bezár
 

irodalom

2009. 12. 11.
Nem megnevezhető, ki teszi ezt velünk
Interjú Takács Zsuzsával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem megnevezhető, ki teszi ezt velünk A jövő évi Könyvhétre jelenik meg Takács Zsuzsa A test imádása című verseskötete. A költővel a leendő kötet verseiről, azon belül is egy Kalkuttai Teréznek szentelt versciklusról, és ennek kapcsán a hit mibenlétéről, a részvétről és az írás misztériumáról beszélgettem.
PRAE.HU: Hogyan "találkozott" Kalkuttai Terézzel, és mi volt az, ami ebben a rendhagyó és rendkívüli életútban olyannyira megérintette, hogy versicklust szenteljen neki?

Biztosan nem véletlenszerűen jutottam Kalkuttai Teréz szövegeihez, bár a Newsweekben található boldoggá avatása körüli bonyodalmakról szóló, talán tavaly előtti hírek után idén először találkoztam a szövegeivel. A hírek arról szóltak, hogy egyes egyházi körök ellenzik a boldoggá avatását, mert hogy hitét vesztve, sötétben tapogatózott élete utolsó évtizedeiben. Igaz, hogy rendet alapított, mozgalma világméretűvé vált, számtalan emberéletet mentett meg, a haldoklókat felszedte India utcáiról, teljes szegénységben élt és halt meg, de mégis, kérdezték bírálói, hogyan lehet ilyen példát állítani az emberek elé?

Egy ideje már a leveleiben, naplójában szereplő kérdéseken gondolkozom a magam minden személyes példaadást nélkülöző módján, a szenvedés és Isten létezésének összefüggésein. 2005-ben megjelent Üdvözlégy, utazás! című kötetem a bizalom, a remény nélküliség és a visszanyerésükre tett erőfeszítéseimet tükrözik. Mélyen érintett tehát Bryan Kolodiejczuk Kalkuttai Teréz írásaiból összeállított könyve. Az elmúlt öt évben írt verseim mellett a jövőre megjelenő A test imádása című új kötetben szerepelnek majd, jobb híján az India című ciklusban – hiszen külön kötetben volna a helyük – az ő emlékének dedikált versek. Lehetne persze az egész kötetnek a címe ez, de földrajzi címet adni egy irodalmi műnek igen veszélyes; biztosan az útikönyvek közé sorolnák be a könyvesboltokban. Képzelje el, mekkora csalódás volna az Indiába készülő magyar turistának, ha a Tadzs Mahal leírása helyett ilyen sorokat olvasna, hogy „Mint félig kiszáradt sáskák rongy-fátylukat / emelgetik a Blaha Lujza téren a koldusok. / Ha nem hallanám a kerekek surranását, / az árusok rikoltásait, a talpak csattogását, // a sátrak mögül a megkorbácsolt tolvaj jajgatását, / azt hinném, egyetlen kórteremmé változott, / haldoklik India…”

A tolvaj megkorbácsolásának a madridi bolhapiacon voltam fültanúja a nyolcvanas években, nem itthon, nem is Indiában. Kalkuttai Teréz naplójegyzetei egyébként megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy valamilyen hitre mindannyiunknak törekednünk kell, hogy lelkünk épségét megőrizzük. A versekben dőlt betűvel jelzem az őtőle vett szövegeket. A beszélő személye változik, a helyzet, a nézőpont azonban felcserélhető, hiszen az általános emberi kiszolgáltatottság, a versalany jóra törekvése szólal meg bennük. Például – az én megfogalmazásomban – így: „Rendelkezésedre állok Istenem, tégy / amit akarsz velem. Tüntesd el nyomomat, / legyek elfelejtett.! Megsemmisítettem én is // a verseimet. A hidegrázás, a lázroham / szüneteiben Kalkutta palotakertjeiből bíbor- / kékszínű pávák sétálnak elő. Elözönlik // a sikátorokat. Begyükön szem alakú rajzolat, / akárha Te néznél engem…”

PRAE.HU: Mennyire lényeges vagy meghatározó Ön szerint, hogy "hisz"-e egy költő? Meghatározhatja-e a hit megléte vagy hiánya egy költői életmű minőségét?

Csak arról tudok beszélni, ami a hittel kapcsolatosan számomra lényeges, de ami semmiféle felekezet hitére nem szűkíthető. Akiket szomjasan olvastam/olvasok, Kafka, Pilinszky, Eliot, Dosztojevszkij, vagy mára már halott kortársaim, Petri, Baka István, hogy csak néhány nevet mondjak, pusztán csak annyiban hasonlítanak egymásra, hogy nem törekedtek hamis vigaszra, nem voltak önmaguk eleven bálványa. Nyilván különböztek hitük milyenségében, egyáltalán vallásos hitük meglétében vagy meg nem létében, de mindannyian párbeszédre törekedtek a számukra létező vagy nem létező Istennel. Az önimádat ugyanis lehet a költészet tárgya, lásd például Szabó Lőrinc életművét, a költészet mércéje azonban sohasem lehet. Ilyen értelemben határozza meg a költői életmű minőségét az, hogy írója feltételezi-e, hogy van az egyéni lét, egyéni érdek fölötti entitás.

PRAE.HU: Egy helyütt azt mondta, versei jó részét "diktálás" alapján írja. Mi ért ezalatt? Mi az, ami elmondható erről?

Talán pontosabb lett volna azt mondanom, hogy számomra olyan a versírás, mintha nem magam gondolnám ki a sorokat, hanem diktálná valaki. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás automatizmusa nélkül jönnek/jöttek világra bizonyos verseim. Mulatságos férfiaktól hallani, hogy a szülés folyamatához hasonlít az alkotás folyamata, pedig így van. Ha meg akar születni a vers, megszületik, ahogy az anya szándékától függetlenül előre nem tervezhető időben és helyen, egy ellenállhatatlan akaratnak engedelmeskedve világra jön az újszülött. Sőt – a szülő-gyerek hasonlatot folytatva – azt is gondolom, hogy ha már elkészült, nem a költő tulajdona a vers, lábra áll és kezébe veszi s a sorsát. Csak akkor tiltakozhat az anyja vagy apja, ha ártanak neki, félrekezelik, félreolvassák, bármilyen sanda ideológia érdekében megpróbálják hadra fogni.

PRAE.HU: Samuel Beckett írja valahol, hogy az egyetlen lényeges kérdés Isten léte vagy nemléte. Egyetért ezzel?

Az első pillanatban az ember azt hinné, hogy Isten létezése vagy nem létezése merőben filozófiai kérdés, pedig nem igaz, a lehető leggyakorlatibb tudnivaló. Azaz Beckettnek teljesen igaza van. Ám maga a filozófia is általánosabb érvényű. A filozófia tanulmányozása gyakran a művészeti alkotásokkal való találkozást követő élményét váltja ki bennünk. De így vagyok – vagyunk – ezzel a nem művészi céllal írt vallomások olvasása után is. Én a Kalkuttai Teréz szövegeivel való találkozás után teljesen megrendültem. Kant kategorikus imperativusa jutott az eszembe arról, hogy valaki, nevezetesen egy jómódban felnevelkedett fiatal albán nő a hit sötétjében élve, évtizedeken át végzi a könyörületesség munkáját, pusztán akarata, ha tetszik, a lelkiismerete, a hithez való hűsége parancsát követve. Ez egészen magasrendű, kivételes élet. A hátterében meghúzódó elkötelezettség mégis rokon a művészi elkötelezettséggel, feltételezi a transzcendencia meglétét.

PRAE.HU: Ha Budapest utcáin és terein végignéz, mi jut eszébe? Ön szerint mi vezetett a Magyarországon ma úton-útfélen tapasztalható erkölcsi és anyagi nyomorúsághoz?

Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottuk, hogy idejut Magyarország és benne Budapest. Rendhagyónak tartottuk a Bécsből a Keleti pályaudvarra érkező utas elé táruló látványt, kivételesnek szembesülésünket az aluljárókban tapasztalt nyomorral, kosszal és lezülléssel. Ma már nem korlátozódik helyekre, időpontra ez a kép. Ha tükörbe nézünk, ezt az arcot látjuk. Szerintem, mindannyian tisztában vagyunk a kiváltó okokkal. A szembenézésre alkalmas történelmi tanulságok levonásának elkerülésével, a közös hazugságok akolmelegével, a másik elhallgattatására, leradírozására biztató sugallatokkal, melyek nem korlátozódnak egyetlen táborra, még akkor sem, ha már van a többség számára elborzasztó, mozgalommá szerveződő hordánk a politikai palettán. A legtragikusabb az, hogy nem megnevezhető, ki teszi ezt velünk. Állító mondatunknak nincsen megnevezhető, számokban imitálható alanya. Önmagunk tesszük ezt magunkkal. Pedig minden tény, adat, előrejelzés arra sarkall, hogy azonnal változtassunk ezen. Legyünk zsidók, cigányok, kisebbségben élő magyarok. Legyünk könyörületesek egymáshoz. Ne írjunk verset, esszét és regényt nyereségvágyból.
nyomtat

Szerzők

-- Győrffy Ákos --


További írások a rovatból

Böszörményi Márton Infected Monstrum című regényének bemutatója az Írók Boltjában (Napkút kiadó, 2022)
Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól
gyerek

Rajzpályázat általános iskolásoknak
art&design

Kis Présház, 2022. szeptember 18., 20 óra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés