bezár
 

film

2009. 01. 10.
A filmkészítés poklának legmélyebb bugyrai
Hearts of Darkness: A Filmmaker’s Apocalypse (1991)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A filmkészítés poklának legmélyebb bugyrai Francis Ford Coppola 1979-re fejezte be nagyszabású művét, az Apokalipszis mostot. A kultikussá vált film elkészülésének hátteréről éveken át legendás történetek keringtek, mígnem egy bő évtized elteltével napvilágra került az a dokumentumfilm, mely kendőzetlenül ábrázolta a maratoni hosszúságú, idegtépő forgatást, és pontot tett a mendemondák végére. Ennek bemutatásával emlékezünk meg a film harmincadik évfordulójáról.
Manapság már nem számít újdonságnak, ha a televízióban vagy digitális hordozókon olyan kisfilmekkel találkozunk, melyek egy adott film forgatásáról, elkészülési folyamatáról szólnak. Ezeknek az ún. werkfilmeknek döntő többsége (főleg a kommerszebb műveknél) alig haladja meg a fél óra hosszúságot, és csak nagyon kevés foglalkozik igazán mélyreható részletességgel az adott filmmel. A rövidebb darabok kivétel nélkül arról szólnak, hogy a színészek mennyire jól érezték magukat a forgatáson, mindenki élete szerepét játszotta el, végig csodálatos volt a hangulat, vicces történeteket mesélnek egymásról, mindenki el van ájulva partnerétől vagy a rendezőtől (akit általában agyba-főbe dicsérnek), és így tovább. Ezekkel szöges ellentétben áll az Eleanor Coppola, Fax Bahr és George Hickenlooper által készített Hearts of Darkness: A Filmmaker’s Apocalypse című dokumentumfilm, mely nemcsak különleges filmcsemege, hanem egy döbbenetes utazás a filmkészítés poklának legmélyebb bugyraiba.
Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse
Bizony, itt ízig-vérig dokumentumfilmről van szó, és nem a werkfilm műfajáról. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Eleanor Coppola végig „benne élt” a forgatásban, az interjúk többségét pedig a helyszínen készítette, és csak néhányat utólag Bahr és Hickenlooper segítségével. Ez a történet javarészt nem előre beállított fényeket, beszélgetéseket tár nézője elé (amikor általában a háttérben ott díszeleg a film plakátja), hanem őszinte és hiteles pillanatokat. Szó sem esik arról, hogy a forgatás mennyi örömöt rejtett magában, nincsen nosztalgiázás, és nem zajlik egymás jelképes hátba veregetése, hanem kínkeserves pillanatok tömkelegére derül fény, melyeknek jelen esetben Francis Ford Coppola az első számú elszenvedője.

Egy rendezőnek, aki akkor már olyan nagysikerű klasszikusokat jegyzett, mint a Keresztapa első két fejezete vagy a Magánbeszélgetés, most nem csak az elemekkel kellett megküzdenie, hanem saját maga ellen is fel kellett vennie a harcot. Az Eleanor Coppola felvételeiből összerakott Hearts of Darkness nemcsak a figyelemre méltó jelenetei miatt érdekes, hanem az olyan hanganyagokkal kiegészített részek miatt is, melyeket férje tudta nélkül rögzített. Ezekből világosan kiderül, hogy a rendezőt folyamatos kétségek gyötörték a történettel, és annak üzenetével kapcsolatban, valamint rettegett tőle, hogy milyen lesz a végeredmény.

Coppolát csak centiméterek választották el a totális megőrüléstől, és nem egyszer fordult elő, hogy a forgatás vagy a rendező mentális állapota kritikus pontra érkezett, aminek következményeként a filmrendező-zseni még öngyilkossággal is fenyegetőzött. Köszönhetően azonban a filmkészítés iránti példa értékű szenvedélyének és kitartó erejének, Coppola átlendült a mélyponton. Ehhez persze szüksége volt egy jó adag elszántságra és kőkemény határozottságra. Rabszolgahajcsárokat megszégyenítő módon dirigált le egy-egy jelenetet, és lépte át az áthatolhatatlannak tűnő akadályokat. Mindent a film végső elkészülésének rendelt alá. Eredményességéhez sokban hozzájárult családja jelenléte (a később rendezővé vált lánya, Sofia Coppola itt még csak négyéves), és kitartó támogatása is.
Coppola munka közben
Coppola már a nagy stúdióktól független American Zoetrope megalapításakor át akarta ültetni Joseph Conrad A sötétség mélyén című regényét a vietnami háborús környezetbe, de a hatvanas évek végének zavaros időszaka, valamint a terv aktuális és kényes témája miatt egyik stúdió sem bizonyult elég bátornak ahhoz, hogy támogassa a rendező elképzeléseit. A Keresztapa fejezetek kiemelkedő népszerűsége, és a Zoetrope megszűnése után Coppola újból előjött az ötlettel, és az anyagi támogatást is sikerült megszereznie, ám idővel a saját pénzével kellett beszállnia a projektbe, különösen akkor, mikor a hat hetesre tervezett forgatás tizenhat hónapra nyúlt. Az eredeti felállás szerint George Lucas rendezte volna a filmet, és Coppola John Milius-szal együtt megírja a forgatókönyvet.

Utóbbi meg is valósult, ám Lucas a túl nagy kihívás riasztó érzése és a Csillagok háborúja előkészületei miatt átpasszolta a rendezést Coppolának, aki azon nyomban neki is látott az előkészületeknek. A szereplők kiválogatása után a komplett stáb (és Coppola családja) a Fülöp-szigetekre utazott, mert az ország bizonyos területei sokban hasonlítottak a vietnami környezetre. Coppola mindent letárgyalt az akkori vezető-diktátorral, aki (persze némi pénz ellenében) rendkívül készségesnek bizonyult. Statisztákat, harci kocsikat adott és azokat a helikoptereket, melyek a film talán legtöbbet idézett jelenetében támadnak Wagner zenéjére.

De a helyzet nem volt ilyen egyszerű, ugyanis az országban mindeközben polgárháború dúlt, és a kormány, amikor éppen szüksége volt rájuk, egész egyszerűen elvette a helikoptereket, nem kis bosszúságot okozva ezzel a stábnak. A bajokat csak tovább tetézte az ezt követő tájfun, mely gyakorlatilag a teljes díszletet eláztatta és tönkretette. Egyedül Coppolát nem zavarta a szélsőséges időjárás, ő még ennek ellenére is leforgatott néhány jelenetet. Később mégis le kellett állítani mindent, és csak több hónap után lehetett újrakezdeni. Coppola és Milius még ekkor, sőt, a forgatás alatt sem tudták eldönteni, hogy mi legyen a film befejezése. Az ötletet végül éppen felesége adta meg, aki a bennszülöttek törzsi szokásait, állatáldozásait filmezte, és mikor ezt megmutatta férjének, rögtön megszületett a fejében az állat lemészárlásának és Kurtz ezredes meggyilkolásának jelenetegyüttese.
Marlon Brando és Martin Sheen
 Az állandó csapásokat nem csak a forgatási bonyodalmak, hanem a problémás színészek is gyarapították. Az első forgatási héten Willard kapitány szerepét még Harvey Keitel játszotta el, de miután Coppola visszanézte a felvételeket, szó nélkül kirúgta őt. Ennek okai máig tisztázatlanok, de a helyét rögtön átvette Martin Sheen, aki a hotelszobás jelenet alatt végig olyannyira részeg volt (és ez a filmben is látható), hogy alig bírt a lábán megállni, és ténylegesen megvágta a kezét, mikor betörte a tükröt. Sheen pár hét elteltével, ijesztően fiatalon (36), váratlanul szívrohamot kapott és kórházba kellett szállítani. Coppola attól félt, hogy megint le kell állítani a forgatást, ezért magából kikelve kijelentette, hogy nem hajlandó abbahagyni, és ha kell, inkább dublőrt használ, ahogy azt néhány snitt erejéig (mikor Sheent háttal látni) meg is tette. Csak akkor fújt volna le mindent, ha a színész valóban meghal. Szerencsére erre nem került sor, és folytathatták a munkát.

A feszített tempó nem csak a főszereplőt készítette ki, hanem másokat is, akik nem ritkán keményebb drogokkal próbáltak lazítani. Közéjük tartozik a nemrég elhunyt „szörfös” Sam Bottoms, az akkor még nagykamasz Larry (ma már Laurence) Fishburne és Dennis Hopper is, aki a szerek hatása miatt nem egyszer elfelejtette a szövegét. Mindenek felett a legnehezebb dolga Coppolának az amúgy sem könnyű természetéről híres Marlon Brandóval akadt, aki először nem akart megjelenni a forgatáson, de az egymillió dolláros előleget így is követelte magának. Mikor végre elment, kiderült, hogy teljesen felkészületlenül érkezett. Nem olvasta sem a forgatókönyvet, sem Conrad művét, ráadásul hihetetlen módon elhízott. Coppolának ezért hosszú órákat kellett négyszemközt töltenie vele, hogy legalább valami fogalma legyen arról, mit is kell elmondania.
Coppola Brandóval
Mindezek az elképesztő történetek egytől egyig végigkövethetők a Hearts of Darkness másfél órájában, ám egy percig nem válnak unalmassá. Ez többek között a film jól felépített szerkezetének köszönhető, vagy az olyan feszült jeleneteknek, melyekben Coppola fel-alá rohangál a forgatáson, miközben hosszas dühkitöréseit hallhatjuk. Rendkívül érdekes és tanulságos alkotás, melynek vetítését a gyakorlattal és elmélettel egyaránt foglalkozó filmiskoláknak is erősen lehet ajánlani.

Egyetlen hátránya a filmnek, hogy nem említi az utómunkálatokat, pedig érdekes lett volna információkat megtudni arról, hogy milyen érzés lehetett Coppolának majd egy órányi anyagot kivágnia a szerinte kész filmből. A rengeteg felvett jelenetből a két és fél órás változat került először a mozikba, majd az ezredfordulót követő években a rendezői változat, mely ötven perccel egészíti ki a korábbi verziót. Sajnos nem tudjuk meg, mi a helyzet azokkal a felvételekkel, melyek sem az első, sem a későbbi rendezői kiadásban nem láttak napvilágot, de majdnem öt óra hosszúra nyújtanák a filmet. Erről a harmadik változatról mindössze annyit lehetett hallani, hogy jeleneteinek többsége sokkal hosszabb, több párbeszédet foglal magába, valamint tartalmaz egy olyan hátborzongató jelenetet, amelyben a dárdával felfegyverzett Willard, mielőtt megölné Kurtz-ot, egy bennszülöttel kerül szembe. A férfi egy gyereket maga elé tartva próbálja védeni testi épségét, de Willard mindkettőjüket átdöfi.
Francis Ford Coppola
A Hearts of Darknessben ábrázolt szenvedések és megpróbáltatások ellenére Coppola film végi jóslata meglepő, de mindenekfelett optimista. Elmondása szerint a profi filmkészítés már nem lesz kiváltságos tevékenység azok után, hogy a szuper 8-as kamerákhoz (ma a digitálisakhoz) szinte mindenki hozzáférhet, és elkészítheti a maga kisfilmjét. Az azóta eltelt évek távlatából elmondható, hogy részben igaza lett.

This is the end. My only friend, the end. 
 

Hearts of Darkness: A Filmmakers’s Apocalypse

Színes, amerikai dokumentumfilm, 96 perc, 1991.

Rendezte: Eleanor Coppola, Fax Bahr, George Hickenlooper

(A film sajnos csak külföldön hozzáférhető dvd-n, Magyarországon még nem adták ki. A harmincadik évforduló, és a dokumentumfilm fajsúlya azonban indokolttá teszi, hogy beszéljünk róla. És reménykedjünk, hogy a forgalmazók és kiadók is ráharapnak a témára.)
nyomtat

Szerzők

-- Zalán Márk --


További írások a rovatból

Beszámoló a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválról
Tiszeker Dániel & Lévai Balázs: Nyugati nyaralás
Grosan Cristina: Hétköznapi kudarcok

Más művészeti ágakról

Bíró Bence drámájának ősbemutatója a Centrál Színházban
Erdélyi költők zenés irodalmi estje a Kis Présházban
Bemutatták Kiss Dávid első verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés