bezár
 

irodalom

2021. 10. 17.
Van bennünk rózsa
A Margó Fesztiválon mutatták be Danyi Zoltán A rózsákról című regényét (Magvető Kiadó, 2021)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A dögeltakarító szerzőjének új könyvében minden út a rózsához vezet: ezen a motívumon keresztül beszél a regény a délszláv háború okozta traumákról, az emberi sebezhetőségről, a hétköznapi rutinokról és a túlélésről is. Október 15-én a Margó Fesztivál Világirodalmi színpadán Veiszer Alinda kérdezte Danyi Zoltánt a kötetről, részleteket pedig Porogi Ádám előadásában hallhattunk.

A könyvbemutató felolvasással kezdődött. Az elhangzott szövegből megtudhattuk, hogy a háború előtt még ezrével nyíltak a rózsák, erősek és gyönyörűek voltak, azonban később a viharok, az égető nap és a rovarok foltokat, sebeket hagytak rajtuk, így egy idő után nem kellettek már senkinek. A háború előrehaladtával viszont még a megszúrt, megszaggatott rózsa is értékes lett az emberek számára.  A részlet alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az egész kötetet átszövi a délszláv válság tapasztalata, Alinda első kérdése mégis az volt, hogy hogyan lehet erre a regényre gyógyulástörténetként tekinteni. Szerinte a rózsatermesztő főhős saját magát próbálja kihúzni abból a testi-lelki sérült állapotból, amibe a traumái taszították, és ehhez a folyamathoz nyújt számára segítséget a rózsák gondozása. Danyi Zoltán kihangsúlyozta, hogy nem szeretné értelmezni a főhősét, hiszen ő sem ismeri teljes egészében, éppen ezért igyekszik csökkenteni a saját autoritását, és minden lehetséges olvasat előtt nyitva hagyni a kaput. Annyit elárult viszont, hogy valóban nem az volt a célja, hogy háborús regényt írjon, a hangsúly inkább a gondolkodáson, a főhős lelkében lejátszódó folyamatokon volt. Nap mint nap a rózsákat gondozni kemény fizikai erőfeszítés, azonban egyúttal meditációs aktus is, szinte ima.

Danyi szerint, ha a rózsakertész mindent beleadva dolgozik, ha harcba száll a virággal, akkor is, ha az megsebzi, akkor a rózsák végül visszaadják a beléjük fektetett munkát.

Veiszer Alinda a továbbiakban a regény elbeszélésmódjára tért át, és arra volt kíváncsi, hogy hogyan találta meg a szerző a megfelelő hangot, hogy miért választotta a repetitív, szinte élőbeszédszerű elbeszélést a lineáris cselekményvezetés helyett. Danyi elmondta, hogy nem szereti megkonstruálni a regényeit, inkább keresi a formát, és hagyja, hogy az magától rajzolódjon ki. Nem értelmezni szeretett volna, csupán egy élő gondolkodási folyamatot ábrázolni. Látni akart, és megmutatni, amit lát. Úgy állt neki a könyv megírásának, hogy a rózsákról szeretne beszélni, azonban személyes érintettségéből fakadóan a téma túl közelinek bizonyult, a rózsák mindig erősebbek voltak nála. Hatszor kezdte újra a regényt, mígnem improvizálni kezdett, és megtalálta azt a távlatot és azt a hangot, ami lehetővé tette, hogy a történet megszülethessen. A fizikai munka aktusa újra és újra visszatért az elbeszélésben, ezen keresztül tudott közeledni a rózsákhoz, majd lassan felvenni a többi, előzőleg eldobott történetszálat is. Ezeket azonban össze kellett valahogy fűznie. Ekkor rajzolni kezdett, és az egyes szálak körívekként és párhuzamokként jelentek meg a papíron, egészen úgy, mintha egy rózsa szirmai lennének. Talán valóban minden a rózsából indul ki, ami ebben a regényben nemcsak téma, hanem forma, illat, ellenség, megmentő és még sok minden más is.

Danyi Zoltán

Veiszer Alinda ezek után feltette azt a kérdést, ami egészen biztosan a hallgatóság fejében is megfogalmazódott a beszélgetés során: hogy pontosan mi a rózsa a szerző életében. A válasz a lehető legtömörebb volt, de az elhangzottak alapján már nem is bizonyult annyira meglepőnek. Minden. Mivel az író maga is a rózsák között nőtt fel, gyerekkorától fogva az élete része volt a gondozásuk is. Eleinte a rózsa még nagyobb volt, mint ő, ma pedig le kell hajolnia, ha körülötte dolgozik, de egy valami nem változott: a rózsatermesztő harcol a rózsával, izzad, véres és koszos lesz, de mindig imádja ezt a küzdelmet.

A beszélgetés végéhez közeledve ismét felolvasás következett. A megelevenedett jelenetben az apa kávét főz, az asszonyok barna és kék madarakként dolgoznak a rózsák között, a főhős pedig fagylaltot vásárol nekik a boltban. Közel sem ennyire idilli azonban a kép, hiszen a sorok között ott vannak a férfi kényszerességei, sérelmei is. Ezzel kapcsolatban Veiszer a regényben megjelenő traumákhoz tért vissza, és arra volt kíváncsi, hogy hogyan szakítják meg az átélt fájdalmak az életet, és hogy talpra lehet-e ezekből állni.

Danyi szerint éppen ez a regény alapkérdése: hogy mennyire felszabdalható egy élet úgy, hogy az még élet maradjon. A rózsát is sokszor megmetszik, de amíg él, újra és újra erőre kap. Bennünk is van rózsa, de döntés kérdése is, hogy mennyit bírunk el, hogy képesek vagyunk-e az életet választani.

A regény az egyéni sebek mellett foglalkozik más aktuális és fontos témákkal is: a vajdasági magyar identitással kapcsolatban például súlyos állításokat fogalmaz meg, és nem riad vissza a társadalomkritikától sem. Az író szerint a határon átívelő kapcsolatteremtési törekvések mindig célt tévesztenek, mert nem ismerik el, hogy a két különböző oldalon élő magyaroknak nem kell ugyanolyannak lenniük, hogy az identitásuknak külön-külön is értéke van, és a találkozás csak ennek elfogadásával valósulhat meg.

Porogi Ádám

Zárásként ezúttal Veiszer Alinda olvasott fel egy részletet, amiben a főhős kimondja, hogy nemcsak magának, hanem másoknak is okozott sebeket, többek között gyermekének a meg nem születés sebét. A szövegbe ismét beszivárog a háború, amikor a férfi nem képes felszállni a vonatra. A szerző szerint, ha valami aktivizálja az emlékeket, az átélt pillanatok egyszerre jelenidejűvé válnak, és a mindennapi cselekvések útjába állnak. Elmondta, hogy a háború óta az érintett területeken nincsenek állomások, így az emberek nem tudnak megérkezni, és ezáltal továbbindulni sem. Pedig mindenekelőtt el kellene jutniuk odáig, hogy ki tudják mondani, vesztettek. Ez is egy állomás, enélkül nincs feloldozás sem.

A regény zárása egyben a beszélgetés végszava is lett: „Meg kell érkezni, és aztán menni kell tovább.”

Dedikálás

Fotók: Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár – Facebook (Posztós János fotói)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

irodalom

A csengésből a fülkagylódban A csengésből a fülkagylódban
Weeber Luca Borbála volt a Kötetlenül sorozat negyedik vendége
irodalom

Úton lenni boldogság, frontra menni halál Úton lenni boldogság, frontra menni halál
Interjú Fehér Renátóval, a ŠVEJK 100 antológia szerkesztőjével
irodalom

Tanítanak-e a könyvek? Tanítanak-e a könyvek?
Kerekasztal-beszélgetés a tankönyvpiacról
Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna közös kötetének bemutatója a MERSZ Klubban

Más művészeti ágakról

színház

Jónak lenni Jónak lenni
A szecsuáni jó ember az Örkény Színházban
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Beischer-Matyó Tamás válaszol
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés