bezár
 

irodalom

2009. 10. 21.
Ifjúkori (ön)arckép - kisvárosi keretben
Alice Munro: Asszonyok, lányok élete. Park Kiadó, 2009, 3500 Ft, fordította: Mesterházi Mónika
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ifjúkori (ön)arckép - kisvárosi keretben Alice Munro neve egészen a közelmúltig ismeretlen volt a magyar olvasóközönség előtt, az utóbbi három évben azonban három novelláskötetét is kézbe vehettük, és az idén napvilágot látott egyetlen regényének (Lives of Girls and Women) magyar fordítása, éppen akkor, amikor a „kanadai Csehovnak” is nevezett írónő megkapta a Nemzetközi Man Booker-díjat.
Jóllehet Munro a mű elején szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy regénye csak formailag önéletrajz, tartalmilag nem az, a főszereplő, Del Jordan és a szerző életrajzi adatai között számos hasonlóság található. Munro is egy kanadai kisvárosban nőtt fel, akárcsak Del, és a korszak is stimmel: az 1940-es évek mindkettejük kamaszkorának, felnőtté válásának időszaka. (A szerző 1931-ben született.) Ráadásul a regénybeli kislány szintén írónak készül. Ahogy sok más íróra, Munrora is igaz, hogy a gyermekkor színterei újra és újra visszatérnek műveiben. Nevezheti a könyvbeli városkát Jubilee-nek, bizonyos, hogy erősen emlékeztet saját gyermekkorának színhelyére, Wingham-re. Jubilee egyébként legalább annyira főszereplője a regénynek, mint Del Jordan, él, lélegzik, lakóival együtt változik, és mégis ugyanaz marad. És amennyire egzotikusnak tűnik a mai magyar olvasó számára a faácsolatú verandákon üldögélő öregasszonyokkal, az ezüstróka-tenyésztő apával és a folyamatosan jelen lévő, szintén szereplővé váló Wawanash folyóval, épp annyira ismerős is, mert épp annyira hasonlít bármely általunk ismert magyar kisvároshoz a maga rejtett belső térképével, sokrétűen meghatározott kapcsolatrendszerével. (És akkor még nem beszéltünk az olyan véletlen párhuzamokról, mint például az operettőrült tanárnő feltűnő hasonlatossága Sárbogárdi Jolánnal.)

Alice MunroMunro meghatározó műfaja a novella, és tulajdonképpen az Asszonyok, lányok élete is olvasható novellafüzérként. Nyolc fejezetre tagolódik ugyanis, és az egyes fejezetek önmagukban is olvashatók, úgy is kerek egészet alkotnak. Egy részük egy-egy kiemelt szereplő köré épül, mint például a Del nagybátyjáról vagy anyjáról szóló fejezetek, más részük olyan átfogó kérdéseket vesz számba, mint a lány (és a városka lakóinak) viszonya a valláshoz vagy a szexualitáshoz. Míg a kötet első felében a más szereplőket középpontba állító fejezetek dominálnak, ahol kevésbé intenzív a főszereplő jelenléte (ez persze nem vonatkozik az egyes szám első személyű narrátori jelenlétre), később – a kisgyermekkorból már kinőtt – Del lesz az abszolút főszereplő. Mintha egy kamerával közelítenénk rá, a nagytotáltól indulva és lassan, fokozatosan eljutva a premier plánig. Az apró mozaikokból való építkezés, az ismétlődések, párhuzamok, ellenpontok finom, sohasem tolakodó vagy erőltetett alkalmazása nem csak az egyes fejezeteket, hanem a regény egészét is jellemzi. Csak egy példa: a könyv elején idős nagynénjei Delre bízzák nagybátyja évtizedeken keresztül írt helytörténeti munkáját, hogy majd ő fejezze be valamikor. A lány halottnak, unalmasnak és céltalannak érzi a papírhalmazt, úgy gondolja, balszerencsét hozhat a saját írásaira is, ezért a pincébe száműzi Craig bácsi életművét, ahol később az egész paksaméta szétázik. A helyére, a fém süteményesdobozba pedig a saját munkáit teszi. A könyvek és az írás a következő fejezetekben is újra és újra visszatérnek, hol a helyi rémtörténeteket tárgyaló pletykalapok, hol a lexikonokkal házaló anya, hol az örökségét díszkiadású Bibliákra költő, bigottan vallásos nagyanya kapcsán. A regény végén aztán Del fejben megírja első regényét, ugyanarról a Jubilee-ről, amiről Craig bácsi is írt – csak éppen teljesen másképp. És azzal, hogy élete középpontjában a könyvek állnak és maradnak, Del furcsa, egzotikus csodabogárrá válik környezetében, ahol „az olvasás olyasminek számított, mint a rágózás, le kell róla szokni, amint a felnőtt lét komolysága és örömei átveszik a hatalmat. Leginkább a magányos hölgyeknél tartott ki, egy férfi számára kifejezetten szégyen lett volna.” Del egyszerre provokálja ki és szenvedi meg ezt a kívülállást.

Az Asszonyok, lányok élete fejlődésregénynek is tekinthető: a gyermekkortól a felnőttkorig, az elvegyüléstől a kiválásig terjedő ívet ír le. Ebből a szempontból emlékeztet Joyce Ifjúkori önarcképére, de a felnőtté válás ebben az esetben felnőtt nővé válást jelent, és – ahogy erre a cím is utal – ez a női szemszögű megközelítésmód az egyik (de korántsem egyetlen!) fontos vonulata a műnek. A Jubilee-ben elfogadott női életmintákba már Del anyja is nehezen illeszthető be. A lány egyszerre szégyelli és csodálja őt ateizmusával, megvetett könyvügynökösködésével, ideákért való lelkesedésével, fennen hangoztatott feminizmusával; és tisztán látja, hogy mindezzel a helybéliek és saját tágabb családja rosszallását is kivívja. Del – éppen úgy, ahogy annak idején édesanyja – áldozatává válik egy szexuális zaklatásnak, eljátszva a maga Lolita szerepét, aztán megéli az első nagy szerelmet, és ez az a pont, ahol másként dönt, mint annak idején az anyja, amikor belátja ennek a kapcsolatnak a kudarcra ítéltségét, és a szabadságot választja. A szexuális beavatás mellett a halállal, a pusztulással való találkozások sora is meghatározó Del személyiségfejlődésében. Az elhullott tehén, a ravatalon fekvő nagybácsi, és a másik, aki már nagybetegen látogat el hozzájuk, a Wawanash folyóba fulladó tanárnő, de tágabb értelemben a tárgyak romlása, a káoszba és piszokba vesző városszéli ház, az öregkorára birkákat ölő kedvenc kutya mind-mind otthagyják lenyomatukat a lány emlékezetében.

Ami a stílust illeti, Munro az atmoszférateremtés mestere, a pontosság, a láttatás és a részletek megszállottja. Úgy tud ránézni egy tárgyra, egy emberre, hogy az egész történetét látja és láttatja, anélkül, hogy bármit is túlmagyarázna. A regény epilógusa A fényképész címet viseli, és sokat elárul Munro írásművészetéről: „Őrült és szívszakasztó a remény, amit az ember egy ilyen feladatba beletesz. De amit én akartam, azt egyetlen lista nem tartalmazta, mert én az utolsó szemig mindent akartam: a beszéd és a gondolkozás minden rétegét, a fény csíkjait a kérgeken és a falakon, minden szagot, kátyút, fájdalmat, repedést, illúziót nyugodtan összefogva: ragyogóan és örökre!”. A lehetetlent kísérti, és eléri a még lehetségest.

Munro életműve megtalálta a maga fordítóját Mesterházi Mónika személyében, hiszen az ő verseire ugyanúgy igaz a pontosság, a láttatás és a részletgazdagság, mint Munro prózájára. Ez a lelki rokonság pedig a fordításon is érződik. És még egy mondat arról, hogy egy könyvkiadó jó választása hogyan hathat a hazai kortárs irodalomra: Rakovszky Zsuzsa nyilatkozta valahol, hogy Munro-tól (egészen pontosan a Szeret, nem szeret című kötet novelláitól) kapott kedvet a novellaíráshoz. Az eredményt – kötet formájában – még az idén olvashatjuk. 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Turbuly Lilla --


További írások a rovatból

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
A Papír Brigád Vilnában

Más művészeti ágakról

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés