bezár
 

színház

2008. 08. 12.
Társas magány
A néger és a kutyák harca a Kamrában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Társas magány Fullasztó hőség egy afrikai telepen a franciák által vezetett építkezésen. Egy gyilkosság: a francia mérnök kioltotta egy fekete munkás életét; talán bosszút állt kutyája haláláért. Az építésvezető tűzijátékot tervez, amelynek bevallottan semmi értelme, teljesen öncélú. Nő érkezik hozzá, leendő menyasszonya, Leone, paradox módon mégsem fűzi őket semmi sem össze. Ebbe a működésképtelen világba tolakszik be a fekete Albury, aki fivére holttestét akarja.

Nemcsak kint félnek, hanem bent is. Nemcsak a feketéket nyomasztják a gyarmatosító fehérek, kirekesztetté válnak az elnyomók is. A két oldal között nincs átjárás, ezt tükrözi a térelrendezés is. A nézők két oldalon, egymással szemben ülnek, csak az egész előcsarnokot megkerülve lehet átjutni a másik oldalra. A különbségek pedig egyszerre tökéletesen jelentéktelenné válnak, amikor Leone kijelenti: a sors úgy is hozhatta volna, hogy feketének születik. Egyetlen szerencsétlenségének azt vallja, hogy fehér, így Albury sosem lehet az övé. Furcsa átalakuláson megy át: Párizst maga mögött hagyva jut Horn menyasszonyaként Afrikába, sokáig ki sem lép szűkre szabott szobájából, ami leginkább egy konténerre emlékeztet, végül mégis ő járja be a leghosszabb utat, testbe írt jelekkel kell távoznia. Áthidalja a nyelvek közötti különbségeket is, mindenhogy képes megérteni Alburyt, de alakja nem merül ki egy lezárható értelmezésben: ruhái váltogatásának megfelelően hol démonként, hol áldozatként, hol rituális tettet végrehajtó boszorkányként mutatkozik meg. Tóth Anita kiteljesedik a darabban, Leone-jának a civilizáció minden felesleges hordalékát sikerül ledobnia magáról, s a mesterségesből a természetes állapotba kerülnie francia nőként.

A darab egészét a kettősségek határozzák meg, s ezt tökéletesen jelenítik meg Zsótér Sándor rendezésének legapróbb mozzanatai. Az ellentétek köré épül minden, az emberi kapcsolatok kerülnek középpontba, de mindig más-más nézőpontból esnek vizsgálat alá. A világosság és sötétség végletei közé illeszkedik a kékes félhomály, s míg a fekete Albury szinte végig az árnyékban mozog, addig a többiek, a fehérek fényben állnak. Az előadás legfontosabb kellékei a hordozható, fából készült, hol falnak, hol barikádnak megfeleltethető elemek, amelyek ugyanúgy védelmet nyújthatnak, mint a sötétség. A Fekete Ernő alakította Albury mindig árnyékként van jelen, kísért, bosszút áll fivére meggyilkolásáért a lelkeken, akár a gyötrő lelkiismeret.

Titokzatosságát csak tovább erősítik Tallér Zsófia éjszakai hangjai, amelyek hol állattól, hol embertől származnak. Albury jóslata beteljesedik, amely szerint egy megölt skorpió mindig visszajön. Ő csak a testet akarja, amelynek szimbolikája mindvégig működik, a testet, amelyet a nők másnap már nem találtak. Koltes jegyzeteiben azt írja, hogy a halott Nouofia anyja fehér festékkel fedte be fia arcát, hogy a halál ne ismerje fel annak, aki. Az elnyomás mélyen beivódott megléte ez: a naiv asszony félelme attól, hogy a halál is válogat.

Horn (Hajduk Károly), az építésvezető kiemelkedik eleganciájával (a jelmezekkel is alátámasztott ellentétek Benedek Marit dicsérik), ám ez nagyon mesterkéltnek hat a fojtogató hőségben, játékmániája idegesítő, nem képes döntéseket hozni. A társa elleni gyilkosság tervezgetését a legtermészetesebb dolognak tartja, a "mindent a cél érdekében" elv határozza meg életét, saját törvényei szentek és sérthetetlenek, amelyeknek engedelmeskedni erény. A darab öncélú tűzijátékával zárul, budapesti képeket kivetítve az egyenetlen falakra és a nézőkre, szereplőkre egyaránt. Cal halálának ideje is ez, a végzetszerűséget fokozza, hogy ezalatt Schubert Rémkirálya hallható kissé eltorzított változatban, a megszokottnál erősebb hangon.

A már-már az őrület szélén álló mérnök, Cal tudatát szintén meghatározza egy rögeszme: elvesztett kutyája, amelynek folyamatosan hallja az ugatását. Keresztes Tamás új arcát mutatja meg, felszínre kerül valami egészen sötét és ördögi a személyiségéből. Ő ontotta ki Nouofia életét, amiről Horn is tud, s a testet eltüntette, életre keltve ezzel a bennszülöttek haragját.

Koltes darabja Beckett-tel mutat némi párhuzamot: a várakozás – Albury várakozása a testre, amelyet soha nem kaphat meg – áll a fókuszban, a kör nem zárul be, Cal halála után sincs feloldozás. A kapcsolatok kusza hálójának drámája ez, Koltes nem moralizál, nem a fekete–fehér ellentét áll a középpontban, nem a társadalmi egyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet, azt hiszem, nem is erre van szükség. Zsótér rendezésében éppen ezt a motívumot hozza át leginkább: a darab szereplői önmaguk foglyai, aki megpróbál kitörni, annak sem megy. Mindannyiuk személyisége ellentmondásos, ezt olykor hosszasan analizálják is a túlírt monológokban – ez a technika alapvetően jellemző a francia szerzőre. Abszurd dialógusok hangzanak el egy inkább metafizikai, mintsem valós térben. A fapadlón nehezen lehet járni, a kutyaházból nehézkesen lehet előbújni, s ezek mind-mind mutatják a személyiség feltárásának nehézségeit is. Ambivalens a szereplők egymáshoz fűződő viszonya, önmagukról alkotott képe és a színész és szereplő közötti távolság is. Nincs átjárás, tudatfolyamok áradnak, amelyek sosem érnek véget, egy ilyen világban legalábbis semmiképpen sem.


Bernard-Marie Koltes:
A néger és a kutyák harca

Fordította: Ungár Júlia

Horn, építésvezető: Hajduk Károly
Albury, fekete, titokzatos módon jutott be a telepre: Fekete Ernő
Leone, nő, Horn hívta ide: Tóth Anita
Cal, harmincas mérnök: Keresztes Tamás

Díszlet: Ambrus Mária
Jelmez: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Zene: Tallér Zsófia
Rendező: Zsótér Sándor

Bemutató: 2008. május 15., Kamra

Szkéné színház
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

színház

Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon! Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon!
Egy méhkaptár traumatikus hétköznapjainak krónikája – A méhek istene a Kolibri Pincében
színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
színház

Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma
Csórics Balázs Lélektükrök című önismereti irodalmi estjének napok múlva is dolgozó visszhangjai
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról

Más művészeti ágakról

irodalom

Egy szamosújvári polgár karikatúrája Egy szamosújvári polgár karikatúrája
Törös Tivadar Áfgánistán Vártán levelei című tárcagyűjteménye elé (Romanika Kiadó, Budapest, 2019.)
irodalom

Boldogulós békeidők Boldogulós békeidők
Gion Nándor: Rózsaméz, Magvető, 2019
Händel oratóriuma az Erkel Színházban, először az Opera műsorán
irodalom

Hogy néz ki a krimiíró, ha nő? Hogy néz ki a krimiíró, ha nő?
Egy női krimiíró mindennapjai 3.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés