bezár
 

színház

2009. 10. 29.
Az elhallgatott rémtörténet
Rechnitz (Az öldöklő angyal): Elfriede Jelinek darabja az Őszi Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az elhallgatott rémtörténet Vérfürdőről számol be a Nobel-díjas Elfriede Jelinek darabja, a Rechnitz. A történet borzalmas, annak feldolgozása annál izgalmasabb, és hogy ezt a német előadást láthatjuk az Őszi Fesztivál keretében Budapesten, annál örvendetesebb.
Szkéné színház
Az ausztriai Rechnitz kastélyában 1945-ben Batthyany-Thyssen Bornemisza Margit grófnő estélyt adott. A kedélyes mulatozás vérfürdőbe torkollt, mely során a helyszínen vendégeskedő náci vezetők kétszáz magyar zsidót lemészároltak. Az ügyet, bármily katasztrofális is, nem igazán beszélték ki az idő során, sőt, akkoriban sem lett következménye, nem történt felelősségre vonás. A grófnő Svájcba menekült, és a többi résztvevő is elszökött.

A Jelinek-darabban nem jelenik meg a rechnitzi mészárlás maga. Ehelyett két nő és három férfi hírnökként mondja el a történteket – ókori dramaturgiára hajaz ez az ötlet. A hírnökök eszegetnek, öltöznek, vetkőznek, a szekrényként is funkcionáló fal mögül (melynek teljes szélességébe ajtókat építettek) egyebek között hol fegyverek kerülnek a színpadra, hol ruhadarabok vagy éppen ételdobozok. Stilizálva mozognak a zenére; állóképbe ülnek, ami mulatságos: úgy indul, hogy a színre került fegyvert valaki a testével el akarja takarni, és ehhez csatlakoznak egyre többen, végül kialakul az ötös szoborcsoport – egy természetellenes póz, mintha mi sem lenne természetesebb.

Vagy az ajtófal lehajtható székein ülnek egymás mellett, fogják egymás térdét, vállát, ki mit, a fiatal lány szétteszi a lábát, később meg masszíroztatja azt. Sőt végül a csokitorta csokikrémje folyik le rajta. Tudja itt mindenki, hogy rossz dolgok történnek, de most mit tegyenek? Élik az életüket. És ezt a rosszat, olyan szenvtelenül, máskor pedig olyan békét árasztó műmosollyal adják elő, hogy evidensek az idézőjelek. Itt csokoládés lesz a vár fala, a kezük, a lábuk; ott véres volt.
Rechnitz - Fotó: Arno Declair
A darab és annak előadása hátborzongató s félelmetesen groteszk. A komor témát olykor humor hatja át, fanyar humor, folyamatos groteszk játék, a németek önironikus megjegyzéseivel. Nem fogjuk a hasunkat a nevetéstől, nem is idegesítő vagy felesleges poénkodásnak éljük meg a szellemességet. Ez is, mint a műmosoly, inkább eszköz: kontrasztot képez a vérfagyasztó borzalommal, és így hangsúlyozza annak szörnyűségét. Lehetetlen nem összevetni az előző nap látott RUHE-val (a Budapesti Őszi Fesztivál szintén háborús témájú vendégelőadásáról van szó): a Rechnitz idézőjeleivel, kritikusságával és önkritikusságával ellentétben az önmagát nagyon is komolyan vette – és ezáltal vált komolyan vehetetlenné.

A Rechnitz német szövege igen ütős. Nagyon sűrű, nagyon gyors, így az ember egyrészt önmagában nehezen tudja követni az ehhez sűrűségben is passzoló, pergő feliratokat. Másrészt az elhelyezésük se sikerült jól a Thália Színház színpadának két oldalán: a nézői látószögbe vagy a felirat, vagy a színpad fért bele, így a kettőre egyszerre figyelni nagyon nehézkesnek bizonyult.

A szöveg különlegessége abban is rejlik, hogy a konkrét kastélybeli események csak az időnként elejtett megjegyzésekből rakhatók össze, következtethetők ki az erre vonatkozó kerekperec kimondott mondatok híján. A témáról hallgatni szokás. És ezt színházban mi sem jelzi jobban, mint az az abszurd helyzet, hogy hírnökök, szemtanúk nem beszélik el nyíltan a látottakat. Mégis a szavakkal küzdenek, ömlik a szó. Mint mikor egy rémálmot mesélnénk el, ami szavakkal le sem írható.

Elfriede Jelinek: Rechnitz (Az öldöklő angyal)

Hírnökök:
Katja Bürkle
André Jung
Hans Kremer
Steven Scharf
Hildegard Schmahl

Díszlet, jelmez: Anja Rabes
Fény: Max Keller
Zene: Wolfgang Siuda
Dramaturg: Julia Lochte

Rendező: Jossi Wieler

Münchner Kammerspiele, Németország

2009. október 17.
Thália Színház

Budapesti Őszi Fesztivál


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

színház

A kritikus lét elviselhetetlen könnyűsége A kritikus lét elviselhetetlen könnyűsége
Ön/kritikusan a kritikáról beszélgetés a Három Hollóban 2020. január 14-én
színház

Ódon szöveg, modern látvány: mit kezdjünk ma Bánkkal? Ódon szöveg, modern látvány: mit kezdjünk ma Bánkkal?
Katona József Bánk bánja a Kamrában
színház

Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon! Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon!
Egy méhkaptár traumatikus hétköznapjainak krónikája – A méhek istene a Kolibri Pincében
Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad

Más művészeti ágakról

építészet

A többléptékű város nyomában A többléptékű város nyomában
Smart city és azon túl
6. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, BIDF
art&design

Észak-Kaliforniai művészidentitással Magyarországon Észak-Kaliforniai művészidentitással Magyarországon
Interjú Simon-Mazula Tiborral pályakezdésről, az USA-ban töltött évekről
Kövek. Barkácsolás, gyűjtögetés és Adalbert Stifter


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés