A XXI. század nője nem tagadja, hogy az állandó útkeresés állapotában van: hol kamaszként keresi önmagát, hol idegen országban az új identitását, hol felnőtt, funkcionáló társadalmi lényként kérdőjelez meg mindent, amiben addig élt.

Ám ez a nő a bizonytalanságban bolyongás ellenére, az állandó keresztutakat járva is mindvégig önálló, bátor és magabiztos. Nem rendeli alá magát semmiféle közösség elvárásainak, női létezése már nem a társadalmi rend által rárótt és hallgatólagosan generációról generációra átörökített funkciók betöltését jelenti.

A Kokon kamaszlánya szabadon fedezi fel saját nemi identitását a kortárs közeg fősodrával szemben, a Boldogság hősnői a társadalom peremén, egy bordélyházban találnak egymásra, a Meztelen állatok fiatal sportolói különös, kívülről nehezen érthető, belső perspektívájukból azonban elemi módon nyers és átélt párhuzamot vonnak testiség és küzdősport között. A normaszegésben kétségkívül a Vad megy a legtovább, ahol az harmincéves irodista főhős önmaga testi mivoltját, a fizikai létezéssel való kapcsolatát azon a folyamaton keresztül fogalmazza újra, melynek során befog és lakásában tart egy farkast.

Jelenetkép a Kokon című filmből (© Jost Hering Filme)
 

A Testközelben filmválogatásának tükrében nőnek lenni elsősorban testi élmény, maga a megélt, fiziológiai valóság.

A Kokonban Nóra pubertáskori változását a gubóból kibújó, kifejlett pillangó képével írja le Leonie Krippendorf rendező, giccses közhelyekbe fordulás helyett azonban keresetlen egyszerűséggel mutatja meg, ahogy a lepkévé váláshoz a hernyó a testének minden egyes sejtjét elemészti és újjáalakítja ebben a látványos, de legalább ennyire fájdalmas folyamatban.

Sasha és Jenny gyengéd története a Boldogságban az instrumentalizálódott szexualitás kapitalista „gyárában” szökken szárba.

A középosztályra specializálódott, karakternélküli – és érdemben be sem bemutatott, díszletszerűen a háttérben maradó – bordélyház a vágy, a nemiség, a test határozott, de leegyszerűsített sémái mentén működik, mégis ez az a közeg, amelyben két nő egészen más, új és emberi kapcsolódással talál egymásra, hangsúlyos ellenpontként állítva egymással szembe a női szexualitás kizsákmányolt és önmagáért, önnön öröméért való voltát.

A Meztelen állatok küzdősportolói különös határhelyzetbe kerülnek, miután a testedzés megszokott, tiszta, egyszerű kereteibe betüremkedik a szexuális érés, az Én és a Másik megkülönböztetésének, egyszersmind körvonalazásának igénye, ettől pedig hirtelen minden sokkal bonyolultabbá válik.

A Vad főhőse a modern, városi ember elidegenedett életét élte számítógép és neonfénycsövek kék villódzásában egészen addig, míg váratlanul nem keresztezte az útját maga a természet ősi ereje egy farkas képében. Miután a nő belekóstolt ebbe a félelmetes, de lebilincselő erőbe, megszállottjává válik: magáénak akarja tudni, nem ereszti, ezért bevonzza a saját életterébe, majd miután a természet zabolátlan ereje szó szerint is lebontja a civilizációs kereteket, a főhős átengedi magát az ösztönök és testi érzetek irányításának, míg végül egészen hátra nem hagyja a civilizációt, hogy a teremtett világgal váljon eggyé.

Jelenetkép a Vad című filmből (© 2016 NFP marketing & distribution)
 

E filmek rendezői kísérletet tesznek egy új fogalmazásmód körvonalazására, a hagyományos filmnyelv megújítására, melynek a fizikai közelség hangsúlyozása és az álomszerű képek közötti feszültség ad dinamizmust. Jellemzően nagyon szűk képkivágatokat használnak, a kamera szinte sosem statikus, a kézikamera magával ragadja a nézőt a jelenet belsejébe, miáltal egészen közelről, csaknem sejtszinten vizsgáljuk a szereplőket.

Minden reszkető lélegzetvétel, az idő bőrön hagyott nyomai, az idegrendszer pattanó vibrálása érdekli a filmeseket, a kép pedig összegyűjti és megőrzi a test legapróbb rezzenéseit. Az információtelített képek mellett azonban a verbalitás háttérbe szorul: a legfontosabb mondatokat a legtöbbször ki sem mondják, a csend sokkal többet árul el, mint az esetlen szavak.

A dramaturgiai megkomponáltság emiatt különösen fontos, hiszen – akár a mindennapi életben – nincs mód mindent szóban elmagyarázni a másiknak (vagy a nézőnek). Elmélyültséget és odaadó figyelmet kívánnak ezek a filmek, mint ahogyan ábrázolásmódjukkal meg is hívnak az alkotó világában való elmerülésre.

Ez a csaknem meditatív befogadásmód különösen jellemző a Kokonra, amely álomszekvenciáival kifejezetten törekszik arra, hogy helyenként teljesen elemelje a filmet a valóság kontextusából. A Boldogság alig-alig lép ki a közelik és szuperközelik intenzív hatótávjából, az egyénre koncentrál, a közeg alig valamelyest érdekli, az elbeszélésben hagyott lyukakra pedig a fel-felbukkanó ugróvágások rímelnek vizuálisan.

A négy film közül a leghagyományosabb, legtávolságtartóbb módon komponált képekkel a Vad fogalmaz, ám ez nem jelenti azt, hogy híján volna az emlékezetes jeleneteknek, bizarr és zavarba ejtő képei önmagukban, a „láthatatlan” fogalmazásmódon keresztül tálalva is elég hatásosnak bizonyulnak.

Jelenetkép a Meztelen állatok című filmből (© Déjà-vu Film)
 

Hogy sikerül-e az új német film rendezőnőinek megújítani az egyetemes filmnyelvet, esetleg hogy ezután pontosan körülírhatóvá válik-e az écriture feminine, azaz a női fogalmazásmód – ebből a négy alkotásból kiindulva korai lenne messzemenő következtetéseket levonni. Annyi bizonyos, hogy témaválasztás, fogalmazásmód és vizualitás tekintetében is felhívják magukra a figyelmet. Épp olyanok, mint a hősnőik: dacosak, bátrak és magabiztosak. Gondoljon bárki bármit.

Borítókép: jelenet a Boldogság című filmből (© Flare Film)

Testközelben – Érzékiség az új német filmekben:

A filmekről további információ ebben a cikkünkben található.