bezár
 

film

2010. 03. 25.
Sukai kurora: örökké ugyanott
Mamoru Oshii: Égenjárók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sukai kurora: örökké ugyanott Az Égenjárók egy igen lassú sodrású anime, amely mintha ki sem akarna bontakozni, de aggodalomra nincsen ok, gondolat akad bőven, a legvégén. A szépséges légben járást nyomasztó földön járás váltogatja. A basset hound kutya (ami már-már Mamoru Oshii kézjegyének mondható) is megvan. Az akció és thriller jelenetek kedvelői viszont ezúttal hiába várnak.
A japán anime egyik nagymesterének, Mamoru Oshiinak legújabb alkotása az Égenjárók. A rendezőt azok is ismerhetik, akiket nem kapott el az anime láz, hiszen sokan nőttünk fel Nils Holgersson kalandjain (Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, 1980) és Kalán néni meséin (Csip-csup csodák, 1983), mert bizony ezek is az ő munkái a nyolcvanas évekből (bár csak társrendező és forgatókönyvíró). Ezek után következett a Páncélba zárt szellem (Ghost in the shell, 1995) és annak második része Ártatlanság alcímmel (Ghost int he shell 2. – Innocence, 2004), melyek egyszerre nyűgöztek le hihetetlen látványvilágukkal és igen komoly filozófiai tartalmukkal.
Mamoru Oshii korábbi munkái
Az Égenjárók világa egy orwelli helyzetet idéző háborús terep, ahol az ellenségnek nincs arca, a háború állása pedig a tévéhíradó közvetítéseiből derül ki. A csata kizárólag a levegőben zajlik, és annyit megtudunk, hogy nem országok vívják, hanem nagyhatalmú cégek. Az egész mégis mintha hidegháború, vagy álháború lenne, hiszen halottakat és valódi pusztulást sosem látunk. Az összes bevetés leginkább egy számítógépes játék küldetésére emlékeztet, s a helyzet kreáltságának tekintetében nem is állunk olyan messze ettől.
Mamoru Oshii: Égenjárók
A történetbe az új pilóta megérkezésekor kapcsolódunk be. A fiatal gyerekforma pilóta bejelentkezik az állomáson, de megérkezését furcsa fásultsággal veszik tudomásul, s ő maga is álomködben jár, keveset kérdez és megelégszik a félválaszokkal. Pedig kérdés adódna bőven, leginkább pont az egyértelműségek miatt: a szobatársa elviszi egy helyre, ahol a szokásossal kínálják, s estefele automatikusan két örömlány jelenik meg, akik közül az egyik őhozzá tartozik. A helyeken mintha már járt volna, de arra nem emlékszik ,hol szolgált ezelőtt. Az egyedüli, amit biztosan tud, hogy ő egy olyan gyerek, aki nem akar felnőni, hiszen ha bármikor elérheti a halál, miért teljesedjen ki a létben? Az összes pilóta ilyen, gyerekformák, mégis kortalanok, megkérdőjelezés nélkül, kötlességből ölnek, és keveset kérdeznek önmagukról. Ők a „kildren”-nek (kill + children). Eleinte úgy tűnik, mintha döntés lenne ez az állapot, de aztán megérezzük a vergődést, a szabadulni vágyást, és egyből megérkezik egy-két válasz is. Ekkor kezd a film izgalmassá válni.
Mamoru Oshii: Égenjárók
Addig nem az: minden olyan félig és mintha, akár a szereplőink. A látványvilág is vegyes: a gyönyörű természeti tájak fölött a már-már valósághű akciójelenetek, amikbe klasszikus stílusú, kézzel rajzolt arcok kerülnek. A zeneszerző a nem véletlenül nagyra tartott Kenji Kawai, kinek zenéje az égben száguldozást könnyen katartikussá tehetné, ha nem csak ilyen ritkán és röviden hangzana fel. Így a szárnyalás helyett maradnak az értetlen fel- és leszállások. A cselekmények terén is, mintha mindig direkt mellélőne a rendező: látjuk, hogyan robognak autóval számon kérni a késői riasztást, ami majdnem az életükbe kerül, de a megérkezést egy újabb autózás jelenet követi – immáron hazafele. Számtalan rutincselekvés kerül bemutatásra: rágyújtanak, landol a gép, kiszáll a pilóta, futnak a szerelők, belép a falatozóba, telefonál, kirohan, de a valódi események, azok, amik az igazi drámát alkotnák, azok mind kimaradnak. Pedig tudjuk, hogy történnek ilyenek is, hiszen háború is van, szerelem is van. Mamoru Oshii másfél órán keresztül épít egy világot, hogy végül mondhasson valamit. Ez másfél óráig nyugtalan csalódottságot okozott bennem, de hogy végignéztem, azóta is a filmen gondolkodom.
Mamoru Oshii: Égenjárók
Most pedig értelmezés következik, ami csupa spoiler. Ha valaki teljes egészében végig akarja élni a befogadást és ráeszmélést, ne olvassa tovább ezt a cikket, csak majd a film megnézése után!

A megérkező pilóta szerelme a helyi parancsnok, aki szintén kildren. Eleinte csak annyit tudni róla, hogy megölte a szerelmét, majd a sok egybeesésből derengeni kezd, hogy az új pilóta és a korábban meghalt fiú egy és ugyanaz. A kildreneken nemcsak hogy nem fog a természetes halál (nem öregszenek), de valamiképp újra lehet őket teremteni. Más névvel, homályos tudattal, de ugyanazokkal a szokásokkal érkeznek meg. A parancsnoknő megoldást keresett, amikor megölte szerelmét. S szintén megoldást keresett, amikor gyereke lett, hiszen ha az ő kora nem is változik, a kislányé igen. Lassan egykorúak lesznek, ami valami felfoghatatlan képtelenségre figyelmeztet, valami nem természetesre. Egy másik újonnan odakerülő pilóta - aki szintén lány - az egyetlen, aki mintha tényleg érezne, s aki tényleg feltesz kérdéseket. Tőle tudjuk meg, hogy a kildrenség egy kísérletsorozat végterméke. Ő hozza létre a drámai csúcspontot, ahol élni vagy halni kérdésére először kapunk határozott feletet: maradj itt, amíg nem találtad meg a megoldást. A fejemben átsuhan a reinkarnáció gondolata. Reinkarnációról ebben a világban – vagyis a miénkben – nem lehet direkt módon beszélni, mert a gépek zaja elnyomja, de génmanipulált emberek vissza-visszatéréséről már igen. A kildrenek élete látványosan lecsupaszított (sört isznak, nőket keresnek, feladatot teljesítenek), olyannyira, hogy könnyű párhuzamot találnunk – a sajátunkéval. S felháborodva gyűlik a nézőben - legalábbis bennem igen - az érzés és a feszültség, hogy a létük furcsaságára miért nem kérdeznek már rá vajon? Hiszen válaszok olyan mértékben érkeznek, amilyen mértékű az érdeklődés. És akkor egyből a párhuzam: mi mikor kérdezünk, ha kérdezünk egyáltalán? A kihalt állomás pilótái élnek, s majd egyszer csak meghalnak, hogy újra élhessenek, de amikor újra élni kezdenek, akkor szinte mindent elölről kell kezdeniük, s bár minden ugyanaz marad, újra rá kell jönniük azokra, amit előzőleg már tudtak, s így sokkal nehezebb az egész. Nem is muszáj a reinkarnáció gondolatával foglalkozni, elég az emberi életben periodikusan visszatérő problémákra gondolni, amik új helyzetekben, de egészen hasonló módon lephetnek meg bennünket.

A film utolsó bevetése a misztikus és legyőzhetetlen Tanár elleni kudarccal végződik. Az egész olyan, mintha a Teremtővel próbálna szembeszállni főhősünk, önmaga helyett. Aztán újból visszatér. De ez már a stáblista után történik, hiszen a film véges, vagy mégsem?
Mamoru Oshii: Égenjárók



Égenjárok (Sukai kurora/The Sky Crawlers)
Színes, feliratos, japán animációs film, 122 perc, 2008.
Rendező: Mamoru Oshii
Forgatókönyvíró: Mamoru Oshii, Chihiro Itou
Zeneszerző: Kenji Kawai
Operatőr: Hisashi Ezura
Producer: Tomohiko Ishii
Vágó: Junichi Uematsu
A magyar feliratot készítette: Varró Attila

nyomtat

Szerzők

-- Keller Mirella --


További írások a rovatból

Marie Kreutzer: Fűző
Beszámoló a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Desiré Central Station 2022 – No Filter
Desiré Central Station 2022 – No Filter
Gerőcs Péter: Werkfilm, Kalligram, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés