bezár
 

irodalom

2023. 07. 10.
Gedő Ilka növényarcképei
(A botanikus metszőfogak története – 3. rész)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ilka hegyes, rózsakórókból álló kertjei (Tornyos rózsakert, Kupolás rózsakert, Rózsakert háromszögletű ablakkal) és szúrós művirágkompozíciói valójában egy magányos sír és egy temető kegyeletnövényeire emlékeztetnek. Vagy a Paradicsomból való kiűzetés utáni, élhetetlen lakhely gyilkos kóróira. A Faust írója pedig, hiába hitt a túlvilágban, és hitte, eljött már a Messiás, permanensen rettegett a haláltól. - Helyzetjel rovatunkban Bencsik Orsolya tárcáját olvashatják.

A gyanútlan Goethe akkor kopogott be Gedő Ilka házába, amikor az önmagát kíméletlen őszinteséggel, expresszív vonalakkal ábrázoló, az ismétlés aszkézisétől sem megrettenő botanikus metszőfog (bal alsó, nő, született 1921-ben) felhagyott a rajzolással. Habár Ilka képzőművészeti pályája tizenöt évre megszakadt, egyedülálló, a budapesti gettóban elkezdett, majd a negyvenes évek végére be is fejezett, irritatív önarcképsorozata utáni visszavonulása azonban – mint ahogy azt esténként a száj rózsakertjében a szúrós virágoknak mesélte – nem jelentette a festészet szeretetének megszűntét. De hogy miért hagyta abba ennyi időre az alkotást? Erre megnyugtató válasz mind ez idáig tőle sem érkezett, a fogak egymás közt (élükön a Faust írójával) azonban azt pletykálták, hogy autonóm döntés volt, miközben a kezdődő diktatúra is erősen befolyásolta a fiatal művész elnémulását.

Kupolás rózsakertKupolás rózsakert

 

A német szembeszomszéd kérésére, a jó szomszédi viszony megőrzése végett (a csöndes, magányos Ilka jól ismerte Goethe haragtartó természetét), ingyen, mégis meglepő örömmel és ambícióval fordította le a Színtant, miközben ennek hatására színmintákat készített. Ezeket a mintákat – melyeket először kartonlapra festett és a naplójegyzetei, festményvázlatai mellett, féltve őrzött dobozokban tárolt – különbözőképpen nevezte el. Rózsáinak (társnélküli, először festővásznain nevelgetett, majd a száj terméketlen talajába kiültetett, örökösen a túlélésért küzdő virágainak) ugyanezeket a neveket adta. Ilka keverte ki és színezte az Erőszakolt derűt vagy a Bágyadtat, nem tervezte eladni őket, eszébe sem jutott metszőollójával lefejezni a virágokat, gyatra fejüket csokorba kötni. Életének naplószerű dokumentálásától, a gettórajzoktól és az önarcképek, illetve a tárgyak (például az asztal) művészi rajzolásától jutott el kizárólag növények és kertek festéséhez.

Csöndben újjáépítette az életművét, jegyezte meg 1998-ban a mindenbe beleszóló, mindenhez értő nyelv, amikor is a szájban elterjedt a hír, a külföldi kiállítások meghozták a népszerűséget, és Gedő Ilka tizenöt grafikája bekerült a British Museumba. A kotnyeles nyelv annak is utánanézett, hogy az 1947-ben készült portrék mellett az asztal- és a Ganz-gyári sorozatából láthatóak képek az angol gyűjteményben. A bal alsó fog főművei a negyvenes évek alkotásai, vélte a nyelv, hiába mondta neki Ilka, virágportréi egyenes következményei önarcképeinek.

Tornyos rózsakertTornyos rózsakert

 

Goethe persze tisztában volt azzal, kivel él egy szájban: ezért bízta rá (az elhallgatott, fiatal zsidó művészre) színtanának magyarra ültetését, másrészt eleve figyelemmel kísérte a szomszédjai munkásságáról, ténykedéséről szóló recepciót. (Egyes fogak esetében a jelentéseket.) Tudta, hogy Szabó Júlia művészettörténész egyenesen Giacometti önarcképsorozatához és Artaud kusza vonalakkal rajzolt, nagylélegzetű portréihoz méri a Gedő-képeket. Az azonban meglepte, amikor felfedezte, hogy – akárcsak feljegyzései szerint Artaud az emberarcot, úgy Ilka is saját portréja után a növényeket – reggeltől estig rajzolja, kétszázezer álom állapotában festi le képei tárgyát. Bár nem olvasta Ilka Aratud-t, de Goethe sejtette, Ilka magától is tudja, az emberi arc az Én teste a testben, a mindenkit elérő halál barlangjában az élet ereje. Éppen ezért sok idejébe tellett a németnek, mire megértette, miért fest a nő jajrózsák mellett művirágokat.

Szürke hátterű művirágSzürke hátterű művirág

 

A voyeur típusú (szomszédja fordításával egyébként elégedett) Johann Wolfgang tehát megrökönyödve figyelt fel a tizenöt év masszív hallgatás után az Ilka kertjét és hálószobáját benövő, sejtelmes, de erőszakos, szúrós virágokra. A tizenhatodik századi népkönyveket előszeretettel olvasgató Goethe a Kossuthtal folytatott perlekedés után tolószékébe kényszerülve, a háza előtt elmenő, tevékenykedő fogakat lesve mesélte, hogy ő bizony érezte a mágiát, értette a mitológiai utalásokat, és habár csodálta azt a vegyes technikát, amivel ez a hullámos hajú, vékony, összeszorított szájú nő egyszer csak megteremtette saját növényvilágát, mégis kénytelen beismerni, mindez túlnő rajta. A világi és tudós fog, az européer gondolkodó széleskörű botanikai ismeretei ellenére irtózatosan félt, nagyon is rettegett egy filigrán zsidó nő rózsáitól és művirágaitól. Hiszen míg a botanikus metszőfogak egyik közkedvelt hitszónoka, Löw Immanuel, a kilencvenéves kora ellenére is elhurcolt főrabbi (jobb alsó, férfi, született 1854-ben) elképzelései alapján készült szegedi zsinagógakert a cédrusligettel és betelepített – a Biblia és a Talmud lapjain szereplő – növényekkel a Szentföld faunáját idézi meg, addig, vélte Goethe, Ilka hegyes, rózsakórókból álló kertjei (Tornyos rózsakert, Kupolás rózsakert, Rózsakert háromszögletű ablakkal) és szúrós művirágkompozíciói valójában egy magányos sír és egy temető kegyeletnövényeire emlékeztetnek. Vagy a Paradicsomból való kiűzetés utáni, élhetetlen lakhely gyilkos kóróira. A Faust írója pedig, hiába hitt a túlvilágban, és hitte, eljött már a Messiás, permanensen rettegett a haláltól. Nemcsak attól félt, hogy élete végén az ínybe három szúrással érzéstelenítőt és fájdalomcsillapítót injekcióznak be, őt pedig gyökerestől kihúzzák, hogy ott, ahol mind ez idáig élt, tevékenykedett, már csak egy nagy kráter maradjon, amit végül benő a gaz, hanem attól is, hogy ő, a kis Johann, úgy szűnik meg, hogy mindeközben él, nagyon is jelen van.

Bólogatós művirágBólogatós művirág(piros változat)

 

1965-től pedig Gedő Ilka háza erre a veszélyre figyelmeztette. Meg arra, amit még az iskolában olvasott egy könyvben, és azóta sem tudta kitörölni az emlékezetéből: „habár most sok a tenger, de ezek a tengerek majd ki fognak száradni, és a helyükön vér fog lenni”. Habár egyszerűbb lett volna, ha minderről Gedő Ilkát vagy a jajrózsákat kérdezi.

nyomtat

Szerzők

-- bencsik orsolya --


További írások a rovatból

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma

Más művészeti ágakról

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés