bezár
 

film

2021. 10. 14.
A Kádár-rendszer punk Krisztusa
Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, az Eltörölni Frankot kíméletlenül lebontja a Kádár-korszak nosztalgiával átitatott mítoszát, de vajon az ellenmítosz-teremtés közepette filmként is megállja a helyét?

A magyar kultfilm, a Megáll az idő egyik emlékezetes jelenete az, amelyben a lázadó tinédzserhősnek, Dininek édesanyja újdonsült szeretője, Bodor magyarázza egy kevert mellett, a kocsmában, hogyan kell viselkedni a hatvanas évek Magyarországán, a Kádár-korszakban. „Nagyon-nagyon észen kell lenni ebben az országban! Vigyázz, Dinikém, nehogy megetessenek! Ne ugrálj, ne feltűnősködj! Tanulj, jegyezd meg a tananyagot, mondd vissza nekik! Ne jelentkezz, ne szólj soha feleslegesen!” – fejtegeti az ötvenhez közeli férfi. A Megáll az idő elsősorban a társadalmi kontextusra koncentrál, nem a politikaira: azt mutatja be, hogyan próbálják meg a fiatalok élvezni az életet a látszatjólétben és a szabadságnélküliség közepette, illetve milyen kompromisszumokra kényszerülnek már tizenéves korukban.

A Kádár-korszak politikai klímáját nem nagyon volt mód elemezni, a puhának nevezett diktatúra valódi természetét nem lehetett bemutatni még a nyolcvanas években sem, amikor már több értelmiségi is érzékelte, hogy a rendszer bomlásnak indult. 1983-ban még résen volt a cenzúra, ekkor tiltották be Jeles András Álombrigádját, amely csípős munkásszatíra keretében az ötvenes évek termelési filmjeit gúnyolta ki. Fabricius Gábor (Dialógus) első nagyjátékfilmje, az Eltörölni Frankot cselekménye éppen a Jeles-film betiltásának évében, majdnem az „orwelli esztendőben” (1984) játszódik, ám ebben nosztalgiának, szatírának vagy groteszknek nyoma sincs, a maga nyers valóságában mutatja be a kádári diktatúrát. A kérdés persze az, hogy mint játékfilm mennyire működőképes ez a témája miatt rendkívül fontos alkotás.

Az Eltörölni Frankot több irodalmi műhöz, illetve belőlük készült filmhez köthető, Ken Kesey Száll a kakukk fészkére, Anthony Burgess Mechanikus narancs és persze George Orwell 1984 című művei egyaránt eszünkbe juthatnak róla. Fabricius filmje a kommunista diktatúrákban bevett gyakorlatról mesél, az úgynevezett „politikai pszichiátria” kérdéskörével foglalkozik, ezen keresztül mutatja meg a Kádár-rezsim valódi természetét. A Szovjetunióban és Kínában módszeresen hurcoltak el veszélyesnek ítélt embereket, politikai riválisokat, értelmiségieket vagy a rendszert harsányan szidó hétköznapi embereket a karhatalom végrehajtói. „Büntetésük” kényszergyógykezelés volt, vagyis abnormális viselkedés vádjával, orvosi szempontból megalapozatlan módon beutalták őket a pszichiátriára, ahol tudatmódosító szerekkel kábították el őket, sőt a beszámolók szerint elektrosokkot is alkalmaztak rajtuk. Elméjük állapota hónapok alatt állt vissza a normális szintre, miután kiengedték őket.

Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot - Fotókredit: Otherside Stories

Magyar kutatások is igazolták, hogy a Kádár-korszakban alkalmaztak hasonló megtorlásokat, ám a rendszerváltás idején rengeteg dokumentumot megsemmisítettek, így nem ismert, mennyire széleskörűen és módszeresen vetette be az „ellenséges elemek” ellen a diktatúra a politikai pszichiátriát (a témában lásd részletesebben Bodor Péter és Nyitrai-Sükösd Anikó tanulmányát).

