bezár
 

zene

2024. 06. 28.
Valami nem stimmel
Bartók György szerzői estje a Fugában
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
Semmi szokatlan nincs abban, ha esős időben az utcán sok esernyős embert látunk. Verőfényes napsütésben is elfogadott az ernyős emberek látványa. Ám ha se eső nincs, se napfény, csak erős szél fúj, és a tömegben egyetlen ember fölött rángatózik az ernyő, akkor azért tudható, hogy valami nem stimmel. Ha ezt Budapesten látni, akkor esélyes, hogy Bartók György van az ernyő alatt. Tengerész tulajdonságokkal rendelkező zeneszerző ő: abba kapaszkodik, ami más embert felborít.

A zenéje is ilyen. Nem akarja uralni a környezetét, nem akar rátelepedni egyetlen szellemi irányzatra sem. Nem akar zseninek látszani. Nem szakralizál, így a Jóisten mindenhatóságát sem hirdeti. Csak kapaszkodik, és meg akar mutatni valamit, ami kapaszkodót nyújthat másnak is. Bartók György zeneszerző legfőbb különlegessége az, hogy átlagos. Nem tulajdonságok nélküli Musil-hős, hanem hétköznapi értelemben önazonos: nem lóg ki a környezetéből. Zenész-szakmai szempontból viszont csak annyira átlagos, amennyire minden más zenész. Azaz semennyire. A zenész individuális: mindenki egyéniség valamilyen tulajdonsága miatt. És Bartók Györgynek sok olyan tulajdonsága van, melyek hol kiemelik, hol csak elválasztják az átlagtól. Mindenekelőtt átlagon felüli a hallása. Ez ma, a kiegyenlített hangolás bevezetése óta eltelt száz évben közel sem annyira természetes, mint régen. Hiszen tele vagyunk hangológéppel, előre behangolt elektronikus eszközökkel.

prae.hu

Aztán itt van a családneve. Ilyen névvel az ember csakis zeneszerző lehet. Bartók György – névrokonához hasonlóan – kiváló pianista. Pedig a zongorázni tudás sem akkora elvárás ma már a zeneszerzők esetében azok után, hogy Berlioz kifejezetten pongyolán, Wagner pedig semmilyen módon nem zongorázott. Mindezek mellett zenei felfedezőként Bartók György motívumok összefüggéseit keresi, ornamenskutató. Ezzel tulajdonképpen zenei idiómákat fedez fel. Felfedez azzal a tengerész-bátorsággal, ami Kolumbuszra volt leginkább jellemző: aki nem fordult vissza, mikor elfogyott flottája ételkészletének a fele.

Ilyen tág tevékenységi kör bemutatását nemigen lehet belesűríteni egyetlen szerzői estbe. A FUGA Budapesti Építészeti központ CentriFUGA Asztromuzsika sorozatának produkciója azonban megpróbálta. Az életműből három darabot mutattak be. A háromból az egyik nagyon különbözött a másik kettőtől. A másik kettő sem volt egyforma azért, de fel lehetett fogni egymásra reflektálásnak. Tehát sorban.

Az első mű címe III. rajz. A római szám sorszámra utalhat, tehát van első és második is. Így ez a mű valaminek a folytatása. Mivel nincs igazán támpont arra, mi is az első kettő, feltételezhető, hogy nem, vagy nemcsak azok folytatása. Talán egy motívumkollekció egy olyan részlete, mely magatartásformákat követ. És ezt mutatja meg. A III. rajz elkülönülő részekből áll. Ezeket jobb híján nevezem csak tételeknek, valójában semmi tételszerű nem volt a formai egységekben: inkább az improvizáció esetlegessége hallatszott. Majd hosszabb megszólalásokat, ellenpontozott szintetizátoron, rövid hangokkal. A darab folyamán Bartók György elébb zongoráról adott jelet egy-egy röviden tartott hangra, amit együttese - az Ensemble Mobilé - sajátos szervezettséggel játszott le. A darab monodikus, tonalitásból kitekintő, de diatonikus skálákon alapuló szegmensnek egymásutánja. A közös improvizáció a rövid és hosszú megszólalások arányait keverve mutatott egy konceptuális irányt. A harmadik rész az első inverze: itt nem elindított egy hosszú hangot a rövid, hanem lezárt. A negyedik szakasz pentaton alapból indítva viszi végig a fejlődő skálákat bichord, trichord, tetrachord sorok hozzáadásával egy olyan tizenkétfokúságig, mely meg tudta őrizni a tonális karaktereket azáltal, hogy véletlenszerűen kapott hangsúlyt egy-egy törzshang az eredeti pentaton sorból. A mintegy 35 perces improvizációs kompozíció hangkészlete felidézi ugyan a káosz jelenlétét, ám nem akar benne rendet tenni, hanem csupán lehetséges összefüggéseket keresni. A zenemű előképe Reich Music for 18 musicians című műve lehet, bár az Ensemle Mobilé kamaraegyüttes csak 14 tagú: Jakab Zsófia, Konta Noémi, László Lilla, Paola Morch, Nagy Noémi, Szőcs Emese, a művészeti vezető Bartók György, Bujdosó Márton, Kertész Endre, Komenczi Bálint, Nagy Czirok Csaba, és Szerető Dániel. Ez már karmestert igénylő összeállítás: a feladatra a művészeti vezető és Bujdosó Márton vállalkozott. A darab keletkezési időpontját a műsorlap 2019-2024 között jelölte meg, így ezen az estén az első darab volt a legújabb. Ami azért nem annyira új, hogy teljesen feledtetni tudja a közelmúltat, benne a pandémia miatt kialakult szükségzenéléssel.

A est második darabja a Fekete macska című, nehezen meghatározható, leginkább minioperának tűnő darab volt az, amely leginkább hasonlít egy hagyományos zeneműre: monodikus szerkesztésű, többnyire tonális vagy tonalitásközeli, parodisztikus mű, melynek szövege nem közelíti a lírai mélységeket, a zene viszont kellően drámai ahhoz, hogy akár egy színpadi változat készülhessen belőle. A műsorlapon ősbemutatóként szerepel, ám azért voltak előzményei, amiből kifejlődött. Ezen a címen Karafiáth Orsolya költő jelentetett meg egy lemezt másfél évtizeddel ezelőtt, nem kis feltűnést keltve, ám a feltűnés az idők folyamán elhalványult, és nem lett olyan utóélete, amelyet az ilyen műfaji határokat átjáró unkonvencionális produkciók figyelmi kontextusként szoktak kapni. A Fekete macska eredetileg egy sanzon-ciklus, melyet Karafiáth annak idején több zeneszerző – köztük Tóth Evelin, Másik János, Lukács Miklós és természetesen Bartók György – együttműködésével hozott létre. Már az a ciklus is nélkülözte a sanzon műfaji folyamatosságát, nem épített a francia sanzonra, a német Liedre vagy a pesti dalra, sanzonos jellegét, inkább csak az időnként felhasznált közhelyek erősítették. Bartók György szerzői estjére ezt a korábbi darabot teljesen átírta. Eltűnt belőle az obszcenitás, kikoptak a mondén motívumok, mind a dal szerkezete mind a zongoraszólam fokozott expresszivitást kapott. Bizonyos közhelyek megmaradtak, így a magyaros-verbunkos, néha trochaikus, sokszor erőltetetten jambikus lüktetésekre épülő dallam, idézet a Bánk bán közismert basszusáriájából, sprechgesang, recitativo, arioso-kezdemények – ami a vége felé himnikus korál formájában érkezett csúcspontjára. A darab különös karaktert kapott Gönci András újrahasznosított textillkárpitjaival határolt véletlen-díszletben. A zongoraszólamban visszaköszönnek a ma gyakran használt modellek: a hangismétlés, az akkord- illetve motívumismétlés, ezeket Andor Krisztián – a FUGA talán leggyakrabban foglalkoztatott zongoraművésze –változatos tálalásban, korrepetitorokat megszégyenítő felkészültséggel játszotta. Ám az előadás legcsillogóbb ékköve Molnár Anna mezzoszoprán. Az amúgy is igen színes egyéniségű énekes teljes hangterjedelmét igénybe vette a darab, úgy hozta a különböző lágékat, mintha megsokszorozódott volna. Molnár Anna nem véletlenül a mai kortárs koncertek egyik leggyakoribb énekes szereplője, szinte az összes magyar zeneszerző az ő kegyeit keresi: felkészültségéhez komoly munkabírás is társul, amire különösen szüksége is volt a Fekete macskában.

Az est végén a legrégebben – 2003-ban – komponált Fuga severa című munkát mutatta be az Ensemble Mobilé. Szekvenciálisan összefűzött tetrachordok adnak diatonikus hangsort. A négyhangú motívumok feleződnek, és transzponált hangközökön ismétlődnek úgy, hogy a hangnem nem változik. A 16 hangnyi periódusok szakaszolását basszusgitár és harangjáték vagy glockenspielhez hasonló hangú metallofon jelzi. Ez a darab nemcsak abban hasonlított az elsőhöz, hogy ugyanolyan apparátus adta elő, hanem mutatta a folyamatot, hogy a zeneszerző miből inspirálódik, hogyan jutott el a III. rajzig. A Fuga severa egy szigorú metódussal komponált szerkezet, míg a II. rajz egy irányított improvizáció. Bartók György a Tilos rádióban a kortárszene legfőbb ismertetője Magyarországon. Kevesen ismerik nála jobban a világ komponistáit. Zeneszerzőként egy bizonyos forrásból merít, és ez a forrás Amerikában található. Ott, ahol a zene nem pusztán emberi gondolat, hanem tárgy is, amelyet plasztikusan meg kell formálni. Egy régebbi cikkében beszél arról a zenéről, amelyben érvényesül valamilyen függetlenségi vágy, identitáskereső szándék, ugyanakkor nálunk megmutatkozhatnak a kulturális különbségekből eleve származó természetes felfogásbeli különbségek is. Ahogy a hagyományos nyugat-európai zene filozófiája jellemzően absztrakt és rendszerépítő, értelmisége pedig nagy általánosságban művelt, a szellem útját szereti járni, úgy Bartók elképzelései inkább céltudatosak. Ő mondani és mutatni akar valamit, amit ő tud, de elképzelése szerint másnak is kéne tudnia. Az európai rendszerépítő tendenciák távol állnak tőle, minden gesztusa gyakorlatias és kézzelfogható. Még kulturális elemeiről, utalásairól is elmondható, hogy ennyi egymás mellé helyezés és összefonódás után máshogy, a lélek más rétegeiben hatnak, mint születésük és virágzásuk eredeti otthonában: az európai kultúrában. Előképei nem Schoenberg, Webern, Boulez, Kurtág, Ligeti és Stockhausen, hanem sokkal inkább Cage, La Monte Young, Conlon Nancarrow, Terry Riley és Harry Partch. Egyik legnagyobb erénye, hogy nem zárkózik el a populáris műfajoktól, mint sok mai klasszikus zenét művelő szerző, hanem beépíti, reflektál rá, ahogy nagynevű névrokona tette a népzenével. Szempontja szerint a művészet – akár az emberi élet – egyetlen folyamat, és nem egyedi folyamat. Nem akar különleges lenni, az átlagban megbúvó különlegest keresi. Irigylésre méltó sztoicizmusa biztosítja arról, hogy találjon is valamit.

(A szerző fotóival)

(A videót Asbót Kristóf készítette)

 

nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Zeneműveim kottái a Petrucci online kottatárban elérhetők. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés