Hosszú évek óta tart csoportos írókurzusokat Molnár Krisztina Rita kamaszoknak és felnőtteknek. Az itt felhasznált és jól bevált gyakorlatokat gyűjtötte össze az Ilyen kék virágok című kötetben. Az előszóban a szerző az írást a lelassult, tudatos légzéshez hasonlítja. Később azt írja, hogy a „megfigyeléshez ki kell nyúlni a világba, de a figyelem vissza is tér, és önmagunkra irányul.” A könyv ennek a mozgásnak a ritmusát kínálja fel, egy olyan belső hullámzásét, amelyben az alkotás és az önismeret egymást tükrözik. Az írásgyakorlatok nem feladatlapok, hanem kapuk, amelyekhez minden olvasó máshonnan érkezik, s amiken keresztül más-más érzésekkel lép be.

A könyv sajátos ereje abban rejlik, hogy a gyakorlatok kiindulópontja mindig egy-egy konkrét műalkotás vagy természeti jelenség. Lehet ez akár egy Vermeer-festmény, egy kavics, egy Banksy-graffiti, egy Nemes Nagy Ágnes vagy Pilinszky-vers. A szerző nem elemzi túl az alkotásokat vagy jelenségeket, hanem jelzéseket ad, hogy hogyan lehet az ezekkel kapcsolatos észleléseket személyes belső tapasztalattá alakítani. A szerző úgy véli, hogy minél távolabbról indulunk saját magunk felé, annál tisztábban rajzolódhat ki az a kérdés vagy probléma, ami éppen foglalkoztat minket, de valahogy eddig nem sikerült igazán megfogalmazni. 

A tíz fejezet mindegyike egy-egy nagyobb gondolati egység köré rendeződik. A Belső tér című fejezetben Vermeer festményeit alaposabban szemügyre véve láthatóvá válik, hogy a festő képein a meghitt szobabelsők a nőalakok lelkéig vezetnek. A képek nem történeteket mondanak el, hanem teret hagynak a néző belső monológjának. Ugyanez a gondolat tér vissza egyéb jelenségben is: a tenger felől fújó szélben, amely a papírlap szélére „letapad”, vagy a kavicsok időtlen mozdulatlanságában, vagy abban, ahogy egy fénykör lassan elmozdul a szobában. Ezáltal a könyv figyelem-gyakorlatként is kiválóan értelmezhető, mivel arra is tanít, hogy a világ sokszor csak akkor mutatja meg magát, amikor saját, megszokott értelmezésünktől eltérő módon nézünk rá, vagy kellőképpen lelassulunk a szemlélődéshez. 

Az írásgyakorlatok felépítése következetes és könnyedén értelmezhető. A szerző minden fejezetben egy vagy több kérdéssorral vagy feladattal fordul az olvasó felé, amelyek elsősorban érzéseket mozdítanak meg bennünk, például „Melyik arc mögé húzódsz vissza?”, „Mi az a történet, amelyet nem mondtál el senkinek?”, „Hová tér vissza a tekinteted egy kép részletei közül?” Ezek a kérdések olyan belső folyamatokat indítanak el bennünk, mint például az emlékezés, reménykedés, vagy önálló képalkotás, (ön)reflexió, és elengedés. Így az olvasó akkor is profitál belőlük, ha a konkrét írásos feladatokat végül nem készíti el, csak aktívan olvassa a művet.

Az Ilyen kék virágok mű különös atmoszféráját erősítik Gráf Dóra illusztrációi. A minimalista rajzok tele vannak halk részletekkel, mintha a kiváltani kívánt érzések képi megfelelői lennének. A vonalrajzok egyszerűek, könnyedek, szinte lebegnek a papíron, teret hagynak az olvasó saját asszociációinak. A kötet szólhat tizenévesekhez, akik próbálnak figyelni saját változásaikra, vagy a felnőttekhez, akik szeretnének csendet, „rendet’’ találni magukban, és azokhoz is, akik alkotóként vagy érdeklődő olvasóként érzik, hogy a művészet valamilyen módon hidat képez önmaguk és a világ között. 

Az Ilyen kék virágokat nem lehet csak úgy elolvasni. Hagyni kell, hogy a felkínált képek, kérdések felébresszenek valamit bennünk. A kötet arra is tanít, hogy az önismeret nem nagy drámai felismerések sorozata, hanem apró, figyelmes pillanatok füzére. És ha ezek az apró felismerések „kék virágként nyílnak ki bennünk,” az tökéletes kezdet lehet az önismeret felé.

Molnár Krisztina Rita: Ilyen kék virágok, Tilos az Á Könyvek, 2024