Az Eltörölni Frankot címszereplő hősét, Frank Róbertet is ilyen módon büntetik meg. Frank egy tipikus nyolcvanas évekbeli lázadó punk-rock formáció frontembere, aki szabadszájú, dühös és rendszerellenes koncerteket ad bandájával, amelyeket nem ritkán megzavarnak a rendőrök és a besúgók. Az egyik ilyen eset után viszik be az őrszobára, ahol „visszaesőként” orvossal vizsgáltatják meg, majd koholt jelentéssel beutalják a pszichiátriára. Barátnője, az ott dolgozó Goldschmidt Anna próbál neki segíteni, próbálja megmenteni a zárt osztálytól legalább addig, amíg meg nem szerzi az útleveleket, amelyek segítségével disszidálhatnak New Yorkba. (A rezsimmel érdekből kollaboráló karakter neve egyértelmű utalás Goldschmidt Dénesre, a híres pszichiáterre, aki 1988-ban bekövetkezett haláláig jelentett betegeiről, róla szól A szabadság bolond körei című dokumentumfilm.) Frank azonban a kórházban találkozik több értelmiségivel, valamint a Hanna nevű, látszólag néma, mélabús lánnyal, és ráébred, hogy ő nem csupán a fiatalságot „feleslegesen izgató” divatpunk, aminek a rendszert képviselő kultúrpolitikus, Erős Jenő titulálja őt, hanem sokkal több annál. Így a fiatal férfinek el kell döntenie, hogy menekül vagy felvállalja a messiásszerepet, amely körvonalazódni látszik előtte a cselekmény során.

Az Eltörölni Frankot mindenekelőtt nagyon pontos látlelete a Kádár-korszak könnyűzene-politikájának, amely híven tükrözte, hogy ez a rendszer nem demokratikus a legkisebb mértékben sem, legfeljebb az alibiintézkedések (bizonyos koncertek és kevésbé kritikus hangvételű filmek engedélyezése) kelthették a kívülálló, nyugati személő számára ezt a látszatot. A magyar popzenét Erdős Péter „popcézár” tartotta a markában, persze Aczél György után, ő emelt fel és lehetetlenített el előadókat. Így Cserháti Zsuzsát és Radics Bélát perifériára szorította, míg a Neoton Famíliát a siker csúcsára juttatta, valamint a P. Mobilt ő bomlasztotta sikeresen, a Vikidál Gyula vezetésével alakult Dinamit a „munkásrock” megszelídített változatát adta elő. A nyolcvanas évek elején kibontakozó underground nyíltan rendszerellenes vagy legalábbis veszélyesnek titulált bandái, mint a Vágtázó Halottkémek vagy a CPg folyamatos rendőri zaklatásoknak voltak kitéve, koncertjeiket zavarták, előbbi külföldi utazásait gátolták, utóbbi tagjait még börtönbüntetésre is ítélték. Frank Róbert együttesét is ezek az atrocitások érik, a filmben egyetlen koncertet sem tudnak végigcsinálni a bandatagok, mert a karhatalom közbelép, verekedés, zavargás tör ki, amelynek végén a fiatalok húzzák a rövidebbet a gumibottal felszerelt, kegyetlen rendőrökkel szemben.

Az Eltörölni Frankot kíméletlen film, ez pedig a megvalósítására is érvényes. Fabricius Gábor minden bizonnyal egyáltalán nem is akarta közönségbarát módon realizálni a történetet, de nem is engedett a csábításnak, hogy megcsinálja a „magyar Száll a kakukk fészkérét” vagy „a hazai Mechanikus narancsot”. Fabricius műve hangvételét tekintve inkább az 1984 párdarabja. A cselekményt a lepusztult, sötét utcák és félhomályban fényképezett, omladozó épületbelsők uralják. A pszichiátria, legyen szó a nyílt vagy a zárt osztályáról, nem azért nyomasztó hely, mert sikoltozó, artikulálatlanul ordító vagy őrülten nevető emberekkel van tele, hanem mert szögletes helyiségei, rideg, fakó színű falai, vagy a két osztályt elválasztó, egészségtelen sárga fényt árasztó üvegajtó klausztrofób, szorongáskeltő és reménytelen atmoszférát teremtenek. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” – ezt akár ki is lehetne írni a kádári pszichiátria bejáratára. Igaz, a politikai foglyok nem feltétlenül maradtak végleg a pszichiátrián, de maradandó testi-lelki károsodásokat szenvedhettek.

Már-már paranoid thrillerré vagy kafkai abszurddá érik az Eltörölni Frankot a kameramunka miatt. Dobos Tamás majdnem úgy követi hősét, ahogy Erdély Mátyás a Saul fia vagy a Napszállta központi karaktereit. A cselekmény során szinte végig Frank áll a képek centrumában, a látótér is lehatárolt a mélységélesség miatt, csak a koncerteken tágul ki, hogy a néző elé táruljanak a rendőrök fenyegető sorfala vagy a közönség soraiban felbukkanó civilruhás nyomozók. A következetesen végigvitt filmforma miatt a nyomasztó helyszínek labirintusszerűvé válnak még akkor is, ha nyílt, tágas terekben mozog a hős. A leginkább kafkai épület a több szintes, már kívülről is szinte Frankra nehezedő komplexum, ahol az említett kultúrpolitikus, Erős is dolgozik.

A szögletes palotaszerű intézményben folyamatosan mozgó felvonókkal kell közlekedni a szintek között, amelyek szövevényes folyosóin, bürokratikus rendjén eleve képtelenség kiigazodni, de a lehatárolt látótér miatt még inkább útvesztők sorozatának tűnnek az emeletek. Gyönyörűen rezonál ez a forma és a helyszínek ábrázolása a paranoid diktatúrával, amelynek az Eltörölni Frankot szerint nem is voltak olyan láthatatlanok a falai, mint amilyennek azt Kovács András emblematikus, korszakhatároló filmje, az 1968-as Falak bemutatta.

Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot - Fotókredit: Otherside Stories

Fabricius Gábor műve bár elsősorban rendszerkritikát megfogalmazó történelmi dráma, Kovács említett alkotásához hasonlóan esszéfilmes felhangjai is vannak, ám enyhe bibliai áthallásokkal is rendelkezik. Kritikaként is meg lehetne fogalmazni, hogy Frank Róbert nem annyira hús-vér karakter, hanem inkább jelkép, „magyar punk Krisztus”, aki az ellenállást testesíti meg, története pedig példázatjelleget ölt, amennyiben a jelen társadalma számára is aktuális kérdéseket szegez a nézőnek történelmi modelljén keresztül.

Fabricius alkotásának fő, inkább költői kérdése, hogy szabad-e kollaborálni a hatalommal, ha cserébe visszakapjuk az életünket. Megfordítva ez a kérdés úgy is feltehető, hogy érdemes-e ellenállni, ha a diktatórikus rezsim már a testi épségünket, sőt a józan eszünket veszélyezteti. Frank „passiója” abból a szempontból pozitív példa, hogy akár Jézus a Bibliában, ő is kitart elvei mellett, kitartása pedig egyre csak erősödik, ahogy szembesül a pszichiátrián azzal, hogy a hozzá hasonlókat ide utalva összemossák a valódi elmebetegekkel. Ráadásul a normális a filmben pejoratív értelmet nyer, és a másik fontos kérdés, hogy ha egy abnormális, diktatórikus hatalmi berendezkedés definiálja a normalitás és az abnormalitás fogalmát, akkor nem abnormálisnak, ebben a kontextusban elmebetegnek lenni-e a jobb. Az Eltörölni Frankot szerint a Kádár-korszakban a normalitás azt jelentette, hogy az emberek passzívan elfogadták a mindenkit kompromittáló diktatúra játékszabályait, és „nem pattogtak”, ahogy a Megáll az idő Bodorja fogalmazott. A film értelmezésében a deviánsoknak tartott punkok és rendszerellenes művészek a valódi normalitás őrei, és ha nem tartanak ki ezen szerepük mellett, akkor tényleg megbomolhat az elméjük. Ezért vállalja Frank fokozatosan fel a Krisztus-szerepet. Tudja, hogy ha elmegy, egyel kevesebb ember lesz az országban, aki újra és újra kiordítja magából, hogy velejéig romlott a rendszer, aki felrázza az embereket, főleg a fiatalokat az apátiából és konformizmusból. „Soha ne fogjátok be a pofátokat!” – ezt ordítja az egyik koncertje kezdetén, ez az ő hitvallása is.

Az Eltörölni Frankot parabolikus jellegéből is következik néhány nagyobb hibája. Az egyik a már említett főhősprobléma, azaz Frank sokszor túlságosan is „krisztusi módon” viselkedik, nem annyira hiteles punk-rocker, jóllehet, vannak Grandpierre Attilás vonásai: a Vágtázó Halottkémek frontembere is hozzá hasonló szerepben tűnt fel a koncerteken. Másrészt, ezzel összefüggésben a film dialógusaiban és egyéb szövegeit tekintve is meglehetősen didaktikus. Franknak olyan mondatokat adott a szájába az író-rendező, amelyeket lehet, csak a VHK tagjaitól hallhattunk például a Kutya éji dalában (Bódy Gábor, 1984) vagy az interjúik során, ám a filmben ezek hétköznapi beszélgetésekben és szituációkban hangzanak el.

Ugyanilyen szájbarágósak, a jelentést direkten megfogalmazó szövegek Lénárt István – Fehér György rendező és Tarr Béla veterán színészének ez volt az utolsó filmje Fliegauf Benedek Rengeteg: Mindenhol látlakja mellett – Erősének dörgedelmei, amelyekkel a hőst próbálja jobb belátásra bírni. Fabricius emellett sokszor idézi meg Kádár János beszédeit, illetve ugyanazt az egy beszédét, amely a kórházban és a hivatalos intézményekben is hallható. Ezek nyilvánvalóan az „orwelli rendőrállam” érzetét erősítik, viszont Fabriciusnak egyáltalán nem lenne a didaxisra szüksége, mert képei önmagukban olyan erősek, hogy pusztán a fényviszonyok, a kameramunka és a „díszlet” közvetítik a Kádár-rendszer mint disztópia érzetét.

Mindezek ellenére az Eltörölni Frankot az utóbbi évek egyik legfontosabb magyar filmje, amely szinte egyedülálló módon a Kádár-korszak valódi természetét mutatja be. Persze készültek már előtte is rendszerkritikus alkotások, amelyek határozottan szakítottak az 1989 előtti államszocializmus nosztalgikus bemutatásával (elég csak Szabó István Zárójelentése hősének háttértörténetére vagy Gyöngyössy Bence A feltalálójára gondolni), ám egyik sem hajtott végre ennyire kíméletlen és következetes leleplezést. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekre éppen a rockzene miatt lehet nosztalgiával visszagondolni, Papp Gábor Zsigmond retró-sorozatának archív felvételei önmagukban éppen ezért élvezhetők, sőt maga a szatirikus hangvételű dokumentumfilm-sorozat is inkább tragikomikusnak láttatja a korszakot. Az Eltörölni Frankot viszont könnyűzenei kultúrán és politikán keresztül dekonstruálja a „legvidámabb barakk”-imázst, és arra mutat rá, hogy sokak számára a lázadó zene sem tudott menedéket nyújtani, mert a hatalom erre a területre is kíméletlenül betört, és meghatározta még azt is, mivel szórakozhat (ártalmatlanul) a nép.

Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot - Fotókredit: Otherside Stories

 

Eltörölni Frankot – színes, magyar történelmi dráma, 99 perc, 2021. Írta és rendezte: Fabricius Gábor. Operatőr: Dobos Tamás. Producer: Fabricius Gábor. Szereplők: Fuchs Benjamin (Frank Róbert), Blénesi Kincső (Kiss Hanna), Waskovics Andrea (Goldschmidt Anna), Frenák Pál (vezető pszichiáter), Pál András (Rajmond László), Lénárt István (Erős Jenő), Zayzon Zsolt (Wilheim Imre), Gerlóczy Zsigmond (Ezé), Orbán Levente (szamizdat szerkesztő), Bánsági Ildikó (bezárt értelmiségi), Víg Mihály (szerző), Székely B. Miklós (a koncert megzavarója). Forgalmazó: Mozinet. Bemutató: 2021. október 7. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

 

A cikkhez felhasznált képek a Mozinettől származnak

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Tiszeker Dániel: Nagykarácsony
Enyedi Ildikó: A feleségem története
Interjú Grosan Cristina filmrendezővel arról, milyen közép-európai kollégákkal együtt dolgozni, és hogyan juttatta egy ártalmatlan Google-keresés a Berlinale Talents programba.
Közönségtalálkozó Enyedi Ildikóval A feleségem története premier előtti vetítésén

Más művészeti ágakról

gyerek

Kormos külső, tiszta szív Kormos külső, tiszta szív
Marék Veronika: Kéményseprő Kelemen, Pagony, 2021
irodalom

Beszélgetés vége : ( Beszélgetés vége : (
Bódi Péter: Hype, Kalligram, 2021.
irodalom

Határokon innen és túl Határokon innen és túl
Horváth Márk, Lovász Ádám: A határsértés technológiái: Alkalmazott filozófiai tanulmányok a poszthumán állapotról, Kijárat Kiadó / I.T.E.M. Alapítvány, Budapest, 2020.
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés