bezár
 

art&design

2022. 04. 09.
Alámerülés az abszurditás rejtelmeibe
Fiatal művésznők térhódítása az absztrakció világában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Az abszurditás a kedvenc érzésem” – szerepelt a Viltin Galériában 2022. február 9. és március 5. között látható csoportos kiállítás címében, ami egyben az egyik kiállító művész, Koszorús Rita festményét is takarta. Vajon milyen érzésként detektálnánk az abszurditást, mikor fejezné így ki magát a belső világunk? Ha magára a szóra fókuszálunk, akkor első jelentése a képtelen. Ez pedig különösen a képzőművészetre vonatkoztatva meghatározó jelző, és az absztrakcióval összekötve pedig igazán izgalmas konnotációval bírhat. Mit jelent vajon a képzőművész számára az, hogy „képtelenül” érzi magát?

Számomra olyasmit sugall, hogy a reprezentációhoz, vizualizációhoz való természetes viszony ha nem is negálódik, mindenképp megváltozik, és ez a művész identitásának, határainak átértelmezéséhez is vezethet.

Az abszurd emellett irracionálist, meghökkentően vicceset is jelent, és olyan dolgok kapcsolatára utal, amelyeket hétköznapi, racionális világunkban nem társítanánk egymással. iski Kocsis Tibor a kiállításról írva a szürrealizmusra utal vissza, és ugyan a tárlaton nem szürrealista képekkel találkozunk, a kapcsolat éppen ezért nyilvánvaló. A szürrealizmus, amely André Breton fejében elsősorban irodalmi irányzat volt, azért sem fért össze a vizuális művészettel, mert a megfestett vagy megrajzolt forma szerinte behatárolta a művész szabad asszociatív tevékenységét. Az alkotás folyamatosan születő, előző pillanatokra nem támaszkodó, hanem minden momentumban, újra és újra megújuló leképezhető benyomásait bekorlátozta a már leképezett forma. Később Breton engedett a fenntartásaiból, és hajlandó volt szürrealizmusként elfogadni az absztrakt képzőművészetet, de például Dalí alkotásaival vagy más figuratív munkákkal nehezen békült ki. Tehát ilyen értelemben az abszurditás, úgy mint a szürrealizmus és az absztrakció, valóban „képtelen”, hiszen a hétköznapi ábrázolásnak, a hagyományos, reprezentatív képalkotásnak mond ellent.

Talán emiatt is van az, hogy az absztrakt világ ennyire felszabadítóan hathat. Jelen kiállításon öt fiatal, dinamikus művésznő vett részt, akik az absztrakciónak ezt a formabontó erejét ünneplik a műveikben.

A női alkotók helyzete az absztrakt festészet kánonjában a XX. században több szempontból is problematikus volt, ezért is ünneplendő, ha egy kiállítás – akár tudatosan, akár véletlen egybeeséseknek köszönhetően – old ezeken a régi feszültségeken. Az absztrakt festészetet az Amerikai Absztrakt Expresszionisták – egyébként a szürrealizmus által inspirált – férfi művészei előszeretettel sajátították ki maguknak. Mindegy, hogy gesztusfestészet ( Jackson Pollock, Willem de Kooning), vagy colourfield (Mark Rothko, Robert Motherwell) irányzatokról beszélünk, a nőművészek minden esetben háttérbe szorultak. Vagy azért, mert a művészek partnereiként betagozódtak a férfi mögé (például Lee Krasner Pollock mögé, Elaine de Kooning a férje mögé, Helen Frankenthaler Motherwell mögé), vagy nő mivoltuk miatt kisebb volt az esélyük az érvényesülésre egy férfiak és férfiasság, illetve a maszkulin modernista alkotó géniusz mítosza által dominált művészeti stílusban és annak közegében. Nők és férfiak esetében egyaránt óriási diverzitást mutatott az absztrakció már a XX. században is, és ehhez a sokszínűséghez csak hozzátett ez a kiállítás. Jóval többről szólt a kiállított anyag, mint az elődök megidézése, mint például az impulzív, a tudattalan által diktált Jackson Pollock-féle gesztusőrület felvonultatásáról. Sőt, a kiállító művésznők amellett, hogy a műveik frissességét és dinamikáját megtartják, nagyon tudatos képépítéssel alkotnak.

Vető Orsolya Lia munkái ’allover’ belső tájképek, amelyek akár a végtelenségig tudnának a vásznon túl burjánzani. A színes, gesztusszerű ’nudlik’ igazából mesterien kontrolláltak és megtervezettek. A festmények sokrétűsége, az ecsettel felvitt és a fújtnak ható felületek a tűpontos precizitás eredményei, lüktető dinamikával uralják a teret és nyelik el a nézőt. Pál Katja gépi pontossággal tervezett munkái kibillennek a négyzet vagy téglalap felületéből, és festői objektek formájában hívnak meg egy figurális formákon túli belső térbe, mintegy kaput nyitva egy mindenkiben létező, emiatt nagyon ismerősnek tetsző absztrakt formavilág felé. Műszaki rajzokra, építészeti tervrajzokra, térvázlatokra asszociálhatunk, olyan geometrikus terekre, amelyek az emberiség kollektív tudattalanjában talán évezredek óta élnek. Emilija Radojičić szerb művésznő munkássága egyik meghatározó eleme a textil. A 80-as évek Burda-szabásmintákra rajzolt, leheletfinomsággal színezett ’hurkái’ átírják a szabásminták átláthatatlan geometriáját, az organikussal ütközteti a geometrikust. A szabásminták szép dialógusra léptek Pál Katja vonalaival, a hurkák pedig Vető Orsolya Lia organikus formáival harmonizáltak. A szabásmintára rajzolásnak ugyanakkor van egy önfeledt, gyermeki gesztusa is. Olyanok, mintha anyu ott felejtette volna őket az asztalon, és a mélázó kislány színes ceruzával szabadon asszociálva berajzolgatta volna a pulzáló hullámokat.

Ebben a belső játékban visz tovább Koszorús Rita, aki az identitás keresésének a mélyén formák, színek és felületek finom, esetlegesnek tűnő, ugyanakkor nagyon is tudatos játékát űzi. A festett és fújt, maszkolt és gesztusszerűen felvitt felületek váltogatják egymást, vigyázva, hogy – a Dada hagyatékához híven – nehogy túlesztetizálja a felületet. Az alkotás folyamata Koszorús Rita számára szabad tér és játék, mindezek pedig egy figurális világon túli impressziókból táplálkoznak. Kusovszky Bea csavar egyet a kiállításon, és kiteljesíti a kortárs, tehát a XXI. századi absztrakció szerepét egy lágy, de dinamikus, erősen esztétikus szín- és formavilágot teremtve. Precíz, térjátékos felületekkel, szivárványszínekkel, komplex felületi játékokkal utal vissza a pop és op-art hagyatékára. A festő kezének nyomát gyakorlatilag felszámolja, de stílusában eredeti vásznaival társai mellett csatlakozik a nemzetközi művésznők kánonához, akik szabadon mutatkoznak meg, vállalva nő mivoltukat, büszkén állítanak ki, és egyedi hangot visznek az absztrakció világába.  

Az abszurditás a kedvenc érzésem
A csoportos kiállítást 2022. február 9. és március 5. között lehetett megtekinteni a Viltin Galériában.
Kiállító művészek: Koszorús Rita (SK), Kusovszky Bea, Pál Katja (SLO), Emilja Radojcic (SRB), Vető Orsolya Lia
nyomtat

Szerzők

-- Vékony Délia --


További írások a rovatból

art&design

A FÉSZEK Művészklub és a textil kapcsolata az 1970-es és ’80-as években
art&design

Gondolatok Kondor Attila kiállításáról a Képezőben
art&design

Ioana Stanca és Vető Orsolya Lia Soft as Water című kiállításáról
Tudósítás Neogrády-Kiss Barnabás Szemmunka című tárlatáról tárlatának előkészületéről

Más művészeti ágakról

A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című előadás a Kolibri Színházban
színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban
Fazakas Péter: A játszma


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés