bezár
 

irodalom

2021. 01. 09.
Az identitástörténet válsága
Grecsó Krisztián: Magamról többet, Magvető Kiadó, 2020
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Az identitástörténet válsága Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete tavaly jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Nagy várakozás előzte meg, ugyanis a szerző az utóbbi években mellőzte a lírát, és inkább prózai művekkel jelentkezett. Hogy a visszatérés a pályakezdő műnemhez mennyire kifizetődő, az már a befogadókra van bízva.

A Magamról többet már címével is jelzőtáblákat állít az olvasónak, mielőtt még az kinyitná, azt hivatott jelezni, hogy itt a kortárs líra éppen dívó objektivitásával, eltávolító aktusaival és gesztusaival szemben egy másfajta hangnem mutatkozik meg. A szerzői szubjektum műben való erős megjelenése nehezen enged meg egy életmű kivonásával játszó olvasatot, sőt, tovább megyek – majdhogynem teljesen kizárja annak lehetőségét. Az élethelyzet, amiben Grecsó Krisztián 'lírai gondolatainak csapja' ismét megnyílik, nyilvánvalóan krízissel terhelt – a lírai én betegséggel való küzdését és depresszív állapotát feldolgozó első szakaszokat felváltják az életigenlés lassú, de biztos érzései a mű utolsó részeiben, amely az örökbefogadással, vagyis az új élet megjelenésével teljes megerősödést nyer. Ez a fajta közel sem lineáris ív a kötet felépítésével és azzal, ahogyan a versek ciklusokba rendeződnek, képes képviselni a lírai én lelkiállapotának folytonos „térképét”, mint egy napló, ami a betegség és felépülés stációiról számol be.

A cím (ezáltal a kötet) mindemellett azt is feltételezi olvasójáról, hogy kellő információk birtokában van a szerzői életmű egészéről, ezáltal képes belépni abba a fikciós világba, ahol a történések zajlanak. Ezzel a gesztussal azonban ki is zárja azon olvasók rétegeit, akik esetleg nem ismerik Grecsó Krisztián előző műveit vagy élettörténetét, mivel a szerző sok esetben önéletrajzi elemek bevonásával dolgozik és azokra építi a művek fikcionális elemeit. Ez az alkotói technika viszonylag gyakori, de csak addig tekinthető sikeresnek, amíg képes nyitva hagyni az értelmezés játékterét, hiszen a könyv mint entitás önmagában, a szerző életének ismerete nélkül kell, hogy megállja helyét. Például a kötet címadó versének (Magamról többet, 134.) cselekménye igényelne a kötetben megjelenített referenciális hivatkozásai mellé pontosításokat. A líra műfaja talán nagyobb mértékben engedhet meg költői homályosságokat a textusban, mint más műfajok, azonban véleményem szerint itt nem konkretizálja eléggé a szövegekben megjelenő tényeket ahhoz, hogy azokat evidenciaként kezelhessük.

„Sosem voltam annyira fáradt,/ Mint mikor a gyerekágyat szereltük, (…)/ Az apaság mindenestül vagyok,/ Nem csak a viszonyom egy,/ Két kiló hetven dekával,/ Született kislányhoz.”(135.)

A kötet alanyisággal erősen befolyásolt megszólalásmódja sok esetben imitál egyes kanonizált hangokat az irodalom megelőző generációiból. Ahogy a Balázsolás ciklus (11-22.) például abszolút Babits Mihály hagyományait idézi, úgy megjelenik a versekben Ady Endre, József Attila, Kassák Lajos, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Petri György és még sokan mások, ha máshogyan nem, legalább költői reflexió szintjén a lírahagyomány alkotóira utalva. A hagyomány megszólaltatása azonban sokszor túlreflektált és szájbarágóssá válik (pl. Nekem ne, 60.), a túláramló versszubjektum pedig még ezeken az hommage verseken is zavaróan átszüremlik. Éppen emiatt éreztem úgy, hogy a kötet legjobb versei a saját ars poeticával átitatott sorokban születnek meg és nem a költői hagyományra reflektálókban. Grecsó egyéni költői hangja erőteljesen (ön)reflexív átélésből jövő lírát szül (Mire zöldül (5.), Kántálás és törődés(141.), Tükör-triptichon, 129.). Ez az (önmagára) érzékeny megszólalásmód prózájára egyébként ugyanennyire érvényes.

Mindemellett érdemes kiemelni a tényt, hogy az alanyi líra ismét virágkorát éli az irodalmi szférában. A 20. század tárgyias lírai irányzataihoz képest, úgy tűnik, ez az a hang, amit nem csak a szerzők, de a befogadók is magukénak éreznek és előnyben is részesítenek. A legkiválóbb példa erre Peer Krisztián 42 című kötete (Jelenkor, 2017), mely egykori szerelmének, Mocsár Zsófiának váratlan halálát dolgozza fel. A szerzőt sok ízben érte és éri azóta is vád, hogy hangsúlyos önéletrajzisággal átitatott művében a halál inkább marketingfogás, a versek pedig nem a gyászmunka során létrejött spontán anyagok. A művel kapcsolatban többszörösen felmerült a kérdés: meg szabad-e írni egy ennyire intim történetet, hogy aztán kiadjuk több száz, esetleg többezer példányban? Tapasztalataim szerint az irodalom vékony mezsgyéjén, ami a fikciót és a valóságot választja el egymástól, nem igazán lehet olyan művet alkotni, amivel nem árusítjuk ki akár legmélyebb traumáinkat is, hiszen a marketing szempontjából az irodalmi szféra szellemi termékeket árusít. Az olvasói közeg pedig előszeretettel alkalmazta mindig is azt a szemléletet, mely szerint az író saját regényének hőse – akkor is, ha ezt látszólag semmi nem igazolja.

Ráadásul az olvasói elvárások mindig is a művek mögé tekintettek/tekintenek – gondoljunk csak a Philippe Lejeune -féle önéletrajzi paktumra, melyben az író és olvasó egyfajta szerződést kötnek a kötet írása és befogadása közben: amennyiben a szöveg E/1. személyű beszélőjének élete és az író sajátja tartalmaz egy bizonyos mennyiségű egyező adatot, akkor a befogadó köt a szöveggel egy olyan paktumot, melyben nem kérdőjelezi meg (nagyon legalábbis) annak önéletrajziságát, ezáltal teljesítve a szerződés ráeső felét, a szerző pedig nem igazán cáfol rá erre a feltételezésre.[1] Az olvasók a paktum megkötéséhez tehát egyértelműen mélyreható szemmel vizsgálódnak a szövegben, s döntik el, hogy mit találnak igaznak a műből a szerzőre nézve.

Grecsó Krisztián lírikusi pályakezdése után jelentős sikereket prózáival ért el, visszatérése a lírához ezáltal kockázatos lépés volt. A verseskötet önéletrajzisága megkérdőjelezhetetlen és a megszokottól eltérő befogadói pozícióba kényszeríti olvasóját narratív hangvétele miatt. A katarzis élményéhez ezúttal ismernünk kell a szerzői életművet és élettörténetet, ami felveti a kérdést - miért nem prózában íródott a mű, miért lett a kiválasztott műfaj a vers? Hiszen a versek narratív hangvétele megengedne a líra műfajánál sokkal kötetlenebb műfajt, például a (tárca)novellát. A szövegek mögött meghúzódó narratíva és cselekményhálózat tehát implikálná az élmények prózában való megörökítését, amiben egyébként is (látszólag) otthonosabb a szerző.

Végső soron talán vannak dolgok, amikről csak a líra nyelvén lehet megszólalni.

Grecsó Krisztián: Magamról többet


[1]ld.  Zombory Máté: Philippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló, BUKSZ 2004. 265.o.

http://epa.oszk.hu/00000/00015/00035/pdf/09szemle06.pdf

ld. még: http://webshop.harmattan.hu/?id=aa725cb0e8674da4a9ddf148c5874cdc&p=termeklap&tkod=2502

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szűcs Anna --


További írások a rovatból

irodalom

Termőtestek Termőtestek
Sepsi László regényrészlete a Prae spekulatív fikció témájú számából
irodalom

Értékelés, felolvasás, lazulás Értékelés, felolvasás, lazulás
SZÍN Szépírónők Évadzáró Buli
irodalom

Egy szó megtisztítása Egy szó megtisztítása
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap

Más művészeti ágakról

John Krasinski: Hang nélkül 2.
színház

Bábesztétikai egyszeregy Bábesztétikai egyszeregy
Hívószavak a bábhoz – a Budapest Bábszínház online bábesztétikai konferenciája
art&design

Mágikus önbeállítás Mágikus önbeállítás
Galántai: 80. Riport a kapcsolati hálóról, A jövő emlékei című kiállításról és az Artpoolról az intézet kurátorával, László Zsuzsával


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés