bezár
 

gyerek

2021. 10. 20.
Nemzetközi gyerekfilm-fesztivál a Millenárison
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi gyerekfilm-fesztivál a Millenárison Nyolcvan ország 4-12 éveseknek szóló mozi- és rövidfilmjeiből válogat a „Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál”, amely a vetítések mellett filmes workshopokkal, neves magyar színészekkel és a Rutkai Bori Banda koncertjével várja a családokat szombaton és vasárnap a Millenáris Parkban, a Nemzeti Táncszínházban.

A Cinemira az egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló, magyarországi filmfesztivál, melynek programjain a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A Cinemira TEEN után induló Cinemira KIDS kétnapos gyerekfilmünnepen több mint nyolcvan országból száz gyerekfilm látható. Az óránként induló filmes programban korosztályokra bontva, 4-6, 7-9, és 10-12 éveseknek szóló rövid animációs és élőszereplős filmeket vetítenek.

Itt debütál Jankovics Marcell kultikus rajzfilmje, a Fehérlófia 4k felbontású, digitálisan felújított változata. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb, gyerekeknek szóló nemzetközi mozifilmek kapnak helyet, ilyen a többszörösen díjnyertes, holland Csúnya Gyerekek Klubja vagy az újrahasznosításról szóló, olasz animációs mese, a Kikukázva. Emellett idén is megjelennek a hazai kedvencek, úgymint a Kuflik és a Városi legendák című animációs sorozatok egészestés filmváltozatai.

A Cinemira KIDS versenyfesztivál, amelyen a rangos szakemberekből álló zsűri Aranymókus-díjjal jutalmazza a legjobb alkotásokat, valamint az esemény elmaradhatatlan részeként a gyerekzsűri dönt a legjobb magyar gyerekfilm díjáról – emlékeztet a közlemény.

Mint a szervezők hangsúlyozzák, a fesztivál interaktív: filmes, animációs, casting és kaszkadőr workshopokon próbálhatja ki magát az egész család. Azok a gyerekek, akiket a színészmesterség érdekel, a Filmszínész leszek! beszélgetésen első kézből kaphatnak tippeket és hallhatnak kulisszatitkokat olyan előadóművészektől, mint Für Anikó, Lovas Rozi, Nagy Ervin és Wunderlich József.

Rodolfó születésének 110. évfordulójára emlékezve idézik fel a bűvész életútját lányával, Gálvölgyi Judittal, és unokájával, Gálvölgyi Dorkával; Kelle Botond bűvész pedig interaktív bűvészshow keretében avatja be a fiatalokat Rodolfo trükkjeinek világába.

A Rutkai Bori Banda koncertjét követő workshopon a gyerekek megtanulhatják, hogyan kell videóklipet készíteni, a filmes programokon maguk festhetik meg saját csapójukat, kipróbálhatják magukat a Play VR eszközeivel a virtuális valóságban vagy saját filmet rajzolhatnak 35mm-es szalagra.

Idén ünnepli 40. évfordulóját az egyik legnézettebb magyar rajzfilm, a Vuk, ennek tiszteletére a legkisebbeket puzzle, színező, kártyajátékok és kvíz várja a Vuk játszósarokban – közölték a szervezők.

A Cinemira KIDS részletes programja ezen a linket érhető el.

A négyzetes kép forrása: Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden
gyerek

Februárban mutatja be új előadását az Art-ravaló

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A 14. Frankofón Filmnapokról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés