film
Az ír filmrendező Valami különös (Oddity) című filmjét 2024-ben mutatták be. Az újragondolt gólem-történet nemcsak az újdonság varázsával hatott, hanem a hagyományos horrorfilmes elemeket is kreatívan használta fel. A Hokum sok elemében hasonlít a rendező korábbi filmjére, mivel a keretet itt is egy mitológiai elemekkel keveredő veszteség története alkotja.
Ohm Baumann (Adam Scott) a középkorú, sikeres regényíró Írországba utazik, hogy szétszórja szülei hamvait, és közben az új regényén is dolgozzon. A Billberry Hotelben száll meg, ahol a szülei anno a nászutukat töltötték. A hoteltulajdonos éppen a boszorkány történetét meséli két gyereknek, amikor Baumann megérkezik.
A legenda szerint az erdőben lakó boszorkány bűvöletbe ejti az eltévedt utazókat, és bilincsben magával viszi őket az alvilágba.
A szállodában dolgozó Fiona (Florence Ordesh) hisz benne, hogy a boszorkány valódi, és hogy a hotel lezárt nászutas lakosztályában lakik. Rögtön a Baumannal való találkozásakor mesél neki a krétával a földre rajzolt körről, amely az ír folklór szerint távol tartja a boszorkányt, attól, aki a körön belül marad. A boszorkányról szóló történetet a szálloda egy másik dolgozója, Alby (Will O’Connell) erősíti meg, aki esküszik rá, hogy látta a boszorkányt a lezárt lakosztályhoz vezető liftnél.
![]()
A régi stílusú hotel és az alkoholista író figurája azonnal Stephen King Ragyogását idézi meg. A Billberry Hotel vörös falai, útvesztő-szerű folyosói és a lezárt nászutas lakosztály csak mind tovább erősítik a párhuzamot. A hotelbe érkezéskor rögtön egy agyonlőtt kecske látványa fogadja az írót a parkolóban, amivel már érzékelteti a film, hogy nem kellemes kikapcsolódás vár az ide érkezőkre. Baumann végletekig cinikus jelleme erős kontrasztot alkot a film többi karakterével: a kedves és segítőkész Fionával, az írónak készülő lelkes Alby-val, és a bohókás Jerry-vel, aki az erdőben lakik.
A film váratlan humorforrását az eltérő személyiségek egymás mellé helyezése és ütköztetése adja. A Hokum jó érzékkel adagolja és váltakoztatja a feszültséget és a komikumot.
A cselekmény nem kronológiai sorrendben halad, amit a film jól használ feszültségkeltő elemként. Több ízben hirtelennek és váratlannak ható események közepén találjuk magunkat, például egy félmondatból tudjuk meg, hogy Fiona eltűnt Halloween után. A cselekmény utólagosan, flashback jelenetekkel teszi rendbe az összekeveredett idősíkokat. Egy ilyen visszatekintés keretén belül tudjuk meg azt, hogy pontosan mi történt Halloweenkor vagy, hogy mi történt valójában Baumann szüleivel. A Fiona eltűnésére visszatekintő jelenetkor nyer értelmet az a nyúljelmez is, amelyben a nőt később megtalálják az ételliftben. Fiona nyúl jelmeze akár utalás is lehet a szláv mitológiában a boszorkány figurájára, aki más hiedelmek boszorkányaival szemben nem gonosz figuraként jelenik meg, illetve gyakran nyúl alakot ölt.
![]()
Damien McCarthy ismét komplex horrorfilmet alkotott, amely már-már feszegeti saját műfaji határait, miközben előszeretettel használja a horror megszokott műfaji elemeit. A Hokum nem egyszernézős horrorfilm. A boszorkányt övező rejtély mellett az embert felemésztő bűntudat, a gyász, a lezárás vagy a másikba vetett bizalom elárulása is megjelenik a filmen; a legrémisztőbb dolog pedig talán nem is a bezárt szobában van.
Hokum - amerikai horrorfilm, 107 perc, 2026. Rendező: Damian McCarthy. Forgatókönyvíró: Damian McCarthy. Zene: Joseph Bishara. Szereplők: Adam Scott, David Wilmot, Austin Amelio, Florence Ordesh, Peter Coonan, Michael Patric, Will O'Connell, Brendan Conroy. Hazai premier: 2026.05.07. Forgalmazó: ADS Service. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Képek: ADS Service



