bezár
 

irodalom

2010. 01. 30.
1989(–1990), te csillag! (II.)
Mile Lajos: Saját bőr (rendszerváltó történetek)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
1989(–1990), te csillag! (II.) A rendszerváltozásra visszatekintő kiadványok közül a „külső szemlélő” tapasztalatait rögzítő dokumentumregény (Lieve Joris: A melankolikus forradalom, erről lásd: 1989[–1990], te csillag! [I.]) után most egy „belső megfigyelő”, a történésekben aktívan részt vevő Mile Lajos visszaemlékezéseit lapozzuk át.
A szerző „civilben” magyar–francia szakos bölcsész és tanár, 1990-ben MDF-jelöltként lett parlamenti képviselő — saját bevallása és visszaemlékezései tanúsága szerint is a nemzeti liberális platformot erősítette, így természetszerű volt későbbi kiválása a pártból, és részvétele a Magyar Demokrata Néppárt alapításában, melynek országos alelnöke is lett. 1994-től még négy évig a B–A–Z megyei közgyűlés tagja volt, majd évekre visszavonult az aktív politizálástól — tavaly a Lehet Más a Politika jelöltjeként az LMP-HP közös EP-listájának hatodik helyén  szerepelt, jelenleg is az LMP választmányi tagja, egyik miskolci aktivistája, leendő országgyűlési képviselőjelöltje.
Mile Lajos
Mile apró történetei mind témájukat, mind terjedelmüket, mind pedig stílusukat tekintve is Mikszáth Országgyűlési karcolatait idézik — szerzőnk is előszeretettel anekdotázik, olykor gyermeteg tréfáiról számol be kedélyesen, máskor párttársain vagy épp saját magán élcelődik. A lényegi különbség az, hogy eme írások nem a tárgyalt időszakban, hanem tizenöt-húsz évvel később születtek, így nemcsak a rendszerváltozás és az MDF-kormányzás éveinek eseményeiről kapunk egy-egy szubjektív pillanatképet, hanem — többször kifejezetten nem píszí módon, és leginkább a jelenlegi kormányzó párt embereit érintve — aktuálpolitikai felhangok is belecsúsznak eme beszámolókba, melyeket eredetileg a Zóna nevű portálon, saját rovatában tett közzé szerzőjük.
Mile Lajos: Saját bőr
Eme belső perspektívából nézve is jól látszik, hogy a változásokat bár gyakorlatilag mindenki várta és igenelte, de a további hogyanokról vajmi kevés fogalmuk volt: „a magam részéről semmiféle metodikai tudatosságra, eljárásbeli összeszedettségre nem emlékszem. Szervezkedtünk erőteljesen […] Hogyne szervezkedtünk volna, ám arról lövésünk sem volt, hogy mik a konspiráció alapszabályai, egy esetleges kampány szakmai elemeiről nem is beszélve.” (11) De ez a fajta tudatlanság vagy tanácstalanság akkoriban minden egyes párt sajátja volt, még a legpragmatikusabb SZDSZ-é is, akik nemcsak akarták a fordulatot, de nyilván hittek is benne, szemben a többiekkel, így például Milével: „nagyon bíztunk benne [a szabad választások kiírásában — kkl] […], ám lelkünk mélyén igazából nem hittük.” (11) Ennek pedig egészen egyszerű oka van: „Az úgynevezett józan eszünk ugyanis a Kádár-korszakban fejlődött ki, és ez a józan ész azt diktálta, hogy a világ végéig minden marad, ahogy van.” (11)
 
Mile ezután valóban kedélyesen elsztorizgat a választási kampány részleteiről, szól a különösen népszerű MDF-piacokról, és azt sem hallgatja el, hogy maga nem is akart képviselőjelölt lenni 1990-ben („A jelölő gyűlés előtt meg nem mondtam én se igent, se nemet, bár inkább nemet, de azt se” — 17). Később honvédelmi bizottsági tagsága kapcsán emlegeti föl néhány katonatörténetét, illetve az első képviselői garnitúra meglehetősen intim pillanatait örökíti meg parlementi fröccsözésekről, közös képviselői albérletről (itteni lakótársa és barátja, Balázsi Tibor gyakori szereplője történeteinek), frakcióülésekről, a képviselő-válogatott meccseiről, vagy épp saját, párton belüli „(ki-)meghallgatásáról” anekdotázva. Mindezt legtöbbször kifejezetten leleményes poénokkal dúsítva, élvezetes stílusban, adott esetben saját gyenge szóvicceiért elnézést is kérve tárja elénk — gondolva a fiatalabb, vagy épp a katonai zsargonban nem járatos olvasókra is, amikor pluszinformációkat közöl az érthetőség kedvéért. Míg egyes szereplők neveit torzítatlanul használja, másokat többé-kevésbé szellemes „álnevekkel” illet, melyek mögött cseppet sem nehéz felismerni az eredeti nevet, már ha az olvasó élt és eszmélkedett 1989 környékén; néhány példa (a fiatalok, az amnéziások és a nyelvi inkompetenciában szenvedők kedvéért megoldással): Pimpós Ártánd (Miklós Árpád), Furmint Pici (Furmann Imre), Czóma Mágnes ([G. Nagyné dr.] Maczó Ágnes), Géza Bella / K. G. B. Izé Béla (Király B. Izabella), Le Jacques (Lezsák Sándor), Góliát Ibi (Dávid Ibolya). Egyes szereplők állandó jelzőket is kapnak: „a Nagy Magyar Anya” (Maczó Ágnes), „a Nemzet Juhásza” (Kövér László, „akkor még liberális szűrben”), a „Drámaíró” (Csurka István); és a közismert gúny-/becenevek is megjelennek: Hóbagoly (Boross Péter), Vitya (Orbán V.) stb. — mindezek bensőségessége a humoros hatás mellett egyértelműen a hitelesség eszköze: „egy afféle renitens kormánypárti képviselő fedte fel megfigyeléseit — írja az utószóban Szombathy Pál —,  a vele és társaival a modern parlamenti demokrácia hajnalán megesett mulatságos vagy éppen szívszorítóan amatőr kalandokat.” (169)
Saját bőr
A „rendszerváltóőr” (a fülszöveget jegyző Para-Kovács Imre aposztrofálja így Milét) kötetének könnyed történetmesélése ne vezessen félre bennünket: fontos kordokumentum és szubjektivitásában is pontos képe egy már-már forradalmi időszaknak, újabb történelmünk legfontosabb eseményeinek.
 
Szoba Kiadó, 2009; 169 oldal, 2700 Ft

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- kabai lóránt --


További írások a rovatból

Vaktérkép
Transzdiszciplináris Traumatudomány: Trauma Kortárs és Történeti Perspektívákon Keresztül címmel angol nyelvű, nemzetközi nyári egyetem a CEU budapesti kampuszán, 2022 július 11-16.
Zoltán Gábor: Levegőt venni, Kalligram Kiadó, Budapest, 2022
Beszélgetés Kazsimér Somával a Hosszú beszéd című performanszról

Más művészeti ágakról

színház

Égnehéz a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
Jérome Commandeur: A hónap dolgozója
Minyonok: Gru színre lép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés