Schumann Versenyművének alkotási ideje 1849-re datálható, a premierre pedig 1850. február 25-én került sor Lipcsében. A háromtételes darabban a szonátaforma köszön vissza: Lebhaft (élénk), Romanze (románc) és Sehr lebhaft (nagyon élénk) tételekre tagolódik, tehát az expozíció, kidolgozás, visszatérés hármasa vonul végig a darabon. Schumann a Versenyművet választotta megnevezésül, mivel a tételek rövidebbek, mint egy megszokott concertoé.[1] A német romantikus szerző újítása az is, hogy az első téma visszatér a második tétel végén, ami szünet nélkül kapcsolódik a harmadik tételhez.

A kürtkvartett – Chris Parkes, Hans Larsson, Anna Ferriol de Ciruana és Bengt Ny – különválik a szimfonikusoktól és a nézőtérnek hátat fordítva, Mäkelä mögött, a zenekarral szemben, egy színpadi kiegészítő elemen helyezkedik el. A kvartett tagjai tökéletes szinkronban játszanak, megcsillogtathatva virtuozitásukat. Négy igen képzett kürtművész szükséges a darab előadásához, talán ez is hozzájárul a Versenymű elhanyagoltságához[2], ritkán adják elő koncerteken. Mäkelä a tételek közötti cezúra nélkül vezényli le a darabot, ami a tételek rövidségéből fakadóan nem fárasztja le a hallgatót, teljes mértékben befogadható a három rész összemosása.

Klaus Mäkelä és a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekara. A kürtkvartett a zenekarral szemben helyezkedik el. Forrás: bachtrack.com

Jean Sibelius, a finn nemzeti identitástudat és klasszikus zene legmeghatározóbb alakja 1923-ban komponálta a VI. szimfóniát és még ebben az évben saját vezénylete alatt be is mutatta a finn fővárosban a Helsinki Filharmonikus Zenekarral. A négytételes darab – ami kevesebb mint fél óra játékot ölel fel – nem nyerte el annyira a közönség tetszését, mint az V. szimfónia, egyrészt líraisága miatt, másrészt úgy tartották, hogy hiányzik belőle a drámaiság. Ezért is lehet, hogy korábban a VI. szimfónia Sibelius egyik legkevesebbet játszott szimfóniája volt.[3] Sibelius úgy fogalmazott a VI. szimfóniával kapcsolatban, hogy “míg más modern zeneszerzők koktélt”, addig ő “tiszta hideg vizet kínál a közönség számára”.[4] Sibelius hét évnyi absztinenciája ért véget a VI. szimfónia komponálásakor, ismét megfordult Helsinki és különböző európai városok bárjaiban és kocsmáiban, de minden mulatozás után bezárkózott a szobájába és csak a komponálásra fókuszált. Ezért a VI. szimfónia egyfajta megtisztulási rítus is, ami a hangszerelésben áttetszőségként köszön vissza, a fúvósok és vonósok tiszta, élénk hangjaival, és míg a rézfúvósok központi szerepet töltöttek be az V. szimfóniában, itt háttérbe húzódnak és csak ritkán súrolják a lírai felszínt.[5]  

A C-dúrban írt, egytételes VII. szimfónia Sibelius utolsó szimfóniája. Egy időben az volt az általános vélekedés, hogy a C-dúr – az első, az ősi hangnem, minden más hangnem “anyja”, éppen ezért bizonyos értelemben a legegyszerűbb is – semmi újjal nem tud szolgálni. Ralp Vaughan Williams úgy fogalmazott, hogy Sibelius úgy tudott komponálni C-dúrban is, hogy az a lehető legfrissebb hatást keltette. Sibelius 1924-ben fejezte be a VII. szimfóniát, a premiert pedig 1925-ben rendezték meg Stockholmban, bár ekkor a darab még Fantasia Sinfonica név alatt futott, és nem tartották szimfóniának. Sibelius csupán a darab 1925-ös publikálásakor változtatott rajta és azt az utasítást adta a kiadójának, hogy “VII. szimfónia (egy tételben)” címen jelenjen meg.[6] Mivel a VII. szimfónia eredetileg több tételből állt, így egyetlen lélegzetvételben foglalja magában a lassú tétel, a scherzo, a szonátaforma és a rondó elemeit.[7] Klaus Mäkelä Sibelius gondolkodását továbbfolytatva összeköti a VI. és az egytételes VII. szimfóniát, cezúra nélkül követi a két darab egymást. Ezzel azt a benyomást nyújtja a közönségnek, mintha egy darabról lenne szó, és a VII. szimfónia a VI. ötödik tétele lenne, vagyis a VI. záró akkordjai a VII. szimfónia kezdő hangjaiként hatnak.[8]

Klaus Mäkelä vezényel. Forrás: medici.tv

Az egyetlen tételből álló, körülbelül 20 perces mű Sibelius szimfonikus gondolkozásának apoteózisa. Feljegyzések tanúskodnak egy VIII. szimfónia 1924-es komponálásáról, annak nehézségeiről, sőt, “többszöri” befejezéséről is, azonban a zeneszerző sosem volt megelégedve a kész darabbal és a 40-es évek közepén elégette a kéziratot. A VII. szimfónia megalkotása után nem volt képes többé zenét szerezni, legalábbis jobbat írni nem és – bár még 33 évet, 1957-ig élt – nem alkotott újat.[9]

Ahogy Simon Rattle fogalmazott a darabbal kapcsolatban: “Majdnem olyan, mint egy üvöltés. Ez a legdepresszívebb C-dúr, ahol azt érzed, ez a világ vége. Figyeld meg, milyen óvatosan hangszereli, hogy ne győzelemnek hangozzék, hanem valaminek, amit a halál kapujában érsz el. Utoljára eléred a C-dúrt – és vége.”[10]

[1] Schwarm, Betsy, Konzertstück, Op. 86 work by Schumann, Britannica.com, https://www.britannica.com/topic/Konzertstuck-Op-86, 2013. (olvasva. 2020. december 27.)

[2] Uo.

[3] Sixth symphony op. 104 (1923), Op. 104 Symphony no. 6 in D minor, Sibelius.fi, http://www.sibelius.fi/english/musiikki/ork_sinf_06.htm. (olvasva: 2020. december 28.)

[4] Service, Tom, Symphony Guide: Sibelius’s Sixth, The Guardian, https://www.theguardian.com/music/tomserviceblog/2013/nov/26/symphony-guide-sibelius-sixth-tom-service, 2013. (olvasva: 2020. december 27.)

[5] Sixth symphony op. 104 (1923), Op. 104 Symphony no. 6 in D minor, Sibelius.fi, http://www.sibelius.fi/english/musiikki/ork_sinf_06.htm. (olvasva: 2020. december 28.)

[6] Jean Sibelius, The Seventh Symphony, An Inktroduction by the Inkpot Sibelius Nutcase, Web.archive.org, https://web.archive.org/web/20060315150727/http://inkpot.com/classical/sibsym7.html. (olvasva: 2020. december 28.)

[7] Service, Tom, Symphony Guide: Sibelius’s Seventh, The Guardian, https://www.theguardian.com/music/tomserviceblog/2014/mar/18/sibelius-seventh-symphonic-scream, 2014. (olvasva: 2020. december 29.)

[8] Sava-Segal, Edward, Klaus Mäkelä shapes Sibelius persuasively in Stockholm’s Berwaldhallen, Bachtrack.com, https://bachtrack.com/review-video-makela-sibelius-swedish-radio-symphony-stockholm-november-2020, 2020. november 14. (olvasva: 2020. december 28.)

[9] Jean Sibelius, The Seventh Symphony, An Inktroduction by the Inkpot Sibelius Nutcase, Web.archive.org, https://web.archive.org/web/20060315150727/http://inkpot.com/classical/sibsym7.html. (olvasva: 2020. december 28.)

[10] Service, Tom, Symphony Guide: Sibelius’s Seventh, The Guardian, https://www.theguardian.com/music/tomserviceblog/2014/mar/18/sibelius-seventh-symphonic-scream, 2014. (olvasva: 2020. december 29.) Fordítás a szerzőtől.

Négyzetes kép a leadben: bachtrack.com