bezár
 

színház

2021. 06. 08.
Séta a fejekben és az utcákon
East End: Idővonal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Csak a fejünkben van tömeg és hangzavar. Mi lesz a Covid után? Az egyéves csend akkor is ott marad. Az üresség a részünkké válik. Vajon a mostani időszak előtt meg tudtunk birkózni a veszteségeinkkel? Az apokaliptikus jelenünknek szeretnénk emléket állítani az előadással.” Gardenö Klaudia, negyedéves bábrendező-hallgató Idővonal című sétaszínházi előadásában nyolcfős csoportokban, biztonságos távolságban vettünk részt.

Gardenö Klaudia rendező és Komán Attila dramaturg pályakezdő fiatal színházi szakemberekként megalapították az East End nevű alkotócsapatot. A csapat formális megalapítása előtt már több előadást létrehoztak közösen. Mindkét alkotó határon túli, viszont amióta megkezdték tanulmányaikat az SZFE-n, Budapesten élnek és dolgoznak. Ezért szűkebb és tágabb európai kontextusban az identitáskérdések foglalkoztatják őket. Ez a fajta keresés, kísérletezés a művészeti esztétikájukra is igaz, legyen szó klasszikus színházi előadásról vagy formailag újszerű alkotásról. Összefoglalva: saját maguk és a színház határait, rejtett tereit kutatják. Kíváncsiságból. És persze párbeszéd kezdeményezése céljából.

Szkéné színház

Gardenö Klaudia, negyedéves bábrendező-hallgató Idővonal című sétaszínházi előadásában nyolcfős csoportokban, biztonságos távolságban vettünk részt. A találkozóhely a Jászai Mari téren volt, a Falk Miksa utca elején, a Columbo-szobornál. Előzetesen azt a kérést kapták a résztvevők, hogy feketében érkezzenek, és hogy hozzanak magukkal egy cédulára írt gondolatot, problémát, amitől szívesen megszabadulnának az elmúlt időszakból.

Idővonal

Minden néző egy készüléken és saját fülhallgatóján keresztül kap instrukciókat, impulzusokat – hang által van vezetve egy előre meghatározott útvonalon. Egy fiktív rádióadást hallgatnak a sétálók – nehéz lenne nézőnek nevezni kis közösségünket, többek vagyunk annál: hallgatók, nézők, résztvevők, tapasztalók, emlékezők. Sétánkat ebből a fiktív adásból vissza-visszatérő kellemes hang kíséri, mintha fogna. Útközben találkozunk épületekkel, cégérekkel, színházi, konstruált, dokumentarista jelenetekkel, performanszokkal. Néha feladatokat is kapunk, amelyeket magunkban, vagy ebben a séta során kialakult kis közösségen belül végzünk el. És elkezdünk figyelni. A kintre és bentre. A jelenre, a múltra, az egyedüllétre, a közösség magányára, a zene határtalánságára, az utcák kövezetére. Budapest, másképp. Más lett a város. Máshogy sétálunk benne.

Az előadás reflektál mindazokra a jelenségekre és érzésekre, amelyek a járvány és a karantén miatt életünk részeivé váltak. Szól a hiányról, szól a folytathatatlanságról, szól a talajvesztésről. Együtt sétálni nyolc idegennel, az után az időszak után, amin az emberiség keresztülment, ami megváltoztatta az életünket – egyszerre új és ismerős. Jó érzés egy csapatban lenni, úgy, hogy közben vállaljuk izoláltságunkat: nem halljuk egymást, csak azt, ami a fülesből szól. Kivéve, ha kivesszük a fülest…

Az Idővonal esetében egy olyan élményalapú előadásról beszélhetünk, amely amellett, hogy ad instrukciókat, mégis nagy szabadságot enged, néhol generálja is, hogy ne pont azt tedd, amit a hang javasol. Megfigyeltet veled épületeket, helyzeteket, a melletted sétáló embert. És talán kicsit abban is segít, hogy ne csak magaddal foglalkozz, ne csak a fejedben járj. Légy ott is, de a bent mellett ne feledkezz meg a kintről sem.

Aki szeret sétálni, zenét vagy podcastot hallgatni, elmerengeni, megfigyelni, nosztalgiázni, játszani, és nem szégyelli megélni a magányt, annak kifejezetten ajánlom Gardenö Klaudia Idővonal című sétaszínházát.

 

Komán Attila: Idővonal
Szereplők: az SZFE és a freeSZFE hallgatói – Bari István, Deák-Volom Dávid, Gloviczki Bernát, Hrapka Zsófia, Jakab Balázs, Kádár Kinga, Kanyó Kata, Katona Péter Dániel, Koós Boglárka, Koroknai Sándor, Kuttner Bálint, László Gáspár, Márkus István, Mechle Christian, Szécsi Bence, Ujvári Bors, Váczi Kristóf
Narrátor: Hevesi László
Hangmérnök: Kovács-Vajda Bence
Látvány: Erős Hanna, Néder Janka, Fülöpp Réka
Technika: Kováts Gergő
Zenei közreműködő: Budapest Sound Collective
Produkciós asszisztens: Siflis Anna
Plakátkép: Málnási Bence
Rendezőasszisztens: Simonyi Balázs

Rendező: Gardenö Klaudia
Bemutató: 2021. május 15.
Kültéri program
Fotók: Todoroff Lázár

nyomtat

Szerzők

-- Fodor Orsolya --

Negyedéves bábrendező hallgató vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, előtte az ELTE BTK magyar szakán diplomáztam. Foglalkoztat a szakmám nézői szemmel is, ezért néha előfordul, hogy kritikát is írok.


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés