Bensőséges hangulat fogad a Budapest Music Center Koncerttermében. Az emberek kis csoportokban beszélgetnek, mindenki türelmesen vár a megnyitóra. Néhány újságíró kolléga már laptoppal az ölében várja, hogy eldördüljön a startpisztoly. Elfoglalok egy helyet a második sorban, vizsgálgatom a fordítókészüléket.  

„A generáció egy emléknyom, nem egy doboz”

Idén a megnyitóbeszédre Steigervald Krisztián generációkutatót kérték fel, aki elsőként arra keresi a választ, idősnek tartják-e a jelenlévők a jubiláló fesztivált. Mert egyszerre mondható fiatalnak és korosnak is a maga 30 évével – erről a hallgatóság között is megoszlottak a vélemények. Az biztos, hogy állandó igényről árulkodik ez a szám. Végső soron az mondható fiatalnak, aki képes a megújulásra – mondja Steigervald. Kiemeli, hogy lejárt egy emberöltő, az első szervezők átadták a stafétát, és az évekkel a mentalitás is megváltozik, de az igény a fesztivál megszervezésére örök marad. „A generáció egy emléknyom, nem egy doboz.” Minden generációnak más volt a tapasztalata ugyanazokban a helyzetekben, ezért természetes, ha nem ugyanazt gondolják bizonyos dolgokról. 

30. Ünnepi Könyvfesztivál

30. Ünnepi Könyvfesztivál

30. Ünnepi Könyvfesztivál

30. Ünnepi Könyvfesztivál

30. Ünnepi Könyvfesztivál

30. Ünnepi Könyvfesztivál

A generációkutató Fekete Istvánt –  „amíg az öregek meg akarnak tartani mindent és a fiatalok el akarnak venni mindent, nem lesz békesség a földön” (Tolvaj) –, majd József Attilát idéz: „Ahány igazság, annyi szeretet.” (Az Isten itt állt a hátam mögött). Ha egyszerre vagyunk képesek megérteni az írói és olvasói igényeket is ebben a hatalmas zajban, akkor soha nem lesz veszélyben a könyv; az, hogy megmarad-e jelen formátumában, már egy másik kérdés.

A román díszvendégség

Benedek András István Románia kulturális miniszterének beszéde következik. A magyar név hallatára a közönség nagy része még nem nyúl a fordítókészülékhez, de az első két román szó után belátják, hogy nincs szerencséjük, felkerülnek a fülhallgatók. A miniszteren érződik színészi előképzettsége, remek kiállása van. Makulátlan román mondatai után magyarra vált, a közönség értékeli a többször előkerülő nyelvi játékot. 

„Nem két világról van itt szó, hanem egyetlen kulturális élményről.” – mondja. A párbeszéd jegyében jönnek létre ezek a hidak. A magyar és román nyelvterületek mindvégig formálták, alakították és gazdagították egymás kultúráját a múltban és a jelenben. „Hisz az összetartozás maga a megélt valóság.” Reméli, hogy a kiemelt pozíció és az általuk megrendezett kulturális események még inkább ösztönzően hatnak a két nemzet együttműködésére, új dialógusokban, fordításokban, megjelenésekben bízik.

Gabriel-Cătălin Șopandă, Románia magyarországi nagykövete kiemelte, hogy a kulturális párbeszéd a legerősebb híd az emberek között. A közös identitások ünnepe a 30. Nemzetközi Könyvfesztivál. „Olyan élményekkel fogunk gazdagodni, amelyek mélyen meghatároznak majd minket.” A fesztivált látogató közönségnek azt üzente: „fedezzék fel a román irodalom sokszínűségét!”

Zenei intermezzo színesítette a programot, az Electric Brother szólóprojekt. Cristian Stefanescu elektronikus, zörejekkel gazdagított zenéjéhez társult élő vetítése, amelyben a művész roncsolt filmszalagokat helyezett egy osztott képernyőre, ezáltal mindig új kompozíciók jelentek meg. 

„Rugalmas és komplex dolog a származás”

Az idei Budapest Nagydíjas, a fesztivál díszvendége, Jane Teller (amikor kihívták a színpadra, önkéntelenül is csak arra tudtam gondolni, hogy mennyivel szebben öregszenek a külföldiek). A szerzőt Karafiáth Orsolya méltatta, aki kitért a mű egykori recepciójára, személyes benyomásaira, hisz már húsz éves a Semmi. „Semminek sincs értelme. / Ezt régóta tudom. / Ezért semmit sem érdemes csinálni. / Erre most jöttem rá.” – hangzik el az ikonikus mondat. Karafiáth a szerző könyvét Kántor Péter versével, a Megtanulni élnivel hozta párbeszédbe. Mert minden minket körülvevő szörnyűség ellenére embernek kell maradnunk, hisz „épp élni ne tudnék megtanulni?” Gondolatait végül Teller szavaival zárja: „rugalmas és komplex dolog a származás.”

A beszédek sorát Karácsony Gergely követte. A könyvre mint identitásképző erőre hivatkozott, ha nem lennének irodalmi művek, nehezebben tudnánk átvészelni mindennapjainkat. Megköszönte Tellernek, hogy életműve által eltérő generációkat is összekapcsol egymással, a családjukban közösen beszélhettek meg egy-egy történetet.

A díjátadást követően köszönőbeszédet mond a dán író. „Regényeket írni ebben a világban paradoxon. Olyan világban élünk, ahol a valóság fikcióvá vált.” Megemlíti, hogy már nem vagyunk képesek társadalomként egy adott realitásban megegyezni, állandóan különböző verziókat látunk valósnak. A politika arról akar meggyőzni, hogy a hatalom és a pénz számít, amiket szavakkal elérhetünk, és nem maguk a szavak. A filozófia és társadalomtudományok is arra hivatottak, hogy olyan igazságokkal foglalkozzanak, amelyek a többségi társadalom tendenciáit képviselik. De az igazság csak egy ember számára is lehet igaz.

Ha tudnánk, hogyan születik a háború, akkor képesek lehetnénk feloldani azt – mondja, hozzátéve, hogy azok mellé kell állnunk, akit kizsákmányolnak, legyen az Ukrajna vagy Palesztina, a szomszédunk, vagy akár a barátaink. Megköszönte a Scolar Kiadó munkatársainak, Weyer Szilvia, Pap Vera-Ágnes és Rajki András fordítóknak a műveibe fektetett munkát. Végül azt üzente: „Mindenki meg kell tegye a saját részét azért, hogy az irodalom túléljen. Az irodalom lehetőség arra, hogy a lehető legmélyebbre hatoljunk az emberi létezésben.”

Elszigetelt, burkolt, nyitott és befogadó

Utána a Francia Intézet vezetője, Mathieu Breton, lép a színpadra. (A fordítás mellett a francia nyelv gördülékenységére, állandó pulzálására figyelek). A tavalyi francia díszvendégség után tovább akarják kamatoztatni az ott felhalmozott kulturális tőkét – emeli ki. Megtudjuk, hogy díjat alapítanak a francia és frankofón nyelvterületről fordító középgenerációnak. Az Intézet azt szeretné, hogy a kiadók a szerzővel együtt közösen pályázzanak. Frissen megjelent vagy a következő évre tervezett fordítások részleteivel lehet jelentkezni, a Somlyó György által fémjelzett fordítói díjat 2026-ban ítélik oda először. A zsűri elnöke Tóth Krisztina, aki Ádám Anikó Máriával (műfordító, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia tanszékének vezetője), Szávai Dorottyával, (fordító és irodalomkritikus, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója), Poros Andrással, (az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium volt igazgatója, franciatanár) választják ki a díj győztesét.



Beszédében Tóth Krisztina kiemeli, hogy a magyar irodalom mindig is befogadó irodalom volt, állandóan fordította, és megjelentette a világirodalom remekeit. „A könyvek többet használnak az emberiségnek, mint a fegyverek. Pedig a szó is lehet fegyver.” – mondja. Megemlíti a magyar nyelv elszigeteltségét és burkoltságát, a műfordítói munka megítélésének hanyatlását. A díjjal céljuk a fiatal generáció motiválása a műfordítói pálya felé.

Újra az Electric Brother jön, aztán a jól megérdemelt pogácsák. Aki nem jár megnyitóra, az mindig lemarad a falatkákról, pezsgőről és borról, ami valljuk be, ezen események és a korgó bölcsészgyomor egyik legnagyobb öröme. Jane Teller és a kulturális miniszter is ugyanabból a pogácsából eszik, ezt hívom én demokráciának. Mindenki barátságos, megközelíthetőnek tűnnek, sokan párbeszédbe kezdenek az ünnepelt szerzővel. Az ételes játékban társra lelek a franciákban, ők is hálásak a cateringért. Megteszek még egy kört, és nekiindulok a vásárnak.

A gyermeksarok mellett hömpölyög a Duna



A Gellért-hegy mögött lassan lenyugszik a nap, ugyanaz a hideg fogad kint, amit elfelejthettem  másfél órára. A Bálnához közeledve feltárul az új helyszínben lakozó lehetőség. A fesztivál életében előszőr két bejárat közül választhatunk, az egyik oldalon van tank, a másik oldalon nincs. A Bookline stand után újabb zöld foltok fogadnak, katonamatricák a falon. Ezen a ponton elcsábulok, hogy a könyvek helyett a kiállított gépkarabélyokat vizslassam. Kint kellemes nyüzsgés, előkarácsonyi hangulat. 

Az emeleten megmutatkozik a fesztivál internacionális jellege. Rengeteg ember, rengeteg stand, temérdek újdonság. Könnyen feltöltődik az ember a kulturális nyüzsgésben. Ismerős arcok, kíváncsi tekintetek, mindenki keres valamit és reméljük, hogy mindenki meg is találja.

A gyermeksarok mellett hömpölyög a Duna. Kint sötétedni kezd, egyre hangulatosabbak lesznek a fehér árkádok, talpalatnyi üres helyek, szűkös egérutak. Egy pillanatra nyitva marad a raktárajtó, meglátom a banános dobozokban várakozó több ezer könyvet.. A kiemelt ország pavilonja felé veszem az irányt.

A román stand formális és informális találkozások helyszíne, élettel teli, izgalmas terep. A tér közepén kialakított színpad, és egy hinta, ha valaki szeretne még nagyobb lendületet venni. 

Fotó: Déry Ágoston, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál facebook-oldala