„Fajgerné Dudás Andrea alkotói gyakorlatának legfontosabb igazodási pontja a feminista művészeti hagyomány célja, a képzőművészeti kánon férfiközpontúságának leleplezése” – írja róla Popovics Viktória művészettörténész. Meghökkentő alkotásainak gyakori forrása az anyaság, a házimunka, a konyhai tevékenységek, magánélete. Legyen szó háztartási munkát ábrázoló festményről vagy lekvárt készítő performanszról,  a szerepekkel és identitásokkal való kettős játék végigvonul munkásságának egészén.

Horváth Lóczi Judit még 2004-ben szerzett tájépítész mérnöki diplomát. Dolgozott ezen a területen, ám hamar kiderült, hogy a tájépítészet művészeti vonatkozásai nem elegendőek számára. 2004 és 2007 között a Budai Rajziskolában tanult, mestere Kelemen Marcell festőművész volt. Stúdiumai alatt egy reklámgrafikai kurzust, 2005 és 2007 között a Budapesti Műszaki Egyetem színdinamikai szakmérnöki képzését is elvégezte. Ez utóbbi rendkívül fontos számára, hiszen mestere és mentora, Konok Tamás segítségére  volt művészeti kérdésekben is. Művei egyszerre sugároznak játékosságot és precíz rendezettséget. Eszköztára sokrétű, mind az absztrakt festészet, mind az assemblage világában otthonosan mozog. Alkotásait személyes történetek ihletik, melyeket egyszerű, geometrikus formákkal absztrahál. A klasszikus matériák mellett új, extrém tárgyak felhasználásával is kísérletezik. Mostanában a fény-árnyék játéka és a színes reflexiók foglalkoztatják. 

PRAE.HU: Egymástól jócskán eltérő művészeti stílust képviseltek. Andrea, te feminista alkotónak vallod magad, figurális képeket festesz, provokatív performanszaiddal legtöbbször zavarba hozod a közönséget. Judit, honlapodat böngészve úgy tűnik, hogy téged az absztrakció vonz. Geometrikus elemeket: négyzeteket, téglalapokat, köröket, háromszögeket és színeket „olvasztasz” egybe. Honnan jött az ötlet, hogy egy kiállításon közösen szerepeljetek? 

Fajgerné Dudás Andrea: Igen eltérő a stílusunk, de ugyanazok a kérdések és témák foglalkoztatnak minket a művészetben, és ez az, ami összehozott minket. A Kelet kávézóban volt egy beszélgetésem Oltai Katával az anyaság és a művészet összeegyeztethetőségéről. Judit hallgatott minket, majd utána odajött, és megfogalmazódott bennünk, hogy rendezzünk egy közös kiállítást, mert nagyon izgalmas, hogy nagyon különbözően fogalmazzuk meg ugyanazt.

Fotó: Kiss Zsófia

Horváth Lóczi Judit: Én már régóta figyeltem Andi munkásságát, mindig is vonzott az a féktelen bátorság, ahogy kimondja, amit gondol, és meg is festi azt. Aztán körülbelül öt éve elmentem egy beszélgetésre, ahol Andit és Oltai Katát kérdezték a nők helyzetéről. A program után odamentem hozzájuk, és Andi felvetette, hogy miért nem csinálunk valamit közösen, hiszen a témáinkban sok átfedés van. Egyből megtetszett az ötlet, ami azóta építkezett szépen, lassan, organikusan. Igaz, hogy vizuálisan merőben eltérő nyelvezetet használunk, de sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk, és nagyon inspirálóan hatottunk egymásra.

PRAE.HU: A munkáitoknak a The Space Contemporary Art Gallery and Management ad helyet. Első ízben működtetek együtt a galériával?

F.D.A.: Én igen. Judit az ő művészük, és ő javasolta a galériát, ami akkor még csak épült. A galéria vezetője, Bérczi Linda nagyon nyitott volt, hiszen részükről igen bátor és merész húzás egy olyan kiállítást befogadni, amelyen nem tudja, hogy mik lesznek a művek., mi lesz az anyag, amit a művészek kiállítanak. Linda a kiállított műtárgyakat akkor látta először, amikor azok megérkeztek installálásra.

H.L.J.: Igen, hiszen a galéria nagyon friss, 2022 júniusában nyílt. Viszont Bérczi Lindát, a tulajdonost régóta ismerem. Már a galéria megnyitása előtt meséltünk neki a projektről, ami egyből megtetszett neki is, így megbeszéltük, hogy az új térben rendezzük meg ezt a különleges tárlatot. Nagy vállalás volt ez az ő részéről is, hiszen látatlanban mondott igent az együttműködésre.

Fotó: Halász Jácint 

PRAE.HU: Habár művészetetek radikálisan eltérő, van, amiben megegyeztek: mindketten sikeres alkotók és családanyák vagytok. Közös tárlatotok témája (Similar Stories) is ebből az alapélményből fakad? 

F.D.A.: A már említett közös téma inspirált minket leginkább. Mindemellett a hasonló élethelyzet, de mi inkább a nehézségeink és frusztrációink felől közelítettük meg a közös kiállítás témáit. Fontosnak tartjuk, hogy a folyamatosan jelenlevő nehézségeinkről beszéljünk, megmutassuk azt, ami a háttérben velünk történik.

H.L.J.: Igen, alapvetően arról mesélünk az itt látható képeink által, hogy milyen nehézségekbe ütköztünk-ütközünk anyaként. Ezek a témák sokszor válnak tabuvá, vagy csak nem illik róla mesélni. Pedig a legtöbb szülő átéli ezeket a helyzeteket, érzéseket és sokat tudnánk segíteni egymásnak az őszinte beszélgetésekkel. 

Mi ráadásul olyan elvetemültek vagyunk, hogy nem elégedtünk meg a „csak otthon van a gyerekekkel” státusszal, mert nem adtuk fel a művészeti tevékenységünket sem a kisgyermekes időszak alatt. Mondanom sem kell, hogy ez milyen egyéb nehézségeket és támadási felületet jelent. Szóval, volt miből meríteni. Írtunk egy hosszú listát a lehetséges témákról, amiből közösen választottunk ki hetet.

Fotó: Mohos Angéla

PRAE.HU: A hivatás és a gyermeknevelés párhuzamos vállalásából fakadó problémákról sokszor lehet hallani, így fennállhat a veszély, hogy elcsépelt téma és közhelyes megoldásokat kínál. Hogyan sikerült ezt elkerülni?

F.D.A.: Most már sokat lehet hallani, de ez még mindig nem idejétmúlt téma. Úgy gondolom, hogy egyre hangsúlyosabb. Őszinte, valós történetekkel találkozhat a társadalom különféle nézőpontokból megközelítve, ami segít a szülőkre, férfiakra és nőkre egyaránt nehezedő problémák, kérdések feldolgozásában. Nem volt célunk megkerülni, sőt, az igen nehéz, tabu vagy kényes kérdéseket, érzéseket vetettünk fel.

Annyira benne van ez a téma most a képzőművészeti levegőben, hogy párhuzamosan Németországban is van egy nagy Motherhood kiállítás, ami szuperül fenn van a neten. Rengeteg mű és kiállítás van már a témával kapcsolatban, például a Liget Galéria jelenlegi tárlata is kapcsolódik a miénkhez. Molnár Veronikával, a galéria vezetőjével a napokban hosszasan beszélgettem. Megdöbbentő, hogy nagyon sokan unják már a szülést ábrázoló képeket és a vaginából kijövő bármit. Ennek ellenére Veronika azt mondta, hogy a közönség számára legmegrázóbb mű még mindig Magdalena Frey-nek az otthonszülésről szóló fotósorozata. Teljesen kiverte a biztosítékot a közönségnél, pedig kb 30 éve csinálta, amikor új és izgalmas volt a téma, de még mindig ugyanazzal az erővel hat. Ezért is gondolom, hogy igenis fontos az anyaságról beszélni, mert úgyis másképp nyúl hozzá minden művész, és másképp is fogalmazza meg. Benne van a levegőben, hiszen vannak még elhallgatott bugyrai, amelyekről nem beszélünk. Talán ezek a témák, amiket kiemeltünk Judittal, ezek nemcsak a kisgyerekkorhoz köthetőek, hanem az anyaságot végig kísérő érzelmek. Gondolok itt a lelkiismeretfurdalásra, az anyai együttérzés hiányára, a szellemi túlterheltségre.

H.L.J.: Én úgy érzem, hogy ez a téma még egyáltalán nincs kivesézve itthon, és annak, amit látunk (gondoljunk csak a celeb-anyukákra), a nagy része le van öntve hamis cukormázzal. A mai napig nem könnyű őszinte, a valóságot bemutató és arról diskurzust indító cikkeket, posztokat, beszélgetéseket, személyeket találni. 

Persze, kisebb körökben javul a helyzet, de sajnos társadalmi szinten még nagyon sok az értetlenkedés, elfedés, tabusítás. Ha az itthoni művészeti teret nézzük, az például még mindig nem alkalmazkodik ahhoz, hogy a szcéna szereplőinek nagy százaléka családos nő. 

Mindig megjegyeztük magunknak a munka során, hogy az is egyfajta feladat és felelősség, hogy a nálunk sokkal nehezebb helyzetben élő rétegekre is gondolnunk kell, ahol mindennapi gond a létfenntartás, a családon belüli erőszak, a család hiánya vagy akár a továbbtanulás lehetőségének korlátozottsága.

Fotó: Simon Zsuzsanna

PRAE.HU: Milyen elgondolás mentén rendeztétek be a kiállítóteret az egymástól különböző alkotásokkal? 

F..D.A.: A kiállítóteret a kurátor, Szabó Noémi rendezte be. Ő volt az, aki követte a művészetünket. Miután a galéria befogadta a kiállítástervezetünket, a tér meghatározta a képek mennyiségét és méretét. Ezek alapján meghatároztunk hét fogalmat, amiket fontosnak tartottunk, és ezekhez méreteket is rendeltünk. Olyan kurátort kerestünk, aki hasonló élethelyzetben van mint mi, és vállalja az aktív kurátori szerepet, szinte alkotó félként vesz részt a projektben. Ezt azért is mondom, mert Judittal azt a döntést is meghoztuk, hogy a kiállítás megnyitójáig nem látjuk egymás képeit, és nem is akarunk semmit sem tudni arról, hogy a másik mit alkot. Beszélgetni beszélgettünk egymással, de a képekről, a festményekről, azzal kapcsolatos kérdésekről nem. Csak Noémivel kommunikáltunk havonta egyszer, aki követte az alkotói folyamatainkat. A lehetősége meg lett volna rá, hogy befolyásoljon minket, közelítse az elképzeléseinket, de nem tette. Nagyon aktív és hangsúlyos szerepe volt, és az is az ő feladatai közé tartozott, hogy a galériába megérkezett műveket elrendezze a térben. Minden témában egy-egy képet festettünk, tehát válogatási lehetősége nem volt. Ha valaki megnézi a kiállítást láthatja, milyen fantasztikus munkát végzett, milyen izgalmas kiállítás született. A művek nagyon sok hasonlóságot is mutatnak, ezért azt gondolom, hogy a tudatalatti kérdéskör felől is fontos lenne megvizsgálni ezt a kiállítást.

H.L.J.: Olyan szerencsénk volt, hogy találtunk egy kurátort magunk mellé Szabó Noémi személyében, aki alkotótársunkká vált. 

A címek kiválasztása után Andival nem mutattunk meg semmit egymásnak, nehogy befolyásoljuk egymás képeit. Noémi volt az egyetlen, aki mindent látott és tudott. A kiállítást is ő rendezte be a galéria segítségével. 

Noémi egyébként egymás mellé tudta helyezni a képpárokat, mindezt úgy, hogy nemcsak az azonos témára készült művek, de a különböző tematikájú festmények is kommunikálnak egymással. Sőt, párhuzamokat fedezhetünk fel rajtuk.

Fotó: Mohos Angéla

PRAE.HU: Mit láthattunk tőletek? 

F.D.A.: A meghatározott hét témában nagyon izgalmas figuratív festményeket, ahol a már használt szimbólumok mellett (ollók , szívek, vezetékek) az agy is megjelent. 

Mindemellett volt egy kép, amin két portré látható, mely az arcaink összekeveredéséből született. Judit hosszú, vékony tükröket hozott a meghívó fotózásához, és játszottunk vele. Végül volt egy hosszú fél óra, amikor csak egymással szemben ültünk és egymás szemébe néztünk, miközben az orrunk közepétől lefelé a saját arcunkat, testünket láttuk, amely egybe ivódott a másikéval. Ez számomra nagyon nagy élmény volt, teljesen hatása alá kerültem. Ennyire mélyen és koncentráltan még nem néztem Judit szemébe, és vizuálisan meg is jegyeztem az arcát. Miután hazamentem, ahelyett, hogy festettem volna a képeket, amelyekkel le voltam maradva, nekikezdtem egy új műnek, a kettőnk közös portréjának, amit egyből meg is festettem, és csak ezután folytattam a többit.

H.L.J.: Hét darab képpárral készültünk, illetve Andi festett még egy plusz képet, a fotózásunkból kiindulva (a meghívóhoz készítettünk fotókat). Jellemzően olaj-vászon, akril-vászon képek vannak a falakon. Én készítettem néhány formázott vásznat is, illetve láthatóak papír alapú vázlatrajzok is, amelyek betekintést nyújtanak a munkafolyamatainkba.

A kiállítás által felvetett gondolatok megértését és továbbgondolását elősegítendő, elhelyeztünk a térben egy videót is. A felvételt Noémi, a kurátor készítette velünk, és napokon át vágták Lindával, a galeristával közösen. Ezzel az elemmel kiegészülve azt hiszem, nagyon komplex élményt kaptak a látogatók.

PRAE.HU: A pályátok korábban is összekapcsolódott? Ki hogyan indult?

F.D.A.: A pályánk nem kapcsolódott össze. Én a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőszakon végeztem 2011-ben, és idén februárban védtem meg a doktori disszertációmat ugyancsak ott. 2022-ben a Jelenlétem evidens című csoportos kiállításon a Deák Erika Galériában mindketten kiállítottunk.

H.L.J.: Korábban nem volt közös munkánk, de ahogy fent említettem, tudtunk egymásról, és a magam részéről elismeréssel és kíváncsisággal figyeltem Andi megjelenéseit.

Én egyébként nem szokványos módon indultam. Különböző okok miatt egy nagy vargabetűként tájépítészetet kezdtem tanulni a gimnázium után. Éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, ezért a munka mellett elvégeztem több művészeti iskolát is. Végül a METU képi ábrázolás szakán döntöttem el, hogy a művészet mindent visz az életemben. Nem sokkal ezután családot alapítottam, úgyhogy az indulás nagyon nehézkes és munkás volt. Persze most már nem cserélném el ezt a nehezebb utat semmiért.

PRAE.HU: Tanulmányaitok során kik inspiráltak? Volt-e, van-e olyan példaképetek, akikre igazán felnéztetek, akiktől számos ismeretet szerezhettetek?

F.D.A.: Nagyon sok festőnő által inspirálódtam, mint például Sonja Delaunay-tól. Hatással volt rám Drozdik Orsolya, mesterem és még rengeteg elfeledett festőnő, akiket folyton hangsúlyosan megemlítek minden egyes projektemben (Lilly Martin Spencer, Zinaida Serebrjakova, Sofonisba Anguissola). Az esszencialista feministák és a ’60-as ’70-es évek feminista képzőművésznői is megihletnek, mindemellett Frida Kahlo. Judy Chicago, VALIE EXPORT, Carolee Schneemann, Martha Rosler és sorolhatnám még őket.

H.L.J.: A szokatlan és kesze-kusza tanulmányi időszakom alatt számos fantasztikus művésztől tanulhattam. Három mestert szoktam megemlíteni akikkel hosszan kapcsolatban voltunk, vagy vagyunk még ma is, és alapvetően meghatározzák a szakmai és emberi hozzáállásomat a világhoz és a művészethez. 

Ez a három mester időrendi sorrendben: Kelemen Marcel, Konok Tamás és Barabás Márton. Mellettük sok más nagyszerű művészt is megismerhettem, remélem senki nem haragszik meg, hogy nem említek mindenkit név szerint. 

PRAE.HU: Milyen témakörök foglalkoztatnak most titeket? 

F.D.A.: Egy önálló kiállításra készülök, melyre a családon belüli munkamegosztásról szóló Kompromisszum című képegyüttesem újabb, gyermekes variánsait festem, miközben rengeteg, újabb és újabb önarcképek és életérzéseket megfogalmazó festmények születnek. Emellett pedig a Háziasszony katalizátora sorozatomat folytatom, ami egy kék, elhasznált konyharuháról szólt, és most a piros konyharuha következik

H.L.J.: Általában 4-5 tematika is foglalkoztat egyszerre, és mindig más és más kerül a központba egy-egy projekt vagy kiállítás kapcsán. A női-anyai-otthon témák most egyértelműen előtérben vannak, de foglalkozom a feldolgozás-elengedés, a napló készítés és a művészet, mint terápia témakörökkel is. 

Fotó: Mohos Angéla

PRAE.HU: Szívesen állítanátok ki még közösen? A közönség hol láthat titeket legközelebb?

F.D.A.: Szívesen és fogunk is. Június 6-án Pécsen az Apolló Moziban a művészetemről lesz egy beszélgető est. Ősszel több csoportos kiállításokon lesznek a műveim láthatóak, amik az anyaság és a gondoskodásról szólnak. Mindemellett november végén nyílik majd önálló kiállításom a Deák Erika galériában, amire szeretettel várom a közönséget.

H.L.J.: Aki ebben a közegben mozog, az tudja, hogy nagyon nehéz másokkal együtt dolgozni, mert a show-ra való készülés sokszor feszes tempót diktál, számos kompromisszumot kell kötni és maximálisan bízni kell egymásban. Ebben a fázisban mindenkinek fény derül az igazi énjére, előjönnek a démonjai. 

Kulcskérdés, hogy munkamódszerben, habitusban illetek-e egymáshoz a projekt többi szereplőjével, mert egy rossz felkészülési folyamat, egy kezelhetetlen személyiség tönkretehet akár egy csilli-villi külföldi kiállítást is. 

Fontos szabály, hogy hallgatni kell a belső megérzésre. Általában már az elején érzi az ember, hogy érdemes-e belefogni egy közös munkába. A mi kiállításunkra való készülés egy nagyon mély, munkás, de kifejezetten boldog időszak volt. Csapatként, egymást segítő közösségként dolgoztunk együtt. Kicsit sajnálom, hogy már vége, de elkezdtünk beszélgetni arról, milyen kifutása lehetne még ennek a projektnek.

Talán az előbbiekből is kitűnik, hogy örömmel csinálok máskor is közös munkát Andival és az egész csapattal. A téma még nincs kivesézve, úgyhogy van még miről festeni.

Jelenleg több csoportos kiállításon szerepelnek munkáim június közepéig, például Szófiában (a Liszt Intézetben és a Nonsofia galériában), Veszprémben a Dubniczay palotában, vagy Szentendrén a Mank galériában. 

Októberben pedig kibővül a művészlét és anyaság párhuzamával foglalkozó projektünk kiállítói névsora, és egy nagyobb csoportos tárlatra készülünk a Mank galériában.