bezár
 

építészet

2010. 07. 26.
Mi van az építészet mögött? - interjú Ekler Dezső építésszel (1. rész)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mi van az építészet mögött? - interjú Ekler Dezső építésszel (1. rész) Ekler Dezsővel bármikor és bármiről lehet beszélgetni, de mondanivalója közepén mindig az építészet szerepel, legmélyén pedig az ember, a lét és a titok, amit szakadatlanul kutat. Az Ybl-díjas építésszel még tavasszal beszélgettünk római-parti irodájában.
PRAE.HU: Viszonylag ritka az olyan pályakezdés, mint a tiéd. Az egyetem után más területen helyezkedtél el, és csak később tértél vissza az építészethez. Mi volt ennek az oka?

Valóban későn kezdtem a pályát, aminek egyszerű oka volt: nem igazán gondoltam, hogy építésznek állok. A műegyetemen végeztem az építészkart, de a vége felé inkább már a társadalomtudományok, a szociológia, a filozófia, a művészettörténet érdekelt. Bejártam az ELTE-re, a közgázra - egész furcsa helyekre. Max Weber szemináriumra évekig, Marx- Tőke szemináriumra, aztán Altrichtertől ismeretelméletet hallgattam a bölcsészkaron, Bekéhez jártam XX. századi művészettörténetre, meg az öreg Hanákhoz XIX. századi kultúrtörténetre.

PRAE.HU: Mi alapján válogattál?

Mentem az orrom után, ezek nagyon divatos helyek voltak akkoriban. A szociológus haverjaimmal jártam be a Közgázra: Hegedűs Jocóval, Tosics Ivánnal - akik ma is város – meg lakásszociológiával foglalkoznak. Az egyetem után szociológusnak mentem el dolgozni, évekig ez érdekelt: a várostörténet, lakásszociológia, meg az építészettörténet. Tudni akartam, hogyan születnek a döntések, mi befolyásolja őket, és hogy mi alakítja az építészetet. Meg akartam érteni, hogy mi van az építészet mögött. Gyanús volt, hogyan tud évről évre teljesen megváltozni - egészen másfajta épületek lesznek 5-10 év múlva, mint ma. Éreztem, hogy itt valami büdös, nem az építészetben vannak a törvények, az erők, amik mozgatják, hanem valami azon kívül álló dologban. Egy szociális hátterű építészeti felfogás jött ki ebből, amivel együtt az építészet kezdett érdekelni valójában. Rájöttem hogy mindez végső soron csak hatalmi játék, ahogy a szociológia is az: segédtudománya a hatalomnak. Ezt ma is így gondolom. Jelentéseket, látleleteket készít a társadalom állapotáról, diagnózisokat, és ez a tudomány leginkább a hatalom számára hasznos.

Aztán hamar elegem lett ebből, kezdtem visszatérni az építészethez. Úgy láttam, hogy ott valami tágasabb, kreatívabb dolog vár. Ez Aldo Rossi és Makovecz miatt történt. Belezúgtam Rossiba, a Krier-ekbe, az új kontextualizmusba – ez a 80as évek elején volt – és velük párhuzamosan belezúgtam Makoveczbe. Jó haverok lettünk, maga mellé fogadott. Ezek az élmények felnyitották azt a tartományt, ahol láttam, hogy az építészetben szép lehetőségek vannak. Plusz malterszag van, meg is lehet csinálni dolgokat, ez egy fiatalembernek szellemileg és egzisztenciálisan is nagyon vonzó.
Ekler Dezső
Ma úgy látom, hogy szellemi értelemben ez kényszerpálya volt, ma már nem gondolom, hogy az építészetet a társadalom determinálná, egyre inkább arra jövök rá, hogy az építészet egy magasabb rendű dolog - a művészet és a szellem értelmében -, mintsem hogy figyelembe kéne venni azt, hogy a társadalom miként befolyásolja. Az eredője spirituálisabb, és kevésbé meghatározó a szociológiai része.

Leéltem 20-30 évet úgy, hogy ez dominált a felfogásomban, vagy legalábbis ezt próbáltam mindig szem előtt tartani valamilyen módon. Ez azt hiszem, azért volt így, mert abban a kádári rendszerben szocializálódtam, ahol az embert úgymond a politikum, és az azon keresztül elérhető dolgok kötötték le. Ma, ha Steven Hollt olvasunk, vagy Zaha Hadiddal, Toyo Itoval foglalkozunk, az ember elkeseredik, hogy ezek a fiúk, lányok úgy nőttek bele az építészetbe, hogy ilyen problémákba nem botlottak. A természettudománytól a festészetig, Kandinszkijtól a Merleau-Ponty-ig csomó minden érdekli és inspirálja őket. Hogy földhözragadtan társadalmi műfaj az építészet, nem izgatja őket annyira, mint amennyire bennünket tudott izgatni, s mint amennyire inspirálta ez Aldo Rossiékat, a 68-as európai generációkat, Makovecz Imrét, az elnyomásból kiszabadulni akaró magyar művész-értelmiséget. Ez a mi koloncunk volt, ezen emésztettük magunkat, és nem tudtunk eléggé tágasan gondolkodni, úgy ahogy egy szabad országban élő tehetséges művész. Ráment harminc évem, míg rájöttem.

PRAE.HU: Visszanézve pont úgy tűnik, hogy akkor nagyobb esély volt a párbeszédre, a zártság miatt, volt egy átjárhatóság szempontjából jobban működő értelmiség, és ezek a társadalmi kérdések mentén kapcsolódhattak egymáshoz. Nem különültek el még szakmailag sem az emberek egymástól, jobban bele tudtak folyni egyéb dolgokba - ahogy te is mindenféle érdeklődésednek hódolhattál. Nem tudom, ez mennyire lehetséges egy mai fiatal számára?


Lehet, hogy ma kevésbé divat az interdiszciplinaritás, nem tartozik a szakmai szocializációhoz - hozzáteszem, ez a mi időnkben sem volt része, bár jó páran, Szalai András, Mújdricza Péter elmentek művészettörténetet tanulni. Nem gondolom, hogy akkor elzártak lettünk volna mondjuk a nyugati befolyástól, hanem egész egyszerűen tematikailag, az építészetre irányuló szándékainkat illetően volt jelen a normálisnál nagyobb mértékben a szociális problematika. Ha szabad ilyen németesen mondanom. Makovecz sem foglalkozott mással, mint a közösségek, a hagyomány meg a magyar építészet kérdésével, de hasonlóan gondolkodtak Venturiék is, Aldo Rossiék is. A posztmodern építészetnek volt ez az irányultsága, amely aztán nyelvi meg stiláris, de szociológiai értelemben is a 90-es évekre hirtelen eltűnik és lezárul, de mi ebben nőttünk föl. Az új generációk, akik a 90-es években iskolázódtak, egy olyan új építészettel találkoztak, ahol egyszerűen nem volt már komoly súllyal jelen ez a művészi tematika, vagyis a szociális problematika.
Ekler Dezső
PRAE.HU: Ez nem hullámzik egyébként? Úgy tűnik, ez az építészettörténetben előfordult már párszor.

Vannak korok – mint a posztmodern – melyeknek tárgya a szociális kérdés, és ezzel együtt az építészettörténet maga. Ez az irodalomban is így volt, hogy az irodalom önmagára reflektál. A mai építészetnek, amit nagyjából a dekonstruktivizmustól és a 90-es évektől lehet számítani, nem tárgya igazából a szociális mező, ahogy nem tárgya a történeti építészet sem. Ennyiben nyilván egyenes ági folytatója a modernizmusnak, ami csak látszólag volt szociálisan orientált, valójában egy művészileg inspirált tabula rasa helyzetben gondolkozott és kidobta mindenestül az építészettörténetet – persze megint csak látszólag. Valóban lehet egy ilyen hullámzás, biztosan így van.

PRAE.HU: Az építész feladata előíró-jellegű? Nem ő az, aki kiszolgál?

Nem is az építész szerepéről van itt szó, inkább valamilyen kollektív illuminációról – ezt így mondanám –, amiről nyilván már sokan gondolkodtak, hogy mi is az, amit az emberiség itt művel magával, meg a történelemmel. Mondjuk, Esterházyra gondolok, aki nagyszabású művészetet épít arra a problémára, amit elidegenedésnek nevezünk. Élni kell a történelemben, egy társadalomban, amiről bűzlik, hogy idegen az embertől. Az építészetnek is valahol itt kereshető az alapproblematikája. A szociológiai és várostörténeti tanulmányaimból már a 80-as években rájöttem arra, hogy valójában nem igaz az a tematika, amit az akkori friss kontextualizmus behozott. Nincs szabálya annak, hogy történeti léptékben hogyan épül egy város. Látszólag vannak csak szabályai, ugyanúgy ahogy a nyelvnek is, a történelemnek is, az alkotmányosságnak, vagy a demokráciának. Ha az ember nagyon közelről, és történeti léptékben is nézi egyszerre, akkor arra jön rá, hogy egy társadalom, egy város percről percre megújul. Ha látom, hogy milyen házak milyen szabályok szerint épülnek, akkor kiderül, hogy minden nap újraértelmezzük a város tereit. Ennek a legtisztább bizonyítéka az ingatlanspekuláció. A Széna tér egyszer egy nagy nudli, amivel húsz évig annyira sem törődnek, hogy parkolónak kiépítsék, aztán meg a város legdrágább telke lesz belőle.
Ekler Dezső
Ez kollektív illumináció, és hogy az milyen nyelven és milyen tartalmakkal szól… itt kezdődnek az izgalmas kérdések.

Idegen tőlünk, s egy borzalom, amit a spekuláns fejlesztők illuminálnak bankokkal a hátuk mögött. Mindenki azt kérdezi, minek itt ennyi irodaház, minek itt ennyi lakópark, ennyi bevásárlóközpont. Ha a svájciakat vagy az osztrákokat nézzük, ők ezeknek a szörnyű szürreális álmoknak, amit a kollektívumunk ilyen módon kiizzad magából, 10-20 évvel ezelőtt irányt, és gátakat tudtak szabni. Azt mondták, hogy nekünk érték a belváros, érték a szociális kohéziója a városnak. Ezt a magyar társadalom nem tudta megoldani, mert olyan gyenge, olyan tőkeszegény, és olyan öntudatlan, kultúrálatlan és megdolgozatlan. A kérdésedre válaszolva, hogy akkor kinél van a labda a történelemben, az építésznél vagy valaki másnál – valójában senkinél és mindenkinél ugyanakkor...

PRAE.HU: Úgy tűnik, hogy az olyan kárhoztatott intézmények, mint például a plázák, fontos épületek egy építész karrierjében. Így azonban annak a világnak a részesévé is válik. Kérdés, hogy mekkora mozgástere van: kiszolgál vagy alakít?

Az építész, ha komolyan belegondolunk, még a saját sorsának sem a kovácsa. A sorsát az formálja, hogy milyen munkákhoz jut. Évekig dolgozik valamin, de lehet, hogy nem teljesedik ki a művészi ambíciója, mert nincs jó és elegendő munkája. Hasonló helyzetben van, mint egy színész, aki attól van, hogy milyen szerepekhez jut. Hogy éppen szociális lakás vagy pláza jut-e neki, és azt milyen módon tudja megtervezni, arról nem ő dönt. Magyarország szélsőségesen plázás ország. A pláza az egyik legszemetebb műfaj, szociális értelemben is. Ahogy már sokan elmondták, a tér privatizációjának és a szociális tér kirablásának egyik leglátványosabb és legrapidabb műfaja. A Mammuttal egyszerűen ellopták és becsomagolták a Moszkva teret. A Moszkva tér, ami polgári értelemben a szabad nyilvánosság tere volt, mára egy átszállócsomóponttá degradálódott, ahol legfeljebb egy csöves ember érzi jól magát, mert tud kunyerálni. Ezt a közteret eltolták onnan pár száz méterre és becsomagolták, befordították, betették egy nagy dobozba. Ma, a városi nyilvánosság mozgásai ezekben a rettenetes skatulyákban zajlanak. Minden üzlet befele fordul és kifele zárt kasztnit látunk.

S mára kialakult a sztenderdje a közönsége, társadalma, életstílusa. Sokaknak ma ez a közösségi tere. A pláza embertípust termel, öltözéket, a szolárium a bőrszín jellemző fokát.
Ekler Dezső
Nem gondolom, hogy az építészek akarták volna a plázákat, az építészek csak kiszolgálták ezt a fajta trendet, ami a plázákat hozta. A társadalom egésze ludas ebben. Nagy mulasztások eredménye, hogy a plázák és bevásárlóközpontok ilyen egyöntetű kultúrát hozhattak létre az építészettől egészen az életmódig. Ha elképzeled, hol él, és hogyan él az olasz középosztály, kisvárosban, nagyvárosban, Milánótól Montepulcianoig, és hogy élnek a franciák, és hogy élnek a szlovének, és felidézed magadban, hogy hogyan él ma egy miskolci, nyíregyházi, budapesti középréteg, autókban, bevásárlóközpontokban, bent a gépekkel installált terekben, akkor undor kell elfogjon.

Talán le kéne szedni róluk az üvegtetőt, és akkor használható városi tereket kaphatnánk.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benedek Anna --

-- Árvai András --


További írások a rovatból

építészet

Miénk ez a tér! Miénk ez a tér!
Budapest a lehetőségek városa
építészet

A többléptékű város nyomában A többléptékű város nyomában
Smart city és azon túl
építészet

A modernizmus és a múlt illúziója A modernizmus és a múlt illúziója
Építészeti körtúra az ezerarcú Barcelonában

Más művészeti ágakról

színház

A színházi nevelés felelőssége A színházi nevelés felelőssége
Ahogy teccik a Gyulai Shakespeare Fesztiválon
irodalom

Termőtestek Termőtestek
Sepsi László regényrészlete a Prae spekulatív fikció témájú számából
Gyerekkönyvek a koronavírusról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés