bezár
 

irodalom

2021. 01. 09.
Az identitástörténet válsága
Grecsó Krisztián: Magamról többet, Magvető Kiadó, 2020
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az identitástörténet válsága Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete tavaly jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Nagy várakozás előzte meg, ugyanis a szerző az utóbbi években mellőzte a lírát, és inkább prózai művekkel jelentkezett. Hogy a visszatérés a pályakezdő műnemhez mennyire kifizetődő, az már a befogadókra van bízva.

A Magamról többet már címével is jelzőtáblákat állít az olvasónak, mielőtt még az kinyitná, azt hivatott jelezni, hogy itt a kortárs líra éppen dívó objektivitásával, eltávolító aktusaival és gesztusaival szemben egy másfajta hangnem mutatkozik meg. A szerzői szubjektum műben való erős megjelenése nehezen enged meg egy életmű kivonásával játszó olvasatot, sőt, tovább megyek – majdhogynem teljesen kizárja annak lehetőségét. Az élethelyzet, amiben Grecsó Krisztián 'lírai gondolatainak csapja' ismét megnyílik, nyilvánvalóan krízissel terhelt – a lírai én betegséggel való küzdését és depresszív állapotát feldolgozó első szakaszokat felváltják az életigenlés lassú, de biztos érzései a mű utolsó részeiben, amely az örökbefogadással, vagyis az új élet megjelenésével teljes megerősödést nyer. Ez a fajta közel sem lineáris ív a kötet felépítésével és azzal, ahogyan a versek ciklusokba rendeződnek, képes képviselni a lírai én lelkiállapotának folytonos „térképét”, mint egy napló, ami a betegség és felépülés stációiról számol be.

A cím (ezáltal a kötet) mindemellett azt is feltételezi olvasójáról, hogy kellő információk birtokában van a szerzői életmű egészéről, ezáltal képes belépni abba a fikciós világba, ahol a történések zajlanak. Ezzel a gesztussal azonban ki is zárja azon olvasók rétegeit, akik esetleg nem ismerik Grecsó Krisztián előző műveit vagy élettörténetét, mivel a szerző sok esetben önéletrajzi elemek bevonásával dolgozik és azokra építi a művek fikcionális elemeit. Ez az alkotói technika viszonylag gyakori, de csak addig tekinthető sikeresnek, amíg képes nyitva hagyni az értelmezés játékterét, hiszen a könyv mint entitás önmagában, a szerző életének ismerete nélkül kell, hogy megállja helyét. Például a kötet címadó versének (Magamról többet, 134.) cselekménye igényelne a kötetben megjelenített referenciális hivatkozásai mellé pontosításokat. A líra műfaja talán nagyobb mértékben engedhet meg költői homályosságokat a textusban, mint más műfajok, azonban véleményem szerint itt nem konkretizálja eléggé a szövegekben megjelenő tényeket ahhoz, hogy azokat evidenciaként kezelhessük.

„Sosem voltam annyira fáradt,/ Mint mikor a gyerekágyat szereltük, (…)/ Az apaság mindenestül vagyok,/ Nem csak a viszonyom egy,/ Két kiló hetven dekával,/ Született kislányhoz.”(135.)

A kötet alanyisággal erősen befolyásolt megszólalásmódja sok esetben imitál egyes kanonizált hangokat az irodalom megelőző generációiból. Ahogy a Balázsolás ciklus (11-22.) például abszolút Babits Mihály hagyományait idézi, úgy megjelenik a versekben Ady Endre, József Attila, Kassák Lajos, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Petri György és még sokan mások, ha máshogyan nem, legalább költői reflexió szintjén a lírahagyomány alkotóira utalva. A hagyomány megszólaltatása azonban sokszor túlreflektált és szájbarágóssá válik (pl. Nekem ne, 60.), a túláramló versszubjektum pedig még ezeken az hommage verseken is zavaróan átszüremlik. Éppen emiatt éreztem úgy, hogy a kötet legjobb versei a saját ars poeticával átitatott sorokban születnek meg és nem a költői hagyományra reflektálókban. Grecsó egyéni költői hangja erőteljesen (ön)reflexív átélésből jövő lírát szül (Mire zöldül (5.), Kántálás és törődés(141.), Tükör-triptichon, 129.). Ez az (önmagára) érzékeny megszólalásmód prózájára egyébként ugyanennyire érvényes.

Mindemellett érdemes kiemelni a tényt, hogy az alanyi líra ismét virágkorát éli az irodalmi szférában. A 20. század tárgyias lírai irányzataihoz képest, úgy tűnik, ez az a hang, amit nem csak a szerzők, de a befogadók is magukénak éreznek és előnyben is részesítenek. A legkiválóbb példa erre Peer Krisztián 42 című kötete (Jelenkor, 2017), mely egykori szerelmének, Mocsár Zsófiának váratlan halálát dolgozza fel. A szerzőt sok ízben érte és éri azóta is vád, hogy hangsúlyos önéletrajzisággal átitatott művében a halál inkább marketingfogás, a versek pedig nem a gyászmunka során létrejött spontán anyagok. A művel kapcsolatban többszörösen felmerült a kérdés: meg szabad-e írni egy ennyire intim történetet, hogy aztán kiadjuk több száz, esetleg többezer példányban? Tapasztalataim szerint az irodalom vékony mezsgyéjén, ami a fikciót és a valóságot választja el egymástól, nem igazán lehet olyan művet alkotni, amivel nem árusítjuk ki akár legmélyebb traumáinkat is, hiszen a marketing szempontjából az irodalmi szféra szellemi termékeket árusít. Az olvasói közeg pedig előszeretettel alkalmazta mindig is azt a szemléletet, mely szerint az író saját regényének hőse – akkor is, ha ezt látszólag semmi nem igazolja.

Ráadásul az olvasói elvárások mindig is a művek mögé tekintettek/tekintenek – gondoljunk csak a Philippe Lejeune -féle önéletrajzi paktumra, melyben az író és olvasó egyfajta szerződést kötnek a kötet írása és befogadása közben: amennyiben a szöveg E/1. személyű beszélőjének élete és az író sajátja tartalmaz egy bizonyos mennyiségű egyező adatot, akkor a befogadó köt a szöveggel egy olyan paktumot, melyben nem kérdőjelezi meg (nagyon legalábbis) annak önéletrajziságát, ezáltal teljesítve a szerződés ráeső felét, a szerző pedig nem igazán cáfol rá erre a feltételezésre.[1] Az olvasók a paktum megkötéséhez tehát egyértelműen mélyreható szemmel vizsgálódnak a szövegben, s döntik el, hogy mit találnak igaznak a műből a szerzőre nézve.

Grecsó Krisztián lírikusi pályakezdése után jelentős sikereket prózáival ért el, visszatérése a lírához ezáltal kockázatos lépés volt. A verseskötet önéletrajzisága megkérdőjelezhetetlen és a megszokottól eltérő befogadói pozícióba kényszeríti olvasóját narratív hangvétele miatt. A katarzis élményéhez ezúttal ismernünk kell a szerzői életművet és élettörténetet, ami felveti a kérdést - miért nem prózában íródott a mű, miért lett a kiválasztott műfaj a vers? Hiszen a versek narratív hangvétele megengedne a líra műfajánál sokkal kötetlenebb műfajt, például a (tárca)novellát. A szövegek mögött meghúzódó narratíva és cselekményhálózat tehát implikálná az élmények prózában való megörökítését, amiben egyébként is (látszólag) otthonosabb a szerző.

Végső soron talán vannak dolgok, amikről csak a líra nyelvén lehet megszólalni.

Grecsó Krisztián: Magamról többet


[1]ld.  Zombory Máté: Philippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló, BUKSZ 2004. 265.o.

http://epa.oszk.hu/00000/00015/00035/pdf/09szemle06.pdf

ld. még: http://webshop.harmattan.hu/?id=aa725cb0e8674da4a9ddf148c5874cdc&p=termeklap&tkod=2502

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szűcs Anna --


További írások a rovatból

irodalom

Megjelent a Prae kriminovellákat tartalmazó különszáma Megjelent a Prae kriminovellákat tartalmazó különszáma
A Prae Kiadó krimipályázatára érkezett legjobb 13 novellát tartalmazza a speciális kiadvány
irodalom

Az ember tényleges motivációi Az ember tényleges motivációi
Interjú Kondor Vilmossal az első regényéről, a műfaj magyarországi helyzetéről, a megnyílt külföldi csatornákról

Más művészeti ágakról

színház

Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni
A Csapodárok című darabról
A Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjéről
Interjú Miklós Szilveszterrel
art&design

Vágyálmok és pogány életörömök Vágyálmok és pogány életörömök
Nimfa-mánia. Szinyei Merse Pál mitologikus festményei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés