bezár
 

gyerek

2008. 10. 15.
Aliz! - zenés játék az egri színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aliz! címmel Lewis Carroll Alice Csodaországban című műve alapján készült zenés játékot mutat be pénteken az egri Gárdonyi Géza Színház.

prae.hu

A regényt Roland Schimmelpfennig alkalmazta színpadra, az előadás betétdalait pedig Futó Balázs, az egri színészzenekar tagja és zenésztársai írták - közölte a színház sajtószóvivője.

Pilisy Csenge felidézte, hogy az emberek többsége a meseregény születése óta, vagyis másfél évszázada gyermekmesének tartja az Alice Csodaországbant, illetve a belőle készült számtalan színházi és filmes adaptációt. Ugyanakkor sokan - köztük az egri produkció alkotói is - úgy vélik: mű nem csak a gyerekeknek szól. 

A történetben a legkisebbek varázslatot találnak, a matematikusok viszont bonyolult logikai feladványokat és komplex matematikai összefüggéseket ismerhetnek fel, a pszichiáterek szerint pedig az őrület különböző típusainak pontos diagnózisai is fellelhetőek az alkotásban. Mindazonáltal a mű egyik legfontosabb kérdése: ki vagyok én, mit jelent felnőni, megismerni önmagam? - mutatott rá Pilisy Csenge.

A Dömötör András rendezte egri előadás arra tesz kísérletet, hogy a történetet a maga összetettségében mutassa meg fiataloknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Aliz szerepében Járó Zsuzsát láthatja a közönség, a további főbb szerepeket pedig Bányai Miklós, Fekete György, Kerek Vivien, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán, Vajda Milán és Vencel Valentin játssza.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés