bezár
 

színház

2009. 03. 30.
Politika helyett színház
Marx: A tőke. Első kötet (BTF 2009)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Politika helyett színház Végre! 2006 óta várok arra, hogy a berlini színházi találkozóhoz kapcsolódó workshopon indított projekt eredményét, a Rimini Protokoll Marx: A tőke. Első kötet című színházi előadást láthassam. Az első blikkre hajmeresztőnek tűnő ötlet után maga a projektmunka is ironikus poénnak tűnt – a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látott előadás viszont katartikus élményt hoz. Hogy mitől lesz A tőke egyáltalán színpadképes? A hiteles emberi történetek nézőt megszólító, a publikummal kokettáló, nyílt színházi reprezentációjától.
Szkéné színház
Mint azt Irak és Izland metszéspontjában címmel tavaly a Bécsi Ünnepi Hetek során látott előadásról írtam, a Rimini Protokoll eszménye a dokumentarista színház, munkamódszere a televíziós újságírás, a riport: az adott témáról a leghitelesebben szóló emberi történetekből szerkesztik az előadást. El lehet képzelni, milyen reakciókat szült 2006-ban Berlinben a járókelőkben az a kérdés, hogy milyen személyes története van Marx alapművével kapcsolatban. Semmilyen. Ezer. Érdemes tehát leszűkíteni a keresést egy helyszínre (mint a Breaking News esetében történt, egyetlen lakótömbre) vagy specifikálni a kérdéseket – amihez Marx műve szolgál dramaturgiai alapként. De olvasta egyáltalán bárki is a művet?

A közönség kuncogásából kiderül, a kérdés nálunk is nagyon elevenébe talál az idősebb generációnak, azaz utólag is megkérdőjeleződik a szüleimnek még tananyag politikai propaganda sikere. Senki nem ismerné magát a művet? Az előadásban fellépő egykori keletnémet szerkesztő ki is számolja, ehhez hány év kell: napi 8 óra munkával és évi húsz nap szabadsággal számolva kerek egy év az alapos olvasással és megértéssel töltendő idő. Hol volt erre valaha ideje a dolgozó népnek? Nyilván sehol. Idéznek is egy kínai kiadásból (vagy inkább kivonatból), amely nemhogy csonkított, de ideológiailag erősen más végkicsengésű.

Az előadás szereplői egy szerkesztő, egy orosz tolmács, egy lett férfi, akinek tolmácsol, egy vak férfi, egy volt kommunista akcionista, ma távol-keleti befektetési tanácsadó, egy gyógyult szenvedélybeteg. Mindnyájuknak van személyes viszonyulása A tőkében tárgyalt problémákhoz, főleg a pénzhez és az értékek viszonylagosságához.

A szerkesztő már fizimiskájával is Marxot idézi, mellszoborként szorul be a feje időről időre a színpadot a proszcéniumnál lezáró faltól-falig könyvespolcba. Mert a színpadi tér nagyon is zárt: ezen a könyvespolcon és előtte üldögélnek, rajta matatnak. Ha a színpad felé nem lehet játszani, játsszunk a nézőtérrel: a belépő nézőt rögtön be is vonják, kapcsolatot építenek vele, rákacsintanak – nekem egy ponton még a kezemre is vernek, amikor a mellettem ülőnek nyújtott bankjegy után én is kinyújtom a kezem.

Az emberi történetek szerkesztése változatos: az egészben elmondott anekdoták, archív akció-videókkal ellenpontozott beszámolók, plakáttal illusztrált úti élmények kis epizódokként váltakoznak a lassan kibomló másik sztorival, a 25 ezer darabos lemezgyűjteményét bemutató, születésétől vak férfiéval. Közben illusztrációkat kapunk a marxi alaptézisekre, így az árucserére is: a szerkesztő Braille-írásos kiadását a vak férfi látóknak készült kiadására cseréli. Megismerjük a pénz hatalmát, mikor a volt játékszenvedély-beteg kartonpapírra rajzolt félkarú rablón mutatja be azt a pszichés folyamatot, amely rabul ejtette. Brechti módon ezeket a jeleneteket feliratokkal kísérik, és szerepükre kívülről néznek, beleélés nélkül. Máskor a mai polgári imázs és a valamikori forradalmi tettek között feszül ellentmondás: igen groteszk, ahogy az öltönyös-szemüveges befektetési tanácsadó, egyetemi tanár önkéntes kínai száműzetésének története kapcsán fiatalkori, szőnyegre piszkító akcióművészetébe kapunk betekintést. Egy másik happening során pénzt éget a hetvenes években – a Rimini-előadás kedvéért megismétlik az akciót. A valamikori forradalmi tett kevés megbotránkozást, inkább aggodalmat vált ki a német polgárokban, ahogy az öltönyös-ballonkabátos idős tanárember is távolságot tart ifjúkori heves önmagától.

Az irónia az aktualitás révén is létrejöhet. Így például az előadás létrejöttekor egy akkor csak Németországot felkavaró tőzsdespekulációs ügy mára világméretűvé vált: megdöbbentő hatású a hamburgi befektetési tanácsadó története, aki minden előképzettség nélkül milliárdokat csalt ki befektetőkből, fedezet nélkül forgatta meg a pénzt, saját céljaira fordítva nagy részét. Hátborzongató a gazdagok felelőtlensége, ahogy az asztalon „felejtett” milliós adóhátralékot látva elismerően segítik ki újra a csődbe ment vállalkozót. Az elidegeneítés itt egy – szokatlan módon – színészi tolmácsolás révén jön létre, amely ebben a dokumentarista közegben mégis megtévesztően hiteles lehet, már csak azért is, mert a dokumentumfilmek rekonstrukciós betéteit idézi.

Máskor a groteszket nem a dramaturgiai szerkesztés, hanem maga az élet produkálja: a vak férfi lépésekben kibomló története arról szól, hogyan jutott be, majd nyerte is meg a Legyen Ön is milliomos vetélkedőt. Az egymillió eurós kérdés a következőképpen szólt: milyen graffiti látható a Marx-emlékmű talapzatán? No comment.

Ugyanakkor a rendezőpáros, Helgard Haug és Daniel Wetzel nem zárkózik el a nem ironikus ábrázolástól: a lett férfi filmbe illő családtörténetének megindító epizódja, ahogy a Szovjetunióba visszadeportált édesanya, karjában eszméletlen gyermekével egy vasútállomáson alkudozik egy lengyel parasztasszonnyal: gyermekét az ételért. Végül ragaszkodásáért megkapja az ételt, ellenszolgáltatás nélkül. Brechtet és a Kaukázusi krétakört nemcsak a sztori idézi, hanem az a V-effekt is, hogy szavait csak tolmácsolás révén, így késleltetve, elfogódottság nélkül értjük.

Minden sztori figyelmet érdemel, de a kritika keretei között egyik sem reprodukálható. Egy recenzióból szükségképp hiányzik a személyesség, és így a hitelesség: ettől lesz az előadás megismételhetetlen, megindító, aktív részvételre sarkalló, közvetlen élmény. Igazi színház.


Marx: A tőke. Első kötet  

A Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll
vendégjátéka a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Nemzeti Színház
2009. március 24.

Az előadás honlapja:
http://www.rimini-protokoll.de/website/de/project_92.html

Rádiójáték-verzió és képek:
http://www.rimini-protokoll.de/website/en/project_891.html

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Cseicsner Otília --

Anglista-műfordító-szerkesztő-dramaturg


További írások a rovatból

Interjú Láng Annamária színművésszel a külföldi színjátszásról, rendezőkről, idegen nyelvekről
színház

Az ember, a polgár és a diák Az ember, a polgár és a diák
Petőfi és Az apostol mint tantermi dráma a k2 Színház előadásában
színház

Drágám, megjöttek a perverzek! Drágám, megjöttek a perverzek!
Többszörös orgazmus a Budapesti Anarchista Színház előadásában
színház

Megismerni a cigányságot Megismerni a cigányságot
Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye alapján készült előadáson jártunk

Más művészeti ágakról

Nora Fingscheidt: Kontroll nélkül
Háttérinterjú Osváth Gáborral a fiatal magyar filmről, pályakezdésekről, motivációról
Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés