bezár
 

zene

2009. 05. 04.
Csak hangok, és közöttük az értelem...
As I Crossed a Bridge of Dreams – gondolatok Eötvös Péter CD-je kapcsán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csak hangok, és közöttük az értelem... Az én felfogásom szerint minden ami hallható, az a zene világához tartozik. A beszéd, a hangszerek hangja, az összes zaj és zörej, amely minket körülvesz. A zeneszerző feladata mindezt formába önteni, megszerkeszteni, a hallgató számára „értelmet” közvetíteni (Eötvös Péter).
Klasszikus kedvencek 2018.
Tudom, meglehetősen vitatható azt követelni egy zenésztől, hogy minden területen legyen otthon, legalábbis a zenén belül: amilyen trendinek tűnik manapság keverni a stílusokat (és idézeteket), a legtöbb ilyen eklektika mégis az marad, ami mindig is volt - azaz patchwork – és semmi több; fehér holló a minden területen járatos művész.

Persze akadnak kivételek is, nem tagadom. Én ezek közé sorolom Eötvös Pétert, akit először a Londoni Szimfonikusok élén és Mark Stockhausennel láttam, s azóta is fel- felbukkan a neve a legkülönbözőbb zenei kontextusokban, a legkülönbözőbb zenei palettán. Ezért voltam olyan kíváncsi nemrég megjelent CD-jére, vagy valami más is motoszkált a fejemben? Mintha egy írás ködlene fel előttem Róla, a Muzskában, ahol a szerző nemes egyszerűséggel azt állította elektronikus munkáiról, hogy a tudományt használja bennük alkotásra.

Eötvös Péter - Felvégi Andrea fotójaMindegy, fülszöveg és mindenféle magyarázkodás nélkül rávetettem magam a zenéjére, és az elbűvölt. Mondom, fülszöveg nélkül, mivel a CD-ben található részletes kis könyvecske elolvasása előtt, csak úgy nekiveselkedtem, és hallgattam, hallgattam. Szavak sem jöttek a számra.

Aztán persze jöttek a szavak, kéretlenül is. Mert már a sarki közértesnek is el akartam mesélni, hogy mi történik itt, hogy mit hallok – én – ezekben a csodálatos hangokban. Azt hittem, hogy csak fül kell a hallásra, amely mindenkinek megvan – tessék-lássék és kéretlenül is. Pedig nem.

Tudomány. Tudomány? Mármint azt tudni, hogy az elmúlt évszázadban gyökeresen megváltozott hangkörnyezetünk. Illetve az, vagyis az a tudás, (a)hogy ehhez viszonyulunk.

A magam részéről, én inkább tudatosan viszonyulok. Ahogy azt hiszem, Eötvös Péter is ezt teszi. Ugyanis az As I Crossed a Bridge of Dreams CD (1999, amely valójában egy bónusz DVD-t is tartalmaz további zenei track-ekkel) CD-jén olyan zenét hallottam, ami nagyon is elektronikus/digitális zenei gondolkodást tükrözött.

Zenei gondolkodást, mert a szerző műfaji meghatározása szerinti hangszínházban akusztikus hangok – hangszerek és ének illetve narrátor – alkotják a zenei szövedéket. Ám ahogy ezek a hangok életre kelnek, kapcsolatba lépnek egymással és mesélni kezdenek, az a legkevésbé sem tonális és egyáltalán nem hagyományos hangszeres gondolkodásra vall.

A műfaj nem új, és az elképzelés, hogy a hagyományos hangszerhangok felhangjaik révén egymásba olvadnak és további kvázi-szólamokat hoznak létre, illetve a gépek hangjának „utánzása” nagyjából egyidős a hangrögzítéssel és az elektronikus hangkeltő eszközökkel. Itt mégis valami teljesen új dolog jött létre.

Eötvös Péter egy japán udvarhölgy életírását használta szöveganyagául. A CD-n pedig nagyjából egyenrangú a szöveg és a hangszeres effektek. Pontosabban a szöveg önmagában nem alkotna koherens egységet (hiszen darabjaira, „alkatrészeire” van szedve), ahogy a „zene” is elképzelhetetlen volna szöveg (recitativo) nélkül. Együttesen alkotnak valamit, ami túlnő önmagukon.

Képzeljék el egy 1008-ban született japán hölgy félig fantáziált történetét „elektronikus” hangzással, hangképekkel, akusztikus hangszereken és stilizált ének-szöveggel! Mindezt a Londonban élő, világhírű Eötvös Pétertől, itt Magyarországon, a 21. század elején.

Mégsem eklektikát hallunk. Nem. A dolgok átlényegülnek, ahogy a hangok is, összefüggést sejtetnek, amely „áttetszik” a felszíni különbözőségeken. Létrejön a varázs.

A művészet hasonló kohójából származik a bónusz DVD-n található, jóval korábbi (1968) Tale. Csakhogy itt valóban elektronikus hangokat hallunk az ezúttal magyar nyelvű szöveg mellett. Ezt elkönyveli az ember, és semmi több. A gondolkodás és a színvonal ugyanis semmit sem változik: ugyanolyan közeli-távoli a magyar mese, mint az ezeréves japán történet, amiben ugyanolyan elektronikusan szóltak a hangszerek, mint most a komputer. A legfontosabb, a varázslat létrejött.

A CD borítója első pillantásra túl harsány színekkel és felirattal hívja fel önmagára a figyelmet. Ahogy azonban a védőborítójából kiszabadítjuk a tartalmat, rendkívül igényesen kivitelezett, modern és kézbe simulóan használatos Aladdin-lámpát tart kezében az olvasó.

Ezúttal nem dörzsölni kell, csupán betenni a lejátszóba, amely aztán a végtelenségig forgatja majd, hogy kiszabadítsa a palackból a szellemet. Nagyon remélem, hogy rengeteg emberhez eljut, és híven szolgálja majd az emberiséget Eötvös Péter dzsinje, az As I Crossed a Bridge of Dreams.

As I Crossed a Bridge of Dreams CD borító

Eötvös Péter: As I Crossed a Bridge of Dreams

BMC Records
BMC CD 138

Elizabeth Laurence – recitativo
Mike Svoboda – alt trombon dupla haranggal
Gérard Buquet – CD, trombon dupla haranggal, sousaphone
UMZE Kamaraegyüttes
Vajda Gergely– karmester

Disc 1 CD

As I Crossed a Bridge of Dreams (1999)

Hangszínház (Angol nyelven)
Szöveg Sarashina hölgyének naplójából, aki 1008-ban született, Japánban

1.Spring
2.2. Dream with the cat
3.The moon
4.Mirror-dream
5.Dark night
6.Remembrance
7.Bells

Disc 2 DVD

Bónusz audio DVD DTS-el, Dolby Digital 5.1 formátumban

1-7. As I Crossed a Bridge of Dreams (1999)
8.Tale (1968) (magyar nyelven)
Eredeti 3-csatornás verzió
A szöveg: magyar népmese válogatás
Hang: Molnár Piroska

Sarashina naplója

Ezer esztendővel ezelőtt vetette papírra egy japán írónő hazája korai irodalmának egyik első remekművét.

A könyvre leginkább Sarashina Nikki címen szokás utalni, noha „Sarashina Hölgye” soha nem adott művének efféle címet. Mint a kor legfőbb fennmaradt irodalmi alkotásának, ennek is kései másolói adtak nevet. Sarashina egyébként Japán középső részén elterülő hegyes-völgyes tartomány, mely ugyan név szerint egyszer sem fordul elő a könyvben, de a szerző utolsó költeményeiben találunk közvetett utalásokat éppen erre a tájegységre. „Nikki” naplót jelent, de Sarashina Hölgye tágan értelmezi a műfajt: legkevésbé sem napi események pontos krónikáját érti rajta, ehelyett nagy művészi tudatossággal válogatja, stilizálja mindazt, amiből egy asszony életének meghatározó vetületei sejlenek fel a mai olvasó számára.

A könyv írója az irodalmi műveltséggel bíró hölgyek kiváltságos csoportjához tartozott, akik kivételesen kedvező társadalmi és kulturális körülmények közé születtek. Ezeknek az irigyelt keveseknek amúgy is szokásuk volt feljegyzéseikben, leveleikben rögzíteni egy futó érzelmet, titkos reményt, rejtett csalódást. A szerző boldogtalansága ugyanakkor nem modoros melankólia, mellyel pusztán megfelelni igyekszik a társnői követte udvari divatnak, hanem olyan érzelem, mely csakis belőle fakad, személyisége legmélyebb, hiperérzékeny lényegéből következik. Harmincegy éves volt, amikor elindult, hogy az egyik császári hercegnő udvarhölgyeként szolgáljon. Kezdettől világos volt, hogoy az igazi udvari karrierről lekésett, a Császári Palotában később már nem is ajánlottak számára rangjához illő posztot. Végül férjhez ment harminchat évesen, ami egy nő számára akkor szinte vénasszony-kornak számított. Férje a kínai középosztály jellegzetes képviselője lehetett.

Házasságát követően úgy tűnik, Sarashina Hölgyének legkedvesebb elfoglaltsága az utazás, a zarándoklat. Könyve korai gyöngyszeme az úti-jegyzetek jellegzetes japán műfajának, mely anekdoták, személyes kommentárok és lírai költemények füzéreként tárul ki az olvasó előtt. Sarashina Hölgyének érdeklődése a világ iránt mindenesetre arra korlátozódott, ami saját érzelmeit és ízlését visszatükrözte. Negyvenkilenc éves volt, amikor férje új hivatalt kapott, és a szokásos aprólékos előkészületek után a ház ura elindult keletre. Fél évvel később, talán elhatalmasodó betegsége miatt, vissza is tért, és felesége alig néhány hónappal később „elveszítette, akár egy álmot”. Mint annyi más nő, Sarashina Hölgye is valószínűleg a hitves ideája iránt táplált érzelmeket, és nem a hús-vér férfi iránt.

Az írónő félénk, befelé forduló és persze magányos lehetett. Bár természete szerint kedvesnek, szentimentálisnak képzeljük, állandó nehézséget okozott neki, hogy kimutassa érzelmeit, és mintha örökös lelki bénultság, habozás akadályozta volna nem csupán személyes kapcsolataiban, de a külvilággal való érintkezésében általában. Fantázia-birodalmának határai mögött keresett hát védelmet, ezen is túl pedig az álom várt rá, mint a menekülés legbiztosabb útja. Tudjuk, az álom fontos szerepet játszik a buddhista világképben, mint az emberi tapasztalás illuzórikus természetének metaforája. Sarashina Hölgyének könyve a legkorábbi olyan szépirodalmi mű, melynek középpontjában az álmok állnak. Az írónő rendkívüli fontosságot tulajdonított álmainak, és képes volt részletesen fölidézni őket évekkel később is. Öreg fejjel azután fölismerni vélte korai álmaiban a rejtett intéseket és jóslatokat, és máris magát hibáztatta boldogtalan életéért, hiszen úgy érezte, sokszor nem fogadta meg az álmok figyelmeztetéseit.

Élete alkonyáról semmit sem tudunk. Úgy képzeljük, az utolsó időket egyedül töltötte. Csendes biztonságban várta az elmúlást, talán egy hegyi kolostor végső magányában.

(Ivan Morris saját fordításához írt bevezetője alapján, fordította: Hirsch Tibor)

Szavakból zene – szavak a zenéről

Fiatal koromban több budapesti színházban dolgoztam zeneszerzőként, csodálatos színészekkel együtt. Ahogy ők a próbákon sokszor ismételve formálták a szöveg ritmusát, a beszélt szöveg „dallamát”, én azt zenének hallottam. A hangjuk is úgy szólt, mint egy hangszer. A beszélt szövegben minden benne volt ahhoz, hogy zene lehessen: volt dallama, ritmusa, tempója, hangszíne, karaktere. Ebben a felfogásban komponáltam 1968-ban a Mese című művemet, amelyet eredeti, három-csatornás formájában most hallhatnak először.

Harminc évvel később visszatértem örök álmomhoz: első operám, a Három nővér 1998-as bemutatója után – amelyben minden szereplő énekelt – egy „beszélő operát” kezdtem komponálni. Így készült el 1998-99-ben az As I Crossed a Bridge of Dreams (Az álmok hídján mentem át), amelyet a „hangzások színházának” neveztem el. Bár a négy színész, a két hangszeres szólista és a zenekar mind a színpadon játszanak, a látványt a néző fantáziájában mégis a hangzás hozza létre. Három klarinét az emlékezések pillanataiban a tér három pontján elhelyezve szólal meg, mintegy tágas körbe zárva a hallgatót.

Ez a térhatás az 5.1-es lejátszásnál világosan hallható. Mivel nem mindenki rendelkezik ilyen hangtechnikával, készítettünk az As I Crossed … felvételéből egy sztereó változatot is. A hangfelvételek, valamint a hangok montázsa és keverése évekig tartott, mert az egyes hangképeket rengeteg önálló kis egységből állítottuk össze. 1999-ben, a donaueschingeni bemutatón a mű élő előadásban, egy folyamatban hangzott el. A jelenlegi felvételen külön hangzásteret készítettünk a sztereó és az 5.1-es verzió számára. Mivel az 5.1-es hangzástér szélesebb, ez a felvétel valamivel hosszabb mint a sztereó verzió. Olyan ez, mint amikor egy hegycsúcson állva körbetekintünk a panorámán, több időre van szükségünk, mintha csak egy autóban ülve néznénk a tájat.

Az én felfogásom szerint minden ami hallható, az a zene világához tartozik. A beszéd, a hangszerek hangja, az összes zaj és zörej, amely minket körülvesz. A zeneszerző feladata mindezt formába önteni, megszerkeszteni, a hallgató számára „értelmet” közvetíteni. Az álmok hangvilága talán a leghálásabb terület ennek a kifejezésére, mert az álomban olyat látunk és olyan hangokat hallunk, ami „nincs”, amit a fantáziánk produkál. Az álomban a hangok egész közel vannak hozzánk, közvetlenül a fülünkben. Ezt a hangzást bármilyen térben létre tudom hozni, ha a mikrofonokat egész közel helyezem a hangszerekhez, vagy a színész szájához. Különösen a halk beszédnek, a suttogásnak van nagy jelentősége, mert az titokzatos, álomszerű.

Egy operaénekes az éneket és a hozzátartozó szöveget egyszerre hozza létre. Én, ebben a darabban kettéválasztotta: a recitáló színésznő mindig prózában mesél, majd amikor egy költeményhez ér és „dallá” válik, akkor ő mondja tovább a szöveget és egy alt-pozan játssza hozzá a „dallamot”.

A recitáló hang a költőnőt, Sarashinát jeleníti meg. Lady Sarashina, ez a szerény, álmodozó, rendkívül művelt modern nő pontossan ezer éve született, a japán császár udvarhölgyeként a diplomatákkal való előszobai csevegés volt a munkaköre. Ő versben beszélgetett a diplomatákkal és nekik pedig a kor szokása szerint versben kellett válaszolniuk. Sarashinát azért találom modernnek, mert naplószövegeinek tematikája, az eseményekhez fűzött kommentárjai, érzékeny megfigyelései, tevékenységének ellentmondó kapcsolatnélkülisége, mind egy olyan nő portréját ábrázolja, akinek minden szavát, érzésvilágát ma is értjük, még akkor is, amikor a napi realitásból az álmokba, a fantázissa-történekbe menekül.

Ez a „beszélő opera” az árnyak és a visszhangok világa. Sarashinához két hangszer kapcsolódik: egy alt-pozán, mint Sarashina alteregója, amely a dallamot, az „érzelmeket” hordozza, és egy kontrabasszus pozan, amely az alt-pozan árnyaként a mélységekbe, a térbe, a múltba vezeti a történetet. A 3. jelenetben hallható mély fúvóshangszer, a szouszafon, a Holdat testesíti meg, akihez Sarashina beszél. A Hold fáradtan lihegve mászik fel a hegyre és vándorol lassan keletről nyugatra.

A japán kultúrában nagy jelentősége van a természetnek, az évszakoknak, napszakoknak, a szélnek, az esőnek, a bambuszlevelek zizegésének. Az egyes tételek hangzó hátterében, a tempók megválasztásában erre nagy figyelmet fordítottam.

A három „álom-hang” néha konkrét személyeket testesít meg (az anya, a nővér, a pap, a „gentleman”), de többnyire inkább fantáziafigurák (például a macska formájában reinkarnálódott kormányzó leánya), illetve Sarashina gondolatainak hangját halljuk minden oldalról egyszerre. Az idő itt egészen különös szerepet játszik. Mivel a gondolatok már korábban megjelennek, mint ahogy kimondjuk őket és a kimondott szó után még cseng a tudatunkban, így állandóan három idősíkot hallunk: egy „elő-hangot”, a jelenidőt és az utáncsengést.

Hasonló szerkesztési technikát 1968-ban már a Mese című művemben is alkalmaztam. Ez a 100 magyar népmeséből koncentrált „hyper-mese” formai tekintetben az általános mese-dramaturgiát követi. A tipikus mesekezdetek, majd a szereplők és a helyszínek megnevezése, a konfliktus kialakulása majd feloldása az én Mesémben tizenkét és fél percbe tömörítve jelenik meg. Bár a tér három pontjából három különböző hangmagasságot hallunk, minden hang, minden zörej egyetlen mesélőtől származik. Ugyanaz a mese hangzik el egyidejűleg: eredeti tempóban, gyorsítva és lassítva is. Így ugyanaz az időszerkesztés érvényesül, mint az „elő-visszhang”, a jelen és az emlékező utáncsengés esetében

A Mese eredetileg háromsávos hangtechnikával készült. A három idősík 1968-ban, a darmstadti bemutatón a hallgatók előtt balra és jobbra, valamint hátul középen hangzott el. Az itt hallható felvételen az 5.1-es technika lehetővé teszi, hogy 40 évvel később újból az eredeti hangzásképet tudjuk létrehozni. A Mese magyar szövegét természetesen nem mindenki érti. Úgy vélem, ez nem is szükséges, mert itt a szavak zenévé válnak

(Eötvös Péter a CD-t kísérő könyvecskében)

Eötvös Péter

Az erdélyi születésű Eötvös Pétert sajátos zenei hangja tette világhírűvé. Művei a koncertprogramok előkelő helyein szerepelnek az egész világon. Eddigi öt operáját (időrendben: Három nővér, Le Balcon, Angels in America, Lady Sarashina, Love and Other Demons) sorra friss és izgalmas rendezésekben mutatják be Európa koncerttermeiben. Karnagyi tevékenységét hosszú távú kapcsolatok jellemzik: olyan neves zenekarokkal és zenei intézményekkel dolgozott együtt, mint a Berlini- és Müncheni Filharmonikusok, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara, vagy az Ensemble InterContemporain.

Eötvös Péter a kortárs zene legjelentősebb közvetítői közé tartozik. 1968 és 1976 között a Stockhausen Ensemble tagjaként koncertezett, 1971 és 1979 között a kölni Westdeutscher Rundfunk (WDR) elektronikus zenei stúdió munkatársaként dolgozott. Pierre Boulez felkérésére ő vezényelte a párizsi IRCAM intézet avató koncertjét, majd ezt követően az InterContemporain Együttes zenei igazgatójává nevezték ki. Ezt a címet 1991-ig viselte, és a posztjáról leköszönve még ugyanebben az évben megalapította a Nemzetközi Eötvös Intézetet ifjú karmesterek és zeneszerzők számára.

Lemezei a BMC, BIS AG, DGG, ECM, KAIROS, COL LEGNO kiadóknál jelentek meg, zeneműkiadói az Editio Musica Budapest, a Ricordi Münchenben, továbbá a párizsi Salabert, illetve a mainzi Schott Music.

Legismertebb nagyzenekari művei: Atlantis, CAP-KO, Jet Stream, Seven, Psychokosmos, zeroPoints.

Legismertebb kamaradarabjai: Chinese Opera, Shadows, Steine, Windsequenzen, Intervalles-Interieurs, Sonata per sei, Octet.

Eötvös Péter honlapja:
www.eotvospeter.com
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére
Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert, Akvárium Klub, 2019. 05. 03.

Más művészeti ágakról

színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
Jonathan Levine: Csekély esély
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés