bezár
 

film

2023. 06. 26.
Elveszünk a Wes Anderson Univerzumban
Wes Anderson: Asteroid City
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
A szimmetrikus kompozícióiról, pasztell színvilágáról és excentrikus karaktereiről ismert Wes Anderson ragaszkodik markáns szerzői kézjegyeihez. Erre példa legújabb filmje, az Asteroid City, melyben az általa kreált univerzumon belül önfeledten játszadozik, az alkotás természetét kutatja és egyre inkább elrugaszkodik a valóság talajától.

A texasi születésű rendező filmről filmre tökéletesíti azt az elbeszélésmód-, formanyelv- és karakterábrázolás-formulát, amelyről rögtön felismerjük, hogy Wes Anderson-filmet nézünk. Ám míg korai filmjeiben (pl. Okostojás, Tenenbaum, a háziátok, Édes vízi élet) a külső jegyek a tartalmat szolgálták ki, és a különc figurák valódi érzelmeket, illetve komplex emberi kapcsolatokat közvetítettek, addig a közönségkedvenc Grand Budapest Hotel (2014) fordulópontnak számít a szerző karrierjében, ugyanis onnantól fogva Anderson az egyéni sorsokon túl önreflexív módon fókuszál a filmkészítés sajátosságaira és az ars poeticájára is.

A művészet bármely területén járjunk, az önreflexió megjelenése az alkotás természetes velejárója.

Az önmagával párbeszédet folytató, a saját létezésére rákérdező, a filmkészítést leleplező darabok a némafilm korszaka óta jelen vannak – már a hollywoodi filmgyártás aranykorában születtek olyan művek, melyek a fiktív történetben a filmkészítés fázisait követik, és rendre hangsúlyozzák, hogy amit látunk, az nem valóság.

Az önreflexivitás a mozgóképkultúrán belül többféle formában jelentkezik, és a „filmek a filmről” jelenség a legkülönfélébb műfajokat ihlet meg, legyen szó sztáréletrajzról, melodrámáról, musicalről, bűnügyi filmről és így tovább.

A negyedik fal lebontása, a díszletek és a filmes apparátus (kamera, mikrofon, stáb) megmutatása vagy a mindentudó narrátor szerepeltetése mind-mind arra szolgálnak, hogy tudatosítsák a nézőkben: filmet néznek.

A másik jellemző megjelenési mód a befogadás (legfőképp a moziba járás) tematizálása – a filmtörténet legszebb montázsképeiben peregnek le azok a felvételek, melyek a csillogó tekintetű nézőket mutatják, ahogy a moziban a film bűvölete alá kerülnek.

Az elmúlt években számottevően megnőtt azoknak a filmeknek a száma, melyeknek egyik része a filmgyártás rejtelmeibe vezet be bennünket, ezek úgynevezett szerelmeslevelek a filmhez és a mozihoz, illetve adott rendezők „így jöttem” filmjeiként nézhetők. A másik részt pedig szerzői kikacsintások teszik ki, amelyek az alkotás mibenlétét vizsgálják, gyakran iróniával és paródiával vegyítve.

Előbbire példa – csakhogy a legfrissebbeket említsük – Spielbergtől A Fabelman család, Sam Mendestől A fény birodalma, Paolo Sorentinotól az Isten keze vagy Damien Chazelletől a Babylon. A szerzői kikacsintás esete pedig az, amikor a film és a valóság közötti határvonal elmosódik, és a figurák szabadon járnak-kelnek a két világ között, továbbá a rendező különböző narratív megoldásokkal csavarja meg a cselekmény menetét és változtat a tónuson. Ezt láthattuk a Ecc, pecc, ki lehetsz? című Agatha Christie whodunitban, amely nemcsak önmagára reflektál, illetve eleveníti fel az írónő életművét, hanem parodizálja és idézőjelbe teszi a krimi műfaját is.

Wes Anderson, Jason Schwartzman, Tom Hanks

Míg Tom George az 1950-es évek londoni közegében idézi meg Agatha Christie szellemét és játszik a krimi műfaji elemeivel, addig Wes Anderson szintén az ’50-es évekbe és a sivatag közepén elterülő fiktív amerikai városba helyezi az Asteroid City történetét, melyben a hidegháborús paranoia keveredik a sci-fi-vel és egyéni tragédiákat rejtő metanarratívával. Az Ecc, pecc, ki lehetsz? az Egérfogó megfilmesítésének gyilkosságokkal és nyomozással tűzdelt kálváriája, az Asteroid City egy dráma színpadra állításáról szóló televíziós műsor. További hasonlóság, hogy mindkét műben csúcsára járatják a vizuális (szimmetrikus kompozíció, statikus beállítások, osztott képmező, montázs vagy élénk színek) megoldásokat és az elbeszélést felforgató húzásokat.

Wes Anderson már előző filmjére, A Francia Kiadásra is erősen rányomta szerzői kézjegyét. A három teljesen különálló szállal operáló film a szerteágazó narratívája és merőben eltérő képi megjelenítése által nem formálódott egésszé, hiába volt a keretes felépítést biztosító képzeletbeli újság és szerkesztősége, mely az amerikai New Yorker magazin legszebb napjaiba repítette vissza az illusztris színészgárdát.

Bryan Cranston

Az Asteroid City esetében még inkább előtérbe kerül a szerzői önreflexivitás problémaköre, mely láthatólag roppant mód foglalkoztatja a rendezőt, és nehéz eldönteni, hogy még érdekli-e egyáltalán a karakterei szenvedése, vagy csupán eszközként használja fel őket arra, hogy a rendezés mibenlétéről elmélkedjen, olyan wesandersonosan.

Az Asteroid City pasztellszínekkel megrajzolt városkájában hívószóra összegyűlnek a fura figurák, akik azért érkeznek a kevés lelket számláló településre, mert ott rendezik meg fiatal tudóspalánták éves táborát.

A résztvevő gyerekek és felnőtt kísérőik (szülők és tanárok), a helybéliek, az ide tévedő cowboyok és a tábor szervezői között lassú ismerkedés kezdődik, amit aztán váratlan ufófelbukkanás szakít meg, minek következtében karantén alá vonják a várost. Ez adja a film cselekményének a központi magját, miközben folytonos megszakításokkal és a Bryan Cranston által megformált narrátor felbukkanásával bevezetnek bennünket a kulisszák mögé. Itt megismerjük a darab íróját, a színpadi darab rendezőjét és a színészeket. A rendező legújabb művében visszatérő sztárjait köszönthetjük a nagyvásznon: Edward Norton, Adrien Brody, Jason Schwartzman, Tilda Swinton, Willem Dafoe és Jeff Goldblum viszik a prímet. Mellettük új arcok is feltűnnek a Wes Anderson Univerzumban, ilyen a darabban szintén színésznőt játszó Scarlett Johansson és a Bill Murrey-t helyettesítő Tom Hanks, valamint kisebb szerepekben Maya Hawke, Matt Dillon, Steve Carell, Liev Schreiber és Margot Robbie. Az impozáns stáblista láttán egyértelmű, hogy bárki szívesen igent mond, ha Wes Anderson hívja.

Steve Carell

Jó újra látni Jason Schwartzmant, akinek megözvegyült apaként azzal a teherrel kell megbirkóznia, hogy elmondja a gyerekeinek anyjuk halálhírét. A haditudósító Augie Steenbeck képtelen megfelelően artikulálni érzelmeit és a fényképezőgéphez fordul, amikor nem találja a szavakat. Scarlett Johansson karakterével, az elvált és kamaszlányát egyedül nevelő hollywoodi sztárral, Midge Campbell-lel azonban hamar egymásra hangolódnak, és a két, múltjával küzdő lélek között meghitt viszony alakul ki.

Kettejük kapcsolata adhatná a film érzelmi töltetét, ám mivel újra és újra emlékeztetnek bennünket arra, hogy ők színészek és mindez fikció csupán, így a nézői azonosulás akadályokba ütközik.

Johansson esetében többszörösen működik a metaréteg, hiszen színésznőként alakít színésznőt, aki színésznőt alakít. Egy ponton Schwartzman Augie-ként mondja a sorait, amikor hirtelen abbahagyja, kinyitja a festett díszlet ajtaját és a stúdió sötétjében elmélázik azon, hogy a karaktere éppen mit érezhet.

A közönség soraiban is hasonló zavartság alakulhat ki, hiszen könnyen eltévedünk ebben a kusza és színes kozmoszban. De talán éppen ez a cél, csak sodródni a fura figurákkal, valamennyire megérteni őket, megmosolyogni baklövéseiket, meghatódni hétköznapi tragédiákon és nevetni, sírni velük. „Nem ébredsz fel, ha nem alszol el” – kántálják a színészek az egyik drámaórán. Wes Anderson a filmjeivel álmodni hív bennünket, pár órányi utazásra a stilizált és esztétizált tudatalattijában. Ha ezt eddig szerettük, akkor az Asteroid City sem fog csalódást okozni.

Asteroid City – amerikai feliratos vígjáték. 104 perc. 2023. Rendező: Wes Anderson. Forgatókönyvíró:  Wes Anderson, Roman Coppola. Operatőr: Robert D. Yeoman. Zeneszerző: Alexandre Desplat. Szereplők:  Tom Hanks, Scarlett Johansson, Edward Norton, Margot Robbie, Willem Dafoe, Steve Carell, Jeff Goldblum, Bryan Cranston. Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Forgalmazó: UIP-Duna. Országos bemutató: 2023. 06. 08.

Képek: UIP-Duna

nyomtat

Szerzők

-- Kiss Dalma --

Az ELTE BTK-n tanult filmelmélet és filmtörténet szakirányon, szakdolgozatában a kortárs ír filmművészettel foglalkozott. Elsősorban az európai és amerikai független (indie) filmeket kedveli. 2020 óta jelennek meg kritikái.


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület

Más művészeti ágakról

színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról
gyerek

Családi program 2024. június elsején


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés