„Az embereknek és a dolgoknak kiterjedése van” – hirdeti a felirat, ami a sárospataki ART ÉRT Galéria kiállítóhelyének bejárata felett olvasható. Ez nyilvánvalóan igaz, de hogy milyen attribútumokkal rendelkezik, egyáltalán miben nyilvánul meg ez a „kiterjedés”, azt a régen polgári házként funkcionáló, ma pedig galériának használt tér kiállításai bizonyítják a legjobban. A legújabb ilyen kiállítás pedig feLugossy Lászlóé, címe a következő: Ami ma friss holnap már száraz /Dharmaszobák/.

Mihelyst beléptem a kiállítótérbe, a következő mondatok ütötték meg a fülemet: „Csoda, hogy élünk. Az élet egy csoda”. A kimondott szavak azonban rendeltetési céljukat megtagadva, a beszédaktust visszájára fordították, az intonációnak és a monotóniának köszönhetően pedig pár perc elteltével érzéseim az életről már inkább tragikus mivoltukban realizálódtak, amit a kiállított tárgyak, fotók még jobban erősítettek. Talán a végtelenszer ismételt mondatok célja egyfajta hipnózis megteremtése, ebben az esetben pedig tökéletes a párbeszéd az „Ami ma friss, holnap már száraz” című felirat alatt elhelyezett két képpel és az azokat úgymond előkészítő, az azokra „rávezető” korlátokkal és híddal.

Ha a kiállított fotók között kapcsolatot szeretnénk teremteni, a legmarkánsabban kirajzolódó motivikus kontaktus és ismétlődés a „kéz-fotók” alkalmával jön létre. A képek nagy részének középpontjában egy kézfej áll, melynek ujjai fehér, illetve fekete szigetelőszalaggal vannak betekerve. A felvételek nagy részén feltűnik az a szimbólum, ami a dharma tanításait jelképezi. A dharma egy, a hinduizmusban és a buddhizmusban is, bár eltérő jelentéssel jelen lévő törvény, ami egyfajta mindent átszövő, mindenben jelen lévő szervezőelvként van jelen.

Azonban még mielőtt aktív, koncentrációval terhelt befogadásom közben szerettem volna értelmezni ezen „kéz-képeket”, egy ismerős hangra lettem figyelmes, amikor pedig szemeimmel is meg szerettem volna győződni a hang tulajdonosáról, meglepetésemre a művész, feLugossy László lépett be. Kis hezitálás után nem voltam rest és azonnal kontaktusba léptem vele, megörülvén annak, hogy útmutatáson túl autentikus interpretációkat is kaphatok.

 

Az ujjakra tekert szigetelőszalagokkal kapcsolatban megtudhattam, hogy feLugossy elsősorban az élet ellentmondásosságára, bipoláris természetére gondolt. Jó-rossz, szépség-rútság, élet-halál, világosság-sőtétség – egy szóval: fekete-fehér. A kiállítás egyik leghangsúlyosabb helyen kiemelt képe pedig talán a legjobban képviseli ezt: Michelangelo egyik leghíresebb freskórészletének, az Ádám teremtésének parafrázisáról van szó, ahol a két összeérő ujj ezúttal fehér és fekete mivoltában egyesül, és ennek következményeként történik meg maga a teremtés, ami legalább annyira ellentmondásos és csodás, mint az élet. A kép alján egyébként egy kupac föld látható, ami a „porból lettünk, porrá leszünk” tematika szimbólumaként van jelen, emlékeztetve ezzel a befogadót arra, hogy a teremtés ellenében a végzet a kezdetektől fogva jelen van. A dualitás további fokozataként értelmezhető, hogy a képen egy női és egy férfi kéz van, amit ha behelyettesítünk az Ádám teremtésének elhelyezésébe, az isteni pozíciót feLugossy fotóján a női kéz képviseli.

Maga a kiállítás egyébként nem csupán képiségében, hanem textusként is erős. A főképpen egy soros, talányos, szentenciózus kifejezések (pl.: „Sallangmentes élet forrástiszta halkan csordogál”) elősegítik, ugyanakkor meg is nehezítik a képek, tárgyak közötti kapcsolat kiépítését. Ezen kijelentések természetesen a dharma tanításait is hirdethetik.

Ha végső következtetést kellene levonnom, talán azt mondanám, hogy az egész kiállítás az élet, a halál, a túlvilági élet, az ember esetlensége és a sors következetlensége körül forog. „Az univerzum mindenkit visszavár”, „A modern ember kipusztulása a Földön”, a „Van-e szexuális élet a halál után” , és az „Az utolsó ítélet környékén” olyan összekapcsolódó, ám bonyolult rendszerben állnak, amelynek megfejtése minden tárlatlátogatónak feladatot adhat. A legnagyobb tanulságot véleményem szerint a textuális és vizuális tapasztalást megelőzve nyilvánvalóan a verbalitás adja: „Csoda, hogy élünk. Az élet egy csoda!”

 

feLugossy László: Ami ma friss holnap már száraz /Dharmaszobák/ című kiállítása Sárospatakon az ART ÉRT Kortárs Képzőművészeti Galériában tekinthető meg (Szent Erzsébet u. 26.) 2010. április 7. és május 30. között.