Dave Lizewski (Aaron Johnson) átlagos New York-i tinédzser, aki - mily meglepő - éppen a leendő szuperhéroszok tüneteitől beteg. Édesanyjával ugyan nem egy sikátorban tanyázó piti rabló golyója, hanem végelgyengülés végzett, ám ezen kívül minden stimmel: a csajozás neki is irtó nehezen megy, két hasonlóan csetlő-botló cimborájával kamasz srácos témákon kotlik és otthon egy jellegtelen édesapa várja. Millar és az adaptációt jegyző Matthew Vaughn a hétköznapi jótevő eredetsztorijának profán origójáért érdemli az első piros pontot. „Hogy a francba nem próbált még senki szuperhős gúnyába bújni?” – hangzik a film alapkérdése. „Haver, az ilyennek egy napon belül szétrúgnák a valagát!” – érkezik a válasz, és a moziverzió rögvest rá is tér a skót képregény-szerzőtől elvárható obszcén fejtegetések sávjára.

A búvárruhában szerencsétlenkedő hős, csakúgy, mint a Wanted esetében, szintén tekinthető Peter Parker szabadszájú alteregójának. Ám a Millar-Vaughn duó a vaskos és egyben Wesley Gibson kitörésére emlékeztető „Gyilkolom az unszimpatikus kompániát, tehát nagy ember lehetek!”-fejlődésnarratívát vitriolos társadalom, illetve médiakritikára cseréli. A képregény és a film lesújtó, ugyanakkor alpárian vicces portrét rajzol nemcsak a posztmodern 21. század ifjoncairól, de még a nagykorúak gondolkodásáról is: a YouTube-on egy szlenges becenevű csodaharcos rendrakása lesz a legnépszerűbb felvétel. Ehhez érdemes hozzászámítani, hogy kicsivel korábban ez a botos, zöld ruhás öklöző a haverjai társaságában rezzenéstelen arccal tételezett párhuzamot a szuperhős-sablonok és Paris Hilton egyéjszakás kalandjai között. És semmi váratlan nincs abban, amikor a búvárruhás ismeretlen csapkodásai a „fuckin’ awesome” hívószavaitól lesznek érdekesek a csökött fiatal népességet szimbolizáló jenki tinik számára. Ami pedig a felnőtteket illeti, Millar univerzumában a lúzerség kritikus fokát a heppből bűnvadászatra induló könyvelőfamília vérben, agyvelőben és négybetűs szavakban pancsolása éri el.

Vaughn intermediális remake-jére itt rakódik az egyetlen negatívum. Figyelemre méltó módon, ám talán feleslegesen töm be ellipsziseket, az eredetinél árnyalatnyival népszerűbbre hangolva a moziváltozatot. A végletes karaktergúnyt és debillé facsarást kívánó Big Daddy (Nicolas Cage) alakját tépázott hírnevű, öngyilkosságot elkövető feleség emlékével sújtott, börtönbe juttatott, majd bosszúra éhes átlag-igazságosztóvá finomítja a rendező, kissé redukálva a millar-i cinizmust. A finomítás másik áldozata a Kick-Ass társaként mutatkozó, ám a képregény legdöbbenetesebb fordulatát előidéző Red Mist (Christopher Mintz-Plasse). Vezércsele a mozgóképi változatban nem szűrődhet át annyira átütően, ugyanis a keresztapáskodó gengsztersarj szándékai az első perctől nyíltan kimondottak és félreérthetetlenül ábrázoltak.

Öröm az ürömben, hogy a nagyobb mértékű károkozást gátolni képes az alkotói attitűd. Igaz, nem fröcsköl sugárban a vér, úgy, ahogy a Millar-Romita Jr.-sorozatban, és a hullahegyek felett elböfögött disznóhumor is hiányzik, ám a zsánerparódia révén fennmarad a Ha/Ver-től elvárható irónia. Chloe Moretz, a 10 éves gyilkoslány, Hit-Girl megszemélyesítője leképzi ugyanazt a véres lazaságot és pofátlanságot, mint rajzolt eredetije: ráncolt homloka, lelkifurdalás nélküli beszólásai zavarba ejtenék a hasonló mimikával rémisztgető Piszkos Harry-t, nem szólva a pillangókés-pörgetéssel egybekötött filmes kérdezz-felelekről, a jelmezében macskát kereső, majd egy kisboltban vásárolgató címszereplőről. A rendező pedig az általa finanszírozott vagy dirigált gengszterfilmjeit karikírozza a D’Amico-banda sorfalával: nagydarab, színes bőrű testőr, nyakláncos, italo származású szárnysegéd, comic relief-illetőségű rosszfiú-jelölt… Mintha A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső vagy a Torta antihőseit néznénk extrémen kétbalkezessé duzzasztva.

Az utolsó felvonás már egyértelműen a hatásfokozás jegyében játszódik le, ugyancsak hűen a képregénybeli finálé rombolás-ódájához. Kick-Ass a hátára szerelt golyószóróval mészárolja a talpon álló ellenlábasait, miközben torkaszakadtából üvöltözik, Hit-Girl a Bad Reputation ritmusára, lassított felvételen, dupla pisztolyt szorongatva irtja ki a gonoszokat: ezekről a jelenetekről egyszerűen süt a technikai és a szatíraművészi profizmus, ezek miatt nem lehet állítani, hogy Vaughn tönkreteszi a forrásanyagot. Épp ellenkezőleg: a vágás, a lassítások, a kiválóan beszúrt könnyűzenei részlet és a mészároló karakterek mozgáskultúrája akciófilmes gyönyört generálnak és tapinthatóvá teszik a képregény-változat utolsó epizódjainak veszettségét, így mindazt a fekete humort, amit a Kick-Ass eredetije és mozgóképes leágazása bizonyítani szeretnének.

A Ha/Ver az egyszerűsítések dacára is hű marad az eredetijéhez. Vaughn adaptációjában a fősodorbeli Marvel-szuperemberekre reflektáló útkeresés remek össztáncot jár a földhözragadt Will Eisner-i (A Contract with God) vagy Harvey Pekar-i (American Splendor, Our Cancer Year) emberkép humorizálásával, noha a filmben és az írásműben lecsapódó konklúzió a rövidesen gombamód szaporodó és ugyancsak szánalmas rosszemberekről Millar kezei alatt erőteljesebbnek bizonyul.

Ha/Ver
(Kick-Ass)

Színes, feliratos, amerikai-brit akcióvígjáték, 117 perc.
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Rendezte: Matthew Vaughn
Írta: Mark Millar és John Romita Jr. képregénysorozata nyomán Jane Goldman, Matthew Vaughn
Zene: John Murphy, Ilan Eshkeri, Marius De Vries, Henry Jackman
Operatőr: Ben Davis
Vágó: Jon Harris, Pietro Scalia, Eddie Hamilton
Szereplők: Aaron Johnson (Dave/Kick-Ass), Chloe Moretz (Mindy/Hit-Girl), Nicolas Cage (Damon/Big Daddy), Christopher Mintz-Plasse (Chris/Red Mist), Mark Strong (D’Amico)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. június 17.