Kiteljesedés

A román irodalom magyar recepciójáról George Volceanov, Koszta Gabriella és Farkas Jenő műfordítók beszélgettek Demény Péter moderálásával. Koszta arról számolt be, hogy a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola abszolválásáig viszonylag csekély román nyelvtudással rendelkezett, Temesváron tartózkodása során azonban végül sikerült elsajátítania a nyelvet és kiteljesednie műfordítóként ‒ többek között Dan Lungu A kislány, aki Istent játszott és Egy komcsi nyanya vagyok! című regényeit az ő tolmácsolásában olvashatjuk.

Illata vagy szaga van?

Alex Donovici, Ioana Pârvulescu, Simona Epure, Moni Stănilă és Radu Vancu az ifjúsági és gyerekirodalom jelentőségéről, saját módszereikről és inspirációikról számoltak be. Pârvulescu bevallotta, hogy sokáig nem mert gyerekirodalom-írásra vállalkozni, bár életében a gyerekirodalom-olvasás mindig is jelentős szerepet töltött be, és kiemeli a gyerekolvasókba vetett bizalom fontosságát az írói perspektívából kiindulva. Epure, a Süti, a kisegér című sorozat szerzője elárulta, hogy álnéven írta az első gyerekverseit, és kiemelte, hogy „a gyerekkönyveknek megvan a saját intelligenciájuk és üzenetük”. Stănilă még mindig gyereknek gondolja magát, akinek párszor személyi igazolványt kellett már cserélnie: a Războiul solomonarilor (A garabonciások harca ‒ saját fordítás) című fantasyje rengeteg román és moldáviai iskolás érdeklődését felkeltette, az író azonban elmondta,

vár már arra a pillanatra, amikor a fiatal olvasók Zoéra, a sárkányra is felfigyelnek, nemcsak Ionuțra, a regény főhősére.

Donovici eleinte internetes felületeken közölte azokat a meséket, amelyekből végül a Țup-sorozat könyv formájában is összeállt, és amelyet eddig tizenkét nyelvre fordítottak le. Pârvulescu megesküdött rá, hogy az Invizibilii (A láthatatlanok ‒ saját fordítás) című kötetének borítóján látható szereplőt nem róla mintázták, bár a megszólalásig hasonlít rá, Radu Vancunak pedig el kellett gondolkodnia a gyerekolvasók visszajelzései alapján, hogy a borsófőzeléknek vajon valóban rossz szaga van-e, ahogy ő gondolja, vagy finom illata, ahogy olvasótábora véli.

Miért ordítasz?

Alexandru Vakulovski besszarábiai költővel és a Hányinger utca (Pizdeț) és Oidipusz, Freud anyjának királya (Oidip, regele mamei lui Freud) magyar fordítójával, Pethő Loránddal Ioan Cristescu beszélgetett. Vakulovski az avantgárd hatásokról beszél, amelyek tetten érhetőek a költészetében, de kiemeli annak a szocreál stílustól szabadulni akaró besszarábiai lírának a fontosságát is, amely a ’80-as és ’90-es években bontakozott ki. Pethő Vakulovski lírájának „ordításáról” beszél, amely a 2000-es évek magyar lírájára szerinte nem volt ennyire jellemző.

Találkozások

Doina Gecse Borgovan Haza: úton (Rătăciri deliberate) című elbeszéléskötetét Vallasek Júlia fordította magyarra, kettejükkel pedig George Volceanov beszélgetett a megismerkedésükről és a közös munkáról. Mint kiderült, Gecse Borgovan és Vallasek ugyanabban az időszakban voltak a kolozsvári Babeș‒Bolyai Tudományegyetem hallgatói, később ugyanazon iskola előtt várták, hogy gyerekeik kijöjjenek az óráikról. Az eredeti kötet kolozsvári bemutatóján Vallasek moderált, majd mellékesen megjegyezte, hogy nekikezdett fordítani Gecse Borgovan kötetét, törekedve, hogy a lehető legtermészetesebb nyelven adja vissza annak mondanivalóját.

Egy egyedi performansz részesei is lehettek a jelenlévők, ugyanis a kötet Vilma néni című elbeszélésének első felét Gecse Borgovan románul olvasta föl, a második felét pedig Vallasek magyar fordításban. A beszélgetés végén Volceanov a Lector Kiadó vezetőjének, Gálfalvi Ágnesnek szögezte kérdését: számíthatunk-e Gecse Borgovan új kötetének, a Libelulának (Szitakötő ‒ saját fordítás) megjelenésére ugyancsak Vallasek fordításában? Gálfalvi nyitottan viszonyult az ötlethez, mire Vallasek elárulta,

jó ideje azon gondolkodik, hogy ha fölkérnék erre a vállalkozásra, változatlanul Libelulaként fordítaná, ugyanis éppen olyan misztikusság és nőiesség árad belőle, mint a kötet főhőséből.

Nem buzgóság, nem csodálat: lelkesedés

Adam Zagajewski posztumusz esszékötetét (A lelkesedés védelme) P. Szathmáry István fordította magyar nyelvre. Pálfalvi Lajossal és Szentmártoni Jánossal Zagajewskiről mint a szolidaritás-emigráció csoportjának kiemelkedő személyéről társalogtak. Pálfalvi alapos kitekintést téve Szymborska sokakat váratlanul érő Nobel-díjtól kezdve Józef Czapskin át Czesław Miłoszig helyezte kontextusba Zagajewski életművét, felvillantva egyik leghíresebb versének, Lembergbe menni-nek életrajzi hátterét is. P. Szathmáry azzal indokolta válogatásának címadását, hogy az esszék által sugalmazott stílusban, hangnemben és mondanivalóban több helyen is visszaköszön az a viszonyulásmód, amit nem buzgóságnak, sem nem csodálatnak, hanem lelkesedésnek fordított. A Lengyelül írni című esszéből Róbert Gábor olvasott fel egy részletet.

Az út jóval rögösebb, mint Párizsból Bukarestig

Tompa Andrea, Bartis Attila, Dragomán György, Vida Gábor és Visky András az erdélyi magyarok helyzetéről beszélgettek Ioan T. Morar moderálásával. Tompa megjegyezte, hogy bármyennire fájó, a kincsesládájába minden átélt tapasztalat, és így a kommunista diktatúra is beletartozik. Dragomán beszámolt arról, hogy kötetének román fordítása a már megjelent francia fordítás révén valósulhatott meg, mire Tompa saját tapasztalatát osztotta meg a társasággal, reflektálva Dragomán élményére, miszerint saját kötete, A hóhér háza angolul és lengyelül is megjelent már, a román fordításra viszont még várnia kell: „az út jóval rögösebb, mint Párizsból Bukarestig”.

Vida Gábor az örmény, cigány és német etnikumú kisebbségeket is fontosnak tartotta megemlíteni a magyar mellett erdélyi viszonylatban, míg Bartis azt fogalmazta meg, hogy

egy író legnagyobb álma, hogy más nyelven is olvassák, majd azt ecsetelte, milyen remegéssel várta A vége (Sfârșitul) című regényének román fordítását.

Visky arra a több mint ezeroldalas román nyelvű monográfiára hivatkozott, amely szekusdosszié néven jelent meg a munkásságáról a ’80-as években, felhívva a figyelmet arra, hogy a kisebbségek keltette elnyomások mértékét nem lehet összehasonlítani, mivel azok sokkal szervesebben rétegzőnek egymásra, mintsem szétválaszthassuk őket például etnikai és vallási kategóriákra.

Csontok és szavak között

Radu Vancu Kaddis Radnóti Miklósért (Kaddish) című kötetéről Szabó T. Anna a szerzőt és a fordítót, André Ferencet kérdezte. A nyitóvers (Kedvesem, miután kiemelted testemet a tömegsírból) román és magyar nyelven történő felolvasását követően, amelyet André a Fekszem itt hanyatt a tömegsírbannal toldott meg, Szabó T. a címszereplő feleségének, Gyarmati Fanninak Naplójából idézett: „egyik oldalon a vers, másik oldalon a csontkéz” ‒ arra volt kíváncsi, mennyire volt nehéz a fordítónak eligazodni a csontok és szavak között. André bevallottan lassan haladott a kötet fordításával, annak megrendítő darabjai ugyanis jelentősen megbolygatták érzelemvilágát. Szabó T. felkészültsége az irodalmi kitekintések szempontjából Vancu jártasságában és alapos kutatásaiban a beszélgetés utolsó harmadában beszélgetőtársra lelt, függetlenül attól, hogy Vancu elmondása szerint

román fordításban körülbelül tíz Radnóti-vers olvasható, így annak angol nyelvbe átültetett változataihoz kellett folyamodnia;

végezetül Adorno negatív dialektikájának koncepciójával példálózott („Auschwitz után verset írni barbárság”). A beszélgetést Szabó T. kérésére André saját verse, a Kilencedik ecloga zárta a Százhúsz csikorgó télen át című legújabb kötetéből.

Egy bombázás feltérképezése

A pénteki nap utolsó beszélgetésének témája, amelyre eljutottam, Marek Hudec Csomópont című történelmi regényéről szólt, ahol a szerzővel és a kötet fordítójával, Paszmán Líviával Závada Pál beszélgetett, Hudec tolmácsolását magyar nyelvre pedig Nagyová Lenka biztosította. Hudec arról számolt be, hogy az Érsekújvárat ért 1945-ös bombázásokról feljegyzéseket gyűjtött a kötet anyagához, emellett újsághirdetést adott föl, az arra érkező válaszok pedig jelentős mértékben bővítették a megírt történetet. Paszmán elmondása szerinta fordítás során az a dilemma okozott a legnagobb fejtörést, amely a személynevek szlovákul hagyását vagy magyarosítását érintették.

Ezután Kerekes Vica felolvasásában hallhattuk a kötet második, Álom a felfordított lakóházról című fejezetét. Závada sebaldi fogásnak vélte Hudec művét az abban található archív képekre való tekintettel, mire a szerző megjegyezte, hogy

a német író regényei (Austerlitz, Kivándoroltak) valóban nagy hatást gyakoroltak a Csomópontra,

jobban visszagondolva pedig elárulta, hogy a regény írásának idején épp Sebaldot olvasott. Závada záró kérdésére, amely a címadást illette, Hudec két érvet hozott föl: az egyik az Érsekújvárra mint vasúti csomópontra irányuló megközelítés volt, a másik pedig egy olyan saját írói megoldás, amelyre az olvasóknak kell rájönniük a kötet olvasása során.

A román és besszarábiai gyerekirodalomtól kezdve a XX. századi lengyel esszéíráson át a szlovák történetírásig rengeteg izgalmas műfaj és téma merült föl a 30. Budapesti Nemzeti Könyvfesztivál második napján, a multikulturalitás térnyerése pedig korántsem ért véget, ugyanis számos román irodalomhoz kötődő beszélgetés fog még lezajlani a következő napokban, azon belül is szombaton osztrák, lengyel, szlovák, cseh, francia, dán, norvég és finn szerzőkkel találkozhatnak az érdeklődők, akik műveikről és munkásságukról fognak beszélni.

A fotók forrása: Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál Facebook-oldala / Déry Ágoston