bezár
 

gyerek

2021. 06. 19.
A gyerekirodalmi szakma képviselői nyilatkozata a homofóbia ellen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyerekirodalmi szakma képviselői nyilatkozata a homofóbia ellen Gyerek- és ifjúsági könyvek szerzői, illusztrátorok és gyerekirodalmi szakemberek közös nyilatkozat aláírásával álltak ki a június 15-én elfogadott törvénymódosítás ellen. A nyilatkozat szövege alább olvasható, eddig több mint 250-en írták alá, köztük olyan ismert szerzők, mint Marék Veronika, Berg Judit, Szabó T. Anna és még sokan mások.

Nyilatkozat

Mi, gyerek- és ifjúsági szerzők, írók, illusztrátorok és gyerekkönyves szakemberek nem mehetünk, és nem is megyünk el (írott) szó nélkül a június 15-én elfogadott, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 6/A. §-ának megalkotott rendelkezései, és az abból következők mellett. E rendelkezés szerint, az „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Határozottan valljuk, hogy a fenti rendelkezés utolsó, nagyon tág kategóriát nyitó „jeleníti meg” kitétele súlyosan korlátozza a szólás- és gondolatszabadságot, az alkotás szabadságát és sértheti a gyermeki jogokat annak ellenére, vagy különösképpen azért, mert a módosító jogszabály tervezetéhez fűzött indoklásában önmagát mint a gyermekjogok védelmében megalkotott szabályozási eszközt definiálja.

Az elfogadott rendelkezések magukban hordoznak egy olyasféle értelmezést, amely a gyermeki jogokra hivatkozva csak a 18. betöltött életév felett tenné lehetővé, hogy gyerekek számára a homoszexualitásról, transzneműségről beszélni, írni, vagy egyéb, e témákat megjelenítő művészeti alkotást bemutatni lehessen. Amellett, hogy ez önmagában képtelenség (tekintve, hogy 18. betöltött életéve fölött már nem minősül senki gyermekkorúnak, a Gyermekjogi Egyezmény alapján sem), álláspontunk szerint megfosztja a gyerekeket attól a lehetőségtől, hogy az őket körülvevő teljes társadalmi valóságról, az abban létező sokféle kisebbségről, azok helyzetéről képet, méghozzá a nekik szóló irodalmi szövegekben, művészi igényességgel megalkotott képet is kaphassanak.

Mi, gyerek- és ifjúsági szerzők, irodalmi alkotói vagy illusztrátori tevékenységünk során a gyerekekre, olvasóinkra eddig is a lehető legnagyobb tisztelettel, mint velünk teljesen azonos méltóságú személyekre tekintettünk, és munkánk során arra is különös figyelemmel voltunk és vagyunk, hogy életkoruknál fogva kiszolgáltatott helyzetű olvasóinknak legjobb tudásunk szerint kínáljunk irodalmi alkotásokat és élményeket, esztétikumot, vizuális kultúrát.

Az irodalom, a művészetek szerepe azon túl, hogy gyönyörködtessen és szórakoztasson, álláspontunk szerint az is, hogy leképezze a minket körülvevő társadalmi valóságot, és a jelenkor társadalmának sokszínűségét. Szerepe még, hogy teret engedjen olyan élethelyzetek belsővé tételéhez, megéléséhez, átéléséhez, ami nem a mi személyes valóságunk, így téve lehetővé a másfajta nézőpontok elsajátításának képességét, a kritikai gondolkodást, az együttérzést, az elfogadást, a megismerést, a saját álláspont kialakításának lehetőségét. Az irodalom szerepe, hogy segítsen átvészelni krízishelyzeteket, amelyekbe kerültünk, vagy felkészítsen olyanokra, amelyekbe kerülhetünk, vagy szeretteink, barátaink kerülnek, és kapaszkodókat nyújtson, megtartson, szélesítse látókörünket és a megismerés felületeit.

Álláspontunk szerint a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomban és gyerekkönyv-illusztrációban azonos értékűként helye van a többségi értékrendek mellett a kisebbségi lét, a sokféleség és a sokszínűség bemutatásának is. A gyerekirodalom a gyerekek iránt érzett tiszteletből nem lehet képmutató, és nem hallgathat el, mert akkor hamis és hiteltelen lesz.

Mindezért valljuk, és vállaljuk, hogy munkánk során – a jövő felnőtt generációja iránt érzett legnagyobb felelősségvállalással – ezt követően is törekedni fogunk arra, hogy a létező társadalmi sokféleség a maga valóságában jelenjen meg alkotásainkban, szövegeinkben és képeinkben, ahogyan azt is, hogy minden számunkra rendelkezésre álló eszközzel kiállunk minden olyan pályatársunk mellett, akit ilyen tárgyú alkotói tevékenysége okán hátrány vagy megvetés érhet. 

2021. június 17.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden
gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
A 14. Frankofón Filmnapokról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés