zene
Ichiko Aoba 2010-ben vonult be a köztudatba Razorblade Maiden című lemezével, melyet azóta hét másik követett. Nemcsak a zenei platformokon jelentet meg albumokat, hanem komponált már videójátékoknak és filmeknek is.
Nehéz meghatározni a műfajt, melyben alkot. A japán zenei kultúrát a filmzene világával vegyíti, sikerül minden dalában egyedi hangzásvilágot létrehoznia. Habár nincs bonyolult akkordmenet, és dalaiban általában csak egy hangszert szólaltat meg, a gitár és a hümmögés keveréke kellőképpen betölti a teret.
Érzékeny személyisége zenéjében is érezhető. A lágy, jazzes dallamokba kevert természetből eredő hangok egy erdő közepén álló kunyhó magányába repítenek minket. A legelső inspiráció számára a lakásukban található elektromos eszközök voltak, melyek hangját rengeteget hallgatta kis korában. Később a természet hangjaiból inspirálódva kezdett el komponálni, alkotásaiban a víz hangként és témaként is sokszor megjelenik. Dalai alapvetően instrumentálisak, alig néhány sornyi dalszöveg kapcsolódik egy-egy számhoz, de azokban is az élővilág kerül a középpontba.
A Müpában megrendezett koncerten is elhangzott Tsuki no oka (magyarul „holdhegy”) már a címben természeti jelenségeket vonultat fel, de maga a szám is egy hegyről és az ott átélhető szeles időjárásról szól. A ráadásban legelőször a boquet-t játszotta el, melyben Aoba az ember táncmozdulatai és a virágcsokrok között von párhuzamot: egy mozgó testet és egy halom virágot is nehéz megragadni és megtartani.
Már az épületbe belépve szembetűnő volt, hogy egy teltházas előadásra érkeztünk, rengetegen voltak kíváncsiak Aoba első magyarországi koncertjére. Az előtérben fiatal párok, baráti társaságok lézengtek, várták, hogy elfoglalhassák helyüket a háromemeletes nézőtéren. Aoba légies könnyedséggel lebegett be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe és magyarul köszöntötte a közönséget. A dalok között is többször elhangzott egy-egy „köszönöm” az anyanyelvünkön.
![]()
Mivel egyszemélyes produkcióról van szó, Aoba jelenléte csakis a színpad közepére korlátozódott. A díszlet első pillantásra egy nagyszobából kiragadott részletnek tűnt, ám miután Aoba játszani kezdett, gyorsan kiderült, hogy apró alkotóteret teremtettek neki a koncertteremben. Egy szék, egy csokor virág, két állólámpa, két gitár és egy asztal, melyen a szintetizátor helyezkedett el – ennyi elég is volt Aobának ahhoz, hogy megteremtse a hangulatot. A berendezés tükrözte, mennyire fontos, hogy legyen egy otthonos helyszín, ahol az alkotás zajlik. Egy ponton mintha már a gondolataiba is beférkőztünk volna. Aobánál a hangszer tisztelete igen markáns – a dalok végén mindig ráhajolt a gitárra, ezzel kimutatva háláját. Zenélés közben teázott, ami még inkább hozzájárult a meghittség megteremtéséhez.
A koncert kezdete előtt a víz zúgását és apró csilingeléseket hallgathattunk. Az előadás során fényjátékkal igyekeztek emelni a hangulaton, néha Aobára irányult a reflektorfény, máskor a háta mögötti falra vetítettek apró motívumokat.
Előadásmódja improvizáción és kísérletezésen alapul. Aoba számára a komponálási folyamat nem fejeződik be a stúdióban: a színpadon eljátszott dalai nagy részét a stúdiófelvételtől eltérve adta elő – például elektromos gitárt csakis élőben használt. Olykor az albumon hallható felvételeket kibővítette, áthangszerelte, engedte saját magának, hogy egy, a helyben kigondolt koncepciót vigyen végig. Ennek köszönhetően minden fellépés során kicsit másféle élményt teremt meg, és minden közönséggel máshogyan kapcsolódik, ahogyan ő is folyamatosan változtatja produkciójának apró szegmenseit.
A koncert során Aoba csak három hangszert használt, legtöbbször akusztikus gitárt, de egy szám erejéig előkerült egy elektromos változata is, ami erősebb hangzást kölcsönzött. Az előadás vége felé billentyűn szólaltatta meg dallamait, a hangzása miatt kicsit mintha teremint hallgattunk volna. Ebben a blokkban volt a legfeltűnőbb az improvizáció, percekig kísérletezett a billentyűkkel. Mintha ő is a nézőközönség tagja lett volna, olyan kíváncsisággal hallgatta a hangszerből áradó hangokat. Hümmögött és fütyült, imitálta a szél süvítését, így ő maga teremtette meg a koncertterem időjárását.
![]()
A setlist sem konzisztens a turné során, minden koncerten más sorrendet határoz meg. Felcsendültek régebbi dalok, mint az Asleep Among Endives, vagy a Wakusei No Namida (magyarul „egy bolygó könnyei”), de természetesen a többségük azért a legújabb albumokról (Windswept Adan, Luminescent Creatures) hangzott el.
A Kikai Jikake no Uchuu (magyarul „mechanikus univerzum”) kellőképpen felrázta a hallgatóságot a koncert közepén. Aoba a gyors gitármunkát váltogatta hirtelen szünetekkel, amikor a tenyerével lefogta a húrokat, ezáltal elvágta a hangokat. A mechanikus univerzum a lírai énnek és szerelmének titka, mely az elveszett, de visszavágyott emlékeket és időt őrzi, egyfajta menedék.
A Terifuri ame (magyarul „az eső fényből és árnyékból”) hangzása az esőcseppek koppanásához hasonlít, időnként Aoba egyszerre pengeti a gitár összes húrját, amivel zavart kelt, megakasztja a fokozatosan épülő ritmust, így a dal újból és újból lelassul. A dalszövegben újjáéledésről olvashatunk, megvilágosodásról, melyben a fény utat tör magának, hogy az angyalok átkelhessenek az ösvényen.
A visszatapsolás utáni legutolsó dalt szokása szerint mikrofon nélkül játszotta el. Síri csend telepedett a hallgatóságra, hogy mindenki hallhassa a gitárt és Aoba énekhangját. A dallamok sokkal lágyabban szóltak, de a földszinti nézőtérről mindent hallottunk rendesen így is.
Zöld, földig érő ruhájában úgy távozott, ahogyan érkezett: szellőként tovalibbent. A közönség egy része állva tapsolva figyelte távozását, majd a Müpából kilépve mind visszatértünk a valóságba az általa teremtett álomvilágból, melynek másfél órára mi is a részesei lehettünk.
Aoba zenéje kísérletezésre hívja a hallgatókat is. Minden egyes előadása különbözik valamiben az előzőktől, improvizál és továbbgondolja mindazt, amit már egy albumon elénk tárt. Aoba dalszerzői módszere bebizonyítja, hogy semmit sem szabad késznek tekintenünk, és mindig van lehetőség változásra.
![]()
Fotókredit: Csibi Szilvia / Müpa Budapest Facebook-oldala



