bezár
 

zene

2008. 10. 27.
Az elit-alakulat
Spetsnaz koncert a Kék Yukban, október 11.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az elit-alakulat Energia, feszültség, ritmus, agresszió és regresszió: e szavakkal kiválóan leírható az EBM. Olyan zenei stílus, mely egyesíti az ipari zajzenék gépiességét a 80-as évek elektronikus punkzenéjével, majd táncolhatóvá tupírozza azt. A svéd Spetsnaz ezt hozta, és nem többet: pokoli elektronikus diszkót adott le.
EBM
Képzeljünk el egy egész teremnyi hasonló maskarába bújt huszon- ill. harmincévest: gondolnánk, hogy egy olyan műfaj szerelmesei, amelyet ritmikája alapján bárki egyszerű diszkó-technónak nézne? Ha az utca embere felől közelítünk ezen ominózus zenei műfajhoz, ezt a kommunikációs dilemmát kell górcső alá vennünk: a külsőségeket leszámítva valóban ugyanolyan buli-közönségről van szó, mint amilyen a Dokkban gyűlik össze? A válaszom, nemes egyszerűséggel: egyáltalán nem.
 
A legtöbb elektronikus zene nem csak puszta műfaji jellegzetességek sora, hiszen szervesen kötődik egy-egy szubkultúrához, így szubkultúra-divathoz, alkalmasint életmódhoz is. Az EBM ruhatárának legfőbb elemeit a military-divat, a goth/dark stílus, esetleg a lakkfetisizmus ihlette meg. Ez, főleg manapság gyakran húzza magára a cyberpunk rendkívül jellegzetes, túlpörgetett futurista köpenyét: szűk körben ugyan, de idehaza is terjedőben van a műraszta (esetleg cyberlocks), egyre többen vásárolnak méretes platformokat, egészítik ki meglevő ruháikat csatokkal, különféle fémkütyükkel és egyebekkel. Ez a „cyberizálódás” különösen a női rajongókra jellemző: gothéknál is fehér holló az igazi, állig viktoriánus gentlemannek öltözött kandúr, s valahogy így van ez az EBM-ben is.


Egy anekdota szerint az igazi EBM/industrial rajongó olyan laza, mint egy punk, ám persze ki nem állhatja, ha ezt felróják neki. Én nem hiszek ebben, szerintem buta dolog szubkultúra-idolviselkedésről beszélni, ám tény, hogy van némi alap rá (csak figyeljük majd meg az első sorok kemény moshpit-jét!). Az ilyen bulikon olyan elképesztő feszesen, agresszívan „táncolnak” a parketten (nem véletlenül hívják az EBM egy fúziós változatát, az aggrotechet „floorkillernek”), hogy még egy HC-rajongó is csak elismeréssel tud szólni annak hevességéről. De lássuk, mi történt a Yukban…

A buli

Két terem, két megközelítése ugyanannak a problémának: hogyan adjunk le olyan elektronikus setet, ami igényes, ütős és táncolható is egyben? Ezek a paraméterek látszólag nem állnak szemben egymással, a gyakorlatban azonban komoly ellenségek. Az igényes szám sok esetben kevésbé slágeres és emiatt az átlagot nem mozgatja meg. Hogy a DJ/selector megtalálja az egyensúlyt - azaz adjon valamit a munkájával, ráadásul még szórakoztató is legyen –, ehhez hatalmas tájékozottság és szakmai tudás szükségeltetik.
Damilaja - Davina
Damilaja - Kraak
A nagyteremben nagyrészt EBM (régi és új egyaránt), a kisteremben pedig future-pop és más kevert zenék mentek: nekem leginkább az Industrial Fusion csapatának hagyományos, kevesebb mainstream számmal operáló válogatása jött be – különösen a koncert előtti Damilaja és Davina párosé. A Spetsnaz fellépéséig mindenki fel-alá járkált: néhány számra a terembe, táncolni egy keveset, aztán ki, ital, tánc és ital, majd elölről, ahogyan ez lenni szokott. Aztán éjfélkor színpadra lépett a svéd páros.
     
EBM

Az Electro Body Music, mint hibrid elektronikus és indusztriális zeneműfaj a 80’-as évek végén jött létre. Az első előadók célja az lehetett, hogy olyan zenét kreáljanak, ami magában hordozza az ipari zenék rideg, zárt hangzását és atmoszféráját, ugyanakkor magára húz egy annál populárisabb, gyilkos electro-ritmikát is. A szcéna leghíresebb előadója, egyben a műfaj úttörője a belga Front 242: hozzá szokás mérni az EBM-et.


Front 242 - Headhunter

A klasszikus EBM legfőbb jellemzője, hogy 4/4-es ütemekre épül, amiben minden második negyed ki van hangsúlyozva. Ezzel még rokona lehetne a techno-nak és az electro-nak is, ám jellegzetes különlegessége, hogy az előző műfajokra jellemző hűvös gépiességet nagyon erős sötét tónusú basszussal toldják meg. Tempója nem túl gyors, viszont a hangok olyan feszességet, agresszivitást hordoznak magukban, hogy a zene végig ugyanilyen súlyos marad – és sosem válik monotonná, mert olyan váltások, témák tarkítják a számokat, hogy egyszerűen nincs időnk unatkozni. Míg nyers, rideg hangulatát az industrialtól örökölte, addig militánsságát, témáit és lendületét az electropunk ihlette.

 
A Spetsnaz (nevét az orosz különleges egységektől kölcsönözte) már egy egészen más EBM-árral érkezett, mint a Front 242: különlegessége, hogy ugyanolyan hitelességgel hozza a kemény, hűvösen robotikus 80’-as éveket, mint a belga legenda. Miután a 90’-es években a műfaj a fúzió áldozata lett, nagy szó tisztán, az eredetin újraépítkezni.


Spetsnaz - You

Sokak szerint a Spetsnaz reakció az elpoposodó szcénára, komoly műfaji revizor – ám hogy pontosan hogy van ez, majd meglátjuk 10 év múlva. Ezzel kapcsolatban volt egy kifejezetten érdekes beszélgetésem néhány rajongóval: Nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen az igazi EBM, hogy ki, melyik előadó maradt meg a műfaj igazi ösvényén (sőt néha nem is vagyok biztos abban, hogy volt az a bizonyos hőskor; talán csak utólag képzelik oda). Idehaza orthodox EBM körnek a 90’-es évek végén, a PeCsa kistermében rendezett bulik mára csupán néhány tízfőssé csökkent társaságát tekintik – egy ilyen kis szubkultúrában ez nyílván könnyebb, mint Németországban, ahol az ipari elektronika a virágkorát éli.


Lényeg, ami lényeg: a Pontus Stålberg – Stefan Nilsson páros leadta első hazai koncertjét. Ebben a pillanatban elképesztő erejű érdes, robotoid betonozás vette kezdetét: minden ütem vékony penge és klopfolókalapács volt egyszerre. Alig egy perc, és felhangzik a várt, ércesen rekedtes vokál: az első sorok közönsége ekkor lendült akcióba. Még metálkoncerten sem láttam ilyen erejű moshpitet – a kisebb termetűek teljes joggal menekültek hátra. Nem telt sok időbe és a kemény mag már meztelen felsőtesttel rombolta magát a zenére – életem abszolút legdekadensebb élményei közé tartozó látvány volt. Ezt már csak az tetézte, amikor - nem sokkal később - egy rajongónak az egyik biztonsági őr volt kénytelen elsősegélyt nyújtani a klub előtt, ugyanis az úr lába térdtől lefelé csurom-merő vér volt (érpattanás). Igen, a HC-sok nem csak az EBM-tánc regresszivitását, hanem a színpad előtti forrongást is irigyelhetik.
moshpit
Legjobb tudomásom szerint az együttes helyben válogatta össze a számokat: ez a fellépés sem múlhatott el a híres Allegience, a Hardcore Hooligans, a Degenerate Ones és az Apathy nélkül. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ezek a számok élőben is ilyen jól szólnak majd: minden szempontból makulálatlan fellépés volt, le a kalappal. Külön öröm, hogy a számomra igencsak kedves Fauspakt is elhangzott a koncerten – ami pedig, akár csak az Allegience, a kevésbé oldschool, új albumról való.
 
Összefoglalva: Igényes koncert, táncos zene, bulis közönség, ütős hangulat, azaz minden megvolt ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. És ne feledjük el: a Mikulás idén a Front 242-t hozza Budapestre – amiről bővebb információt Illés Emese tollából olvashattok ITT.
 
Fotók: Molnár Péter
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhőz: Derecskei András válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőkkel: Dargay Marcell válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Baráth Bálint válaszol

Más művészeti ágakról

színház

A kimondott szónak megint súlya lehet A kimondott szónak megint súlya lehet
Radnóti Zsuzsa Megmozdult irodalom című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés