezés része, hogy az ember kiismerje az adott fesztivál, program, pályázat ízlését, szempontjait. Érdemes visszajelzéseket is kérni, ha nem sikerül egy próbálkozás, egy pályázat, akkor meg lehet kérdezni, hogy miért és mi nem működött. Nagyon diverz a működésmódjuk, én is minden munkafolyamatnak leszűröm a tanulságait, következményeit, és ezekből lépek tovább. 

 

Fotó: Dömölky Dániel, a portrén Simkó Beatrix látható

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Simkó Beatrix tapasztalata a projektalapú működéssel kapcsolatban. Európa-szerte sokan követik ezt a modellt, ami nagy szabadságot jelent az alkotóknak. Hiszen teljes függetlenségben, ők maguk hoznak meg minden döntést (társulattól, producertől, szervezettől függetlenül), viszont ebből a metódusból hiányzik a hosszas, állandó műhelymunka, és az előadásról-előadásra fenntartható folytonosság lehetősége. Emellett alkotóként fontos hosszú távon gondolkodni abban is, hogy kik lehetnek nemzetközi partnerek.

Simkó Beatrix oldala: https://simkobeatrix.hu/

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Németh Gábor Dávid --


További írások a rovatból

színház

Séta a fejekben és az utcákon Séta a fejekben és az utcákon
East End: Idővonal
színház

Szív-e vért egy gumidenevér, avagy kalickákba zárt szülők Szív-e vért egy gumidenevér, avagy kalickákba zárt szülők
Tóth Krisztina Denevér című drámája Dicső Dániel rendezésében
színház

Nehéz idők, nehéz emberek Nehéz idők, nehéz emberek
Andrew Bovell: Ha elállt az eső, Guelmino Sándor rendezésében

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy szó megtisztítása Egy szó megtisztítása
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
gyerek

Bonyolultak a kamaszok? Bonyolultak a kamaszok?
Négy szerző - négy kamaszregény
irodalom

A kislányunk arca A kislányunk arca
Mécs Anna novellája a Prae folyóirat spekulatív fikció témájú lapszámából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés