bezár
 

irodalom

2023. 06. 23.
A videó leírása
Vaktérkép
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két napja érkezett a városba, egyelőre a térképet követve is eltévedt, irányt vesztve kanyargott az utcákon, hogy aztán pont oda érjen, ahová eredetileg tartott. Gyalog járt, hogy minél többet szívjon magába. Először az utcákat akarta kiismerni: hogyan mozognak, hogyan beszélnek egymással az itt élők. - Vaktérkép rovatunkban Molnár T. Eszter tárcáját olvashatják, aki Krakkóban töltött hat hetet a Visegrádi Alap ösztöndíjasaként.

1803 lehetett vagy talán 1804, hűvös tavasz vagy késő szeptember, de az biztos, hogy a székesegyház vízköpő sárkányainak szájából már napok óta vigasztalan szürke eső ömlött, amikor az Obrist megelégelte a Wawel-dombon rendelkezésére álló gyakorlótér szűkösségét. Van itt pont elég templom, gondolta, ahogy kinézett lakóterme ablakán, ha eltakarítanák az útból azt a két vakarcsot, a Szent Mihályt és a Szent Györgyöt, akkor a palota közvetlen közelében egész tekintélyes méretű külső udvar nyílna a gyalogság számára. Az Obrist rendkívül megörült az ötletének, és frühstück után neki is látott levelet fogalmazni. Ezt összevont szemöldökkel tette, mert a fogalmazás soha nem volt az erőssége. A két régi templom és a mellettük álló vikáriusház bontására irányuló kérelmét részletesen megindokolta, de erőfeszítései feleslegesnek bizonyultak, egy-két jobb napokat látott krakkói épület sorsa senkit sem érdekelt Bécsben. Tégy belátásod szerint, vezénylő ezredesem, valami ilyesmi lehetett volna a válaszlevél tartalma, ám mivel válasz soha nem érkezett, az Obrist beérte azzal, hogy egy-két hónappal később, nyár vagy esetleg tél elején kedvenc örömlánya, a serényfenekű Wioleta szájából hallotta a fenti szavakat. Már másnap kora reggel kiadta a parancsot a két templomépület azonnali deszakrálására és megsemmisítésére, és hogy saját fenekét a vezérkar rúgásaitól megvédje, a kincstár javára elárvereztette a templomok berendezését. Előbb a Szent Mihály, aztán a Szent György esett el, a gótika bontott építőkövenként zuhant le az esőáztatta földre, a fafaragványok és a serlegek pedig nyomott áron keltek el.

Valahogy így történhetett, gondolta H. kétszáztizenkilenc vagy kétszázhúsz évvel később egy hűvös májusi vagy szeptemberi napon, miután megcsodálta a székesegyház tetejéről tekergő vízköpő sárkányokat. Két napja érkezett a városba, egyelőre a térképet követve is eltévedt, irányt vesztve kanyargott az utcákon, hogy aztán pont oda érjen, ahová eredetileg tartott. Gyalog járt, hogy minél többet szívjon magába. Először az utcákat akarta kiismerni: hogyan mozognak, hogyan beszélnek egymással az itt élők. Unokát sétáltató nagypapákra, vihogó kamaszlányokra és parkban gyülekező iszákosokra volt kíváncsi, mégis, amint meglátta a Wawel mészkőkúpját, elindult felfelé, mint egy turista. Beállt a pénztár előtti sorba, jegyet vett, megnézte az egykori tróntermet és a kincstárt, aztán kijött a külső udvarba, a csepergő esőbe. Távolságtartón méregette az épületeket, a fényes kupolájú kápolnákat és a kiejthetetlen nevű tornyokat, találgatta, melyik lehet eredeti, melyik rekonstruált. Unta mindet. Leginkább a fűben lapuló romok érdekelték. Az, ami már nincs, pedig állhatna még. A falmaradványokra ültetett pozsgás növények kirajzolták az egykori templomok alaprajzát, üres körvonalaik által valóságosabbak voltak, mint a Vasa-kápolna az aranykeresztjével és a homlokzatán szobrozó svéd királyokkal. Király a háztetőn, szegfű a templomfalon. H. arra gondolt, olyan, mintha itt semmi sem lenne a helyén, pedig így vannak már évszázadok óta, egyedül ő mozdult el, jött ide, négyszáz kilométerrel északabbra, otthon hagyva a körvonalait.

w

Két lány állt meg mellette. Egy iskolai csoporttól kószálhattak el, fiúkról vagy a tanárokról sutyorogtak. A szebbik nyakában másfél centis ezüstkereszt feszült, a másik, akinek a fél pár zoknija a szandáljára csúszott, kockás zsebkendőt húzott elő nadrágzsebéből, és trombitálva kifújta az orrát. H. akkor vette észre, hogy valami mozgolódik a füves tér közepén. Elsőre nagyobb játékautónak nézte, de miután megigazította a szemüvegét, látta, hogy egy önjáró fűnyíró teszi a dolgát a román kori templomok romjai között. Mint egy piroshátú bogár, haladt előre, ha kőbe ütközött, elfordult, és más irányban indult tovább, ütközött, fordult és elindult megint. H. látta, hogy a fűnyíró küzdelme reménytelen, soha nem fog kiszabadulni a romok közül, ugyanazt a tíz négyzetmétert járja be újra meg újra, már nincs kilógó fűszál, ami az útjába kerülhetne, nincs kő, amivel ne ütközött volna össze, mégis megy, rendületlenül, előre.

H. együttérzett a fűnyíróval. Egy futó gondolat erejéig megfordult a fejében, hogy kiszabadítja a fogságból, aztán mégis inkább filmre vette a hiábavaló küzdelmet. Fűre lépni tilos, valami ilyesmi állhatott lengyelül a kis táblán H. lába előtt, mellette az egyértelműség kedvéért két áthúzott talpnyom. H. eltette a telefont, és tovább indult, hogy a várfalról lenézzen a sárkányszoborra és a Visztulára, aztán visszatérjen az utcára, a nagypapák, kamaszlányok és iszákosok közé.

nyomtat

Szerzők

-- Eszter T. Molnár --

2014 óta verseket, novellákat, tudósításokat és műfordításokat publikál folyóiratokban, 2016-ban jelent meg első regénye, a Stand-up! (Tilos az Á Könyvek), melyet hamarosan követett a folytatás, a Most már igazán, majd egy novellafüzér, A számozottak (JAK-füzetek: JAK+Prae Kiadó). A Szabadesés című regénye (Prae Kiadó) a 2017-es könyvhétre, a Teréz, vagy a test emlékezete című regénye (szintén Prae Kiadó) 2019-ben, az Őszi Margóra jelent meg. Honlap: www.molnarteszter.hu


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés