bezár
 

gyerek

2008. 11. 20.
Híres festőkről szóló könyvek gyerekeknek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A legnagyobb festők életét mutatja be 6-10 éves gyerekeknek egy mesébe szőtt történet segítségével az Arka olasz kiadó sorozata.

prae.hu

A Barrus Könyvkiadó által magyarul megjelentetett első két kötet Leonardo da Vinci és Paul Gauguin művészetét, életét ismerteti. Balogh Edit és Fekete András, a Barrus Kiadó vezetői elmondták: eddig még nem adtak ki gyermekkönyvet. Úgy leltek rá a sorozatra, hogy különböző külföldi kiadók kiadványait nézegették, mit lenne érdemes magyarra fordítani és kiadni. 

Balogh Edit elmondta, amikor meglátta a Klimtről szóló könyvet, rögtön beleszeretett. A sorozat köteteinek különlegességét ugyanis az adja, hogy az illusztrátorok az adott festő stílusában rajzoltak, míg a könyvek végén a festők eredeti munkái láthatók. Azért nem a Klimt munkásságát bemutató kötet jelent meg először magyarul, mert úgynevezett együttnyomásban készülnek a könyvek, vagyis több kiadó nyomtat ugyanarra az illusztrációs filmgarnitúrára, így a nyomdaár mindenki számára kedvezőbb. 

"De ha a vásárlók tetszését megnyeri a két kötet, akkor szeretnénk folytatni a sorozatot. Klimt, Giotto, Chagall lehet a következő, de a fantáziánk meglódult és azt gondoltuk, hogy magyar festőkről is jelenhetne meg hasonló, gyerekeknek szóló kiadvány, például Csontváryról" - fogalmazott Balogh Edit. 

A repülő masina, a furfangos Hold és Leonardo című kötet a 6-8 éveseknek, míg a Piros szárnyú gyík, a lila levelű fák és Gauguin című könyv inkább a 8-10 éveseknek szól. A köteteket Lázár Zsófia fordította, aki elmondta: az eredeti olasz szöveget egy kicsit át kellett alakítania, hogy az a gyerekeknek is érthető és érdekes legyen.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés