bezár
 

zene

2022. 04. 11.
Ingres hegedűje
Tatai Nóra dalestje
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Tatai Nóra dalestjén voltam a minap, és elcsodálkoztam. Alapvetően dalest, ám mivel a zongorakísérő mellérendelt szerepet játszott, inkább kamaraest a helyes műfaji meghatározás.  Már írtam korábban Szabó Ferenc Jánosról, aki az est zongorakísérője, és aki ezen a koncertsorozaton zenei mindenes: menedzser, road, konferanszié. Amit ketten csinálnak, több mint figyelemreméltó. Klasszikus dalestet népszerűsítenek olyan koncepcióval, mely növeli az érdeklődést, segíti ezeknek a daloknak a jobb megértését.

A klasszikus dalt ugyanis érteni kell. Nemcsak a nyelvüket, hanem a korban való beágyazódásukat, szerzőik érveit, előadóik teljesítményeit is.

A klasszikus dal abban különbözik erőteljesen a közkedvelt daloktól, hogy nehéz hallgatni. Míg a populáris dalok többsége egyetlen – részeikben egyszerűen összefüggő – folyamatot mutatnak, addig a klasszikus dal  választékos szervezettséggel építi fel a hangra jellemző alaptulajdonságokat: állandóan változtatja a hangszínt, a hangmagasságot, a hangerőt, a tempót, sőt a szöveg értelmében a hangpozíciót is. Nincs a klasszikus dalban egy hangmagasság éneklése, nincs lüktető ritmika, nincsen harsányan ordító hangerő, nem egyetlen jellemző hangszínen énekel az előadó, mint a rockénekesek többsége, a gesztusok, sőt a mimikák is mások a klasszikus dalt éneklőnél, mint egy népdalénekesnél. Akik a könnyed dalhoz szoktak, azoknak ennyi mindenre nehéz figyelni. Nyilván ezzel tisztában van a sorozat kitalálója, szervezője és motorja: Szabó Ferenc János. A megértést átlátható koncepcióval segíti. A dalesten az Ingres hegedűje alcím utalt erre a koncepcióra. Dominique Ingres francia festőről köztudott, hogy nemcsak az ecset volt az eszköze; mesterszinten hegedült, többek között Paganinivel is kvartettezett. Ez a sokoldalúság késztette a koncert szervezőit arra, hogy olyan költők megzenésített verseiből válogassanak, akik az írótoll mellett az ecsetet is használták.

Ezen az estén Victor Hugo és William Blake szövegei ihlette zeneművekből szemezgettek. Remélni lehet, hogy a koncepció magyarul is megvalósulhat. Mintát adhat Lesznay Anna, Kassák Lajos, Kondor Béla és mások újrafelfedezéséhez. Az estet az NKA támogatásával a  pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola kamaratermében rendezték, így azt főleg szakértők hallgatták, akik vélhetően ugyanúgy csodálkoztak, ahogyan én. A koncepció része, hogy a kiválasztott zeneműveket mai, azaz a szövegek keletkezésétől időben távol eső szerzők feldolgozásában is bemutatták. Szabó Ferenc János  Barta Gergely és Balogh Máté zeneszerzőktől kért műveket. Barta Blake-dalok címmel egy teljes ciklust komponált, míg Balogh Máté a tőle megszokott eleganciával és váratlan ötletekkel megfűszerezett kompozíciót készített Blake’s Tigers címmel. Mindkét mű ősbemutató természetesen.

Szabó tudományos habitusához az elfelejtett szerzők felkutatása is hozzátartozik: ezen az estén Roger Quilter The Wild Flower’s Song, és Rebecca Clarke Infant Joy és Cradle Song című műveit is bemutatta. Korábban sosem hallottam róluk. Ezek a felfedezések arra is rámutatnak, milyen képlékeny a kánonok képzése. A zeneszerzők maguk döntik el, kikre reflektálnak. És akikre nem, azok bizony kiesnek a kánonokból. A koncert törzsanyaga a két költő korához közelebb élő két zeneszerzőre épült: Liszt Ferencre és Hubay Jenőre. Ezek a művek is ritkán hallhatók. Sem Lisztet, sem Hubay-t nem a kamarazenéjükből ismerjük elsősorban, bár Hubay a maga korának népszerű dalszerzője volt. Számomra mindkét szerző dalai meglepetésként hatottak annak ellenére, hogy elég sokat foglalkoztam egyéb műveikkel. A koncertsorozaton, így a pécsi esten is, a nemrég elhunyt magyar klasszikus, Jeney Zoltán Songs of Innocence and Experience című ciklusának két tétele jelentette a korok közötti folyamatosságot. A koncertet kvázi hangulatelemként azzal gazdagította Szabó Ferenc János, hogy előadta Liszt Il Penseroso című zongoraművét is a gondolati folytonosság, illetve ezek párhuzamainak jegyében.

Tatai Nóra a pécsi operaszerepei miatt a város egyik kedvence. Alapvetően lírai szoprán, drámai kitekintésekkel. Szaknyelven soprano lirico-spinto. A szpintószoprán hangtípus rendkívül ritka, de aki rendelkezik vele, nagy és sokszínű repertoárt alakíthat ki. Tatai Nóra fiatal, olyannyira fiatal, hogy pályakezdőnek gondolhatnánk, pedig nem az. Tavaly például megnyerte a Los Angeles-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora- és énekversenyt. Szarvasról származik, az ország egyik mesebeli zugából. Talán emiatt is került Szarvas városa a koncertsorozatba Budapest és Pécs mellé. Előadásmódja változatos, követeli a figyelmet, amit aztán sosem hagy lankadni. Tüneményes jelenség. Szövegéneklése mind angol, mind pedig francia nyelven érthető. Előadásmódja leköveti a szöveget, érti, tudja, hogy mit énekel és miért. Intonációja magabiztos. Bizonytalanságot egyetlen ponton mutatott, Jeney zongoraszólam nélküli művében, ám azt sem gyengeségből. Hiszen olyan szöveget, amelyben egy vadvirág dúdol, a hallgatója pedig mormol (Gergely Ágnes fordítása szerint), nem lehet szókimondó határozottsággal bemutatni.

A szerző fotóival

nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Solti Árpád válaszol
Vajszlón, nyitott füllel és szemmel
Fekete Zaj Fesztivál, 2022


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés