Az, hogy a könyv, amit olvasunk, igazából egy werkfilm „forgatókönyve”, igen érdekes koncepció, engem elsőre rögtön megfogott a gondolat. A történet elbeszélője a kamera, pontosabban egy dokumentumfilmes csapat, akik werkfilmet forgatnak a Második eljövetel című, éppen készülő filmről. Ennek köszönhetően felváltva olvashatunk olyan jeleneteket, amelyek a forgatáson játszódnak a stáb tagjai között, és olyanokat, amelyeket a film forgatókönyve alapján éppen forgatnak. Ez utóbbi egy olyan történetet dolgoz fel, ahol a megváltó (legalábbis egy hozzá hasonló ember) újra eljön hozzánk a Földre.

A két szint elbeszéléstechnikája viszonylag hasonló, mindkettőben egy objektív elbeszélővel találkozunk, aki rendezői utasításokban, díszlet- és tájleírásokban adja (a dialógusok mellett) tudtunkra, mi történik éppen a szereplőkkel. Távolságot tart, és megpróbálja létrehozni azt a fajta objektivitást, amit egy kamera lencséje teremtene meg. A forgatókönyv jellegen ez nagyon sokat erősít, az olvasó semmiképp nem tud elvonatkoztatni attól, hogy szkriptet olvas, és nem érzi azt, hogy egy klasszikus értelemben vett irodalmi alkotást fog a kezében. Megteremt egy világot, azonban az irodalmi hangvétel hiányában olyan, mintha ennek a világnak csak egy vázát láthatnánk, egy kivonatot belőle, ami akkor lenne teljes, ha felkerülne a vászonra.

Ha „anyagként” értelmezzük a művet, ha olvasás közben folyamatosan észben tartjuk, hogy egy werkfilmet, vagy annak forgatókönyvét olvassuk, a vázlatszerűség keltette hiányérzet egy pillanat alatt elpárolog. A fejünkben megjelennek a különböző opciók arra, hogy mit lehetne létrehozni egy ilyen alapanyagból, hogyan lehetne feldolgozni azt más médiumok segítségével.

Ennél pedig talán még izgalmasabb, hogy a könyv egyik karaktere, András, a rendező, a filmmel kapcsolatban még meg is fogalmaz olykor hasonló gondolatokat, vagyis, hogy a szöveg nem értelmezhető a kép és a filmes eszközök hiányában.

„…Az írott szöveg, tudom, tudom, az nem olyan beszarós, de akkor is rám figyelj, úgy kell elképzelni ezt a semmi kis párbeszédet, hogy neked már villog a szemed,…”

A vidék-város ellentét társadalmi problémájának központba emelése az egyik fő motívum a történetben. A Második eljövetel erről szól, a fő cselekményszálon pedig, kissé kifacsarva, szintén végig tematizálja a problémát. A karakterek felfogják a film mondanivalóját (leegyszerűsítve: a városi és vidéki emberek közötti feszültségek sztereotípiákon alapulnak, ezért nem kellene gyűlölniük egymást), közben pedig ők maguk is olyan megjegyzéseket tesznek és olyan sztereotípiákból dolgoznak, mint a film karakterei, azzal a különbséggel, hogy ezt nem annyira karikaturisztikus módon teszik. Olyan karakterek szájából hallhatunk sokszor sztereotip megállapításokat és gondolatokat, akiktől az olvasó progresszív gondolatokat várna, amelyek az ilyen ellentéteket idővel feloldják a társadalomban.

A regény nem elemzi ki a konkrét problémákat, hanem dialógusokba ültetve mutatja be őket. Ezt erősíti a könyvben forgatott film, ami vállaltan a város-vidék kérdéssel foglalkozik, egyszerűen kimondatja a problémát a karakterekkel, miközben sokszor maguk a színészek sem fogják fel a párhuzamot saját helyzetük és a filmbéli történet között. A könyv a nyílt és kevésbé nyílt kommunikációs formák egymás melletti bemutatása révén összehasonlíthatóvá teszi a szálakat, és ez által sokkal egyértelműbben megvilágítja az alapproblémát.

A karakterek, többször is egyik pillanatról a másikra tűnnek fel, vagy beszélnek róluk minden bevezetés nélkül, megteremtve ezzel a filmipar és különösképpen egy forgatás atmoszféráját. A szereplőknek nagyon sok apró jellemzőjük van, amelyek sokszor csak félszavakból tűnnek ki, ezek által nagyon jól érzékeltetnek bizonyos szubkultúrákat (“apukám” szó használata), mégha ezek olykor sztereotip jellegűek is. 

János, a főszereplőnk alakja képviseli a jézusi figurát mind a filmben, mind a forgatáson. Keresztelő Szent János, zsidó prédikátor után kaphatta a nevét, aki olyan, mint Jézus „hírnöke”, felkészíti az embereket eljövetelére. János készít fel László figurájára, akit a Második eljövetel című filmben amatőr színészként eljátszik. László az a karakter, akit senki nem ért meg, aki a kívülállók kívülállójaként vesz részt mindenben, akit az elején mindenki őrültnek néz, majd lassan megbizonyosodik kiválasztottságáról, és arról, hogy valami felsőbb hatalom küldöttjeként a világ igazságait, talán épp az élet értelmét képviseli. Ez a párhuzam a Bibliával a könyvben nagyon organikusan jelenik meg, az egyik réteg készíti elő a másikat, a könyv végére, azonban Gerőcs Péter csavar egyet a történeten, ugyanis nem a filmben szereplő Lászlóval fog megtörténni a feltámadás, ahogyan arra az olvasó számítana, hanem a civil életben jelen lévő Jánossal (legalábbis bizonyos értelemben).

A könyvben nagyon jellemző objektív távolságtartás talán Gerőcs Péter dokumentumfilmes múltjának (Privát Mészöly, ML-portré, Természetes ellenfény) és szemléletének köszönhető, ahogyan innen eredhet a lencsén keresztül való történetmesélés iránti igény is.

Keresi és feszegeti a határokat az irodalom és a filmművészet, a forgatókönyv között, ez pedig a legérdekesebb jellegzetessége a könyvnek, ahogyan különböző médiumok határmezsgyéin mozog. A forgatókönyv, amit olvasunk, hagyományosan nem is láthatna így napvilágot, rendeltetése szerint film formájában jelenne meg. Azonban azáltal, hogy regényként kiadva olvassuk, más kontextusba helyeződik a mű és műfaja. Aki a kezébe veszi, akarva-akaratlan olyan elvárásokkal fordul felé, amelyekkel az irodalmi művek felé szokott. A probléma csak az, hogy ebben az esetben nem fognak teljesülni az elvárásai. Olyan alkotást kap, ami elsőre félkész, vázlatszerű hatást kelt, ha irodalmi szempontból nézzük. A történetben sokszor nem jelennek meg részletesen emberi érzelmek, reakciók, jóformán nem tudunk meg semmit a karakterekről és életükről, kivéve azt, ami párbeszéd formájában hangzik el. Ha filmként tekintünk rá, szintén nem lesz több írott alapanyagnál, ha a werkfilm gondolatát követjük ugyanarra a következtetésre jutunk. Azonban, ha ezeknek a médiumoknak a határmezsgyéjét kutatjuk, azt hiszem itt találjuk meg amit keresünk. Regény formájú forgatókönyvről van tehát szó, amelynek olvasása közben az olvasó maga rendezi meg fejben a filmet.

Olyan konvenciókkal megy szembe a könyv, amelyek a műfajokat egymástól messze tartják és élesen elválasztják, ez pedig a legnagyobb érdeme: nem pusztán regény, filmforgatókönyv, vagy egy werkfilm forgatókönyve, hanem megteremt egy olyan világot, amelyben mindhárom dimenzió egyszerre van jelen. 

Facebook.hu/KalligramKiado