Bár a hatalmas tér és a légkondicionáló nem sokat tett egy memphisi klub illúziójának a megteremtéséért, B. B. Kingnek ez mégis sikerült. Az élményhez hozzájárult az is, hogy az este folyamán King nemcsak megénekeltette a közönséget, hanem a dalok között elbeszélgetett velük az élet dolgairól, a szerelemről, sőt a halálról is. Az este visszatérő motívuma volt King kora, mindezt azonban olyan kitörő életkedvvel adta elő, hogy a nézőben felmerült: az ember csak nyolcvan év felett engedheti meg magának, hogy ennyire játékos és ennyire közvetlen legyen.

Az este folyamán szó esett a szerelemről, egészségügyi gondokról, hát- és térdfájásról, a bluesról és a Grammy-díjakról is, ez utóbbiak kapcsán pedig a maga könyörtelenségében és szépségében énekelte meg a halált az idén Grammy-díjjal kitüntetett One Kind Favor című dalban.

B.B. King - One Kind Favor (Frankfurt, 2009. 11. 07. Ballsporthalle)

King hangja megőrizte a melegségét és a tisztaságát, Lucille nevű hangszerét pedig olyan szenvedéllyel és alázattal szólaltatta meg, hogy egyből világossá vált, miért mondta John Lennon: „Szeretnék úgy gitározni, mint B.B. King”.

King persze nemcsak Lucille nagy rajongója, hanem az egész női nemé. Kitüntetett figyelmet kapott Susan Tedeschi, aki zenésztársaival a koncert előzenekaraként lépett fel, de King minden nőnek udvarolt, sőt kijelentette: már csak a kora miatt is kötelességének érzi, hogy a férfiak nevében bocsánatot kérjen a nőktől, akiknek külön is eljátszott egy dalt. A férfiak pedig részletes flörtölési útmutatót és életvezetési tanácsot kaptak tőle. Ezek mindegyikének a legfontosabb eleme természetesen a zene, amely minden feltűnés nélkül a memphisi Beale Street klubjába repítette az embert, ahol egy egész élet ott van egy dalban, egy szólóban. Az érzés pedig ott van egyetlen mondatban, amellyel kiszól a hatvan körül járó „fiatalembereknek” a zenekarában: ne siettessetek, én Mississippiből jöttem.

Susan Tedeschi - Hurt so bad

King 83 évesen is belead mindent, és hű marad az élet legegyszerűbb és legszebb kapaszkodójához, az önazonossághoz: I’m a Bluesman, énekli, és mivel a budapesti olyan nagyszerű közönség, azt ígéri, néhány év múlva visszajön. Most azonban rásegítik a kalapját és a kabátját, és ahogy az egy királyhoz illik, elvonul a színpadról. Itt hagyott néhány pengetőt, és az életre szóló varázst.