bezár
 

zene

2009. 04. 23.
Haydn vidám programja
Az Ensemble Matheus koncertje a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Haydn vidám programja Mozart-áriákat hallhattunk ízesítve Gluck-kal és keretbe foglalva Haydn g-moll (A tyúk) és C-dúr (A medve) szimfóniáival. Nem mondhatom, hogy kabarétréfa a súlyuk és a tartalmuk, de az az igazság, hogy nagyon jól lehetett szórakozni az est folyamán.
Klasszikus kedvencek 2018.
Alapvetően nem a szimfónia az a műfaj, amin az ember betegre neveti magát, de valahogy Haydn opusait hallgatva nem lehet nem elmosolyodni. Mintha valami programzene lenne. Nem azért, mert az utókort medvére vagy tyúkra emlékeztetik bizonyos effektusok, aminek köszönhetően ezeket az állatneveket adták a g-moll és a C-dúr szimfóniának. Ahogy a tyúk hangjának tulajdonítható egy tételben valamely zenei hatás, úgy lehetne akár Szünet szimfónia is a neve, legyen akármilyen ellentmondás is egy hangzó művet épp a némaságról elnevezni. De hát, ha egyszer Haydnnál az is épp oly szellemes, hogy ő egyszer csak megáll? Aztán továbbmegy. Vagy Befejezés szimfónia. Mert füllel hallhatólag Joseph mester azzal szórakozik, és szelleme minden bizonnyal jót mosolyog látván a csapdába mindig besétáló közönség tapsra emelkedő kezét, hogy úgy csinál, mintha már vége lenne. De nem. A program: érezzük jól magunkat a mesterművekkel.

Én szeretem, ha tudok mosolyogni, és erre nyilván adottak voltak maguk a művek, viszont kellett hozzá az Ensemble Matheus is. A maguk könnyedségével, lazaságával előadták a szimfóniákat, azt hiszem, nekik is nagyon tetszett, ők is roppant humorosnak találták. Ezt jó volt látni, bár a második rész végére már fel-felmerült az emberben, hogy kevesebb mosolygás és több koncentráció talán jobban egybe tudta volna tartani a koncert elején még oly nagy összhangban játszó muzsikusokat.

A zenekar

Susan Graham négy áriát énekelt, ebből három nadrágszerep. Gluck Orfeusz és Euridikéjének nagy áriája picit elcsépelt, sláger, meg mégis csak fura dolog ez, hogy estélyi ruhás nő énekli a férfi szerepet, akármilyen edzettek vagyunk is – szóval én kicsit fenntartásokkal néztem elébe. És akkor megszólalt az állítólagos mezzoszoprán. Ha mezzóként könyvelték el, akkor mezzo, de én elfelejtettem minden nőiségét, vagy ha muszáj lett volna hangfajt megállapítanom, akkor is altot mondok. Igen. Alt, aki döbbenetes könnyedséggel, de nem súlytalanul énekli a magas hangokat. Meg a mélyeket. Nem elcsépelt áriát énekel, hanem megformál, átgondol. És ugyanez igaz Sextus áriájára Mozart Titus kegyelmének I. felvonásából és a Don Giovanni Donna Elvirájának második felvonásbeli áriájára is.

A közönség pedig megkapta, amit akart: jött a ráadás, ismét vissza a képzeletbeli férfiruhába: Cherubin második áriája. Ha egy műből kiragadunk egy részletet, kérdés, hogy az adott mű kontextusában kell-e értelmezni akár az előadónak, akár a befogadónak. Ha pedig több műből van részlet, fokozottan kérdéses a dolog – hogy tehát mi a kontextus: az aktuális koncert vagy mondjuk, a Figaro házassága és a Don Giovanni, stb.. Mindenesetre Graham úgy játszadozik Cherubin áriájával, mintha azt se tudná, miről van szó. Kicsit mintha nem akarná érteni, mi is ez az ária, ki énekli és milyen helyzetben. Ami elég különös a többi ária után, amelyeknél fel se merült ilyen probléma. Itt bohóckodik, ripacskodik, közönséggel próbál incselkedni, mosolyog. De min mosolyog? Nem értem.

Helyezzük, hát, át az operák kontextusából a részleteket, és tegyük át egyszerűen a Zeneakadémia koncerttermébe. Ahol is Jean-Christoph Spinosi karmester szintén jókedvűen vezényel, a tételek közt kis esti tornát végez, állandóan zenészeivel kommunikál. Aki az est záró számaként, ráadásnak újra eljátszatja a C-dúr szimfóniának már emlegetett negyedik tételét. Tört angolsággal elmagyarázza, hogy ő mindig érzékeli, ahogy a háta mögött a nézők tapsolni akarnak. De hát, most már tudjuk, hol a vége, ne akarjunk tapsolni közben. Jöhet a muzsika, vidáman ütemegyekre dobogó zenekarral. Ez nem pusztán Haydn, hanem Matheusék nagyszerű, jókedvű koncertje. Na, jó, akkor fogadjuk el a cherubinós bohóckodást is!

Susan Graham és az Ensemble Matheus

Haydn: g-moll (A tyúk) szimfónia, Hob. I:83
Gluck: „Che faro’ senza Euridice” – ária (Orfeo ed Euridice, III. felvonás)
Mozart: „Mi tradi’ quell’alma ingrata” – recitativo és ária (Don Giovanni, II. felvonás)
Mozart: „Parto, parto” – ária (La Clemenza di Tito, I. felvonás)
Haydn: C-dúr (A medve) szimfónia, Hob. I:82

Vezényel: Jean-Christophe Spinosi
Ének: Susan Graham

2009. április 4.
Zeneakadémia

Fotó: Felvégi Andrea


nyomtat

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --


További írások a rovatból

Rohmann Ditta Bach-sorozata
Nagy Ákos zeneszerző téridőről, 4D-ről, kapitalizmusról – és persze komponálásról
Sziget Fesztivál, 2018., augusztus 12. és 14.

Más művészeti ágakról

Szász Attila: Apró mesék
art&design

Testhatárok Testhatárok
Vékony Dorottya Átlagos eltérés című kiállításáról
art&design

Egy száz százalékosan magyar kiállítás Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Nemzetközi építészeti díjak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés