Az alapötlet briliáns. Betekintés egy szellemíró életébe, egy olyan talányos férfiéba, aki mások – híres személyiségek – életrajzait írja meg, helyettük, az ő nevük alatt. Bérpennás, szellem, név és identitás nélkül, aki a külvilág számára nem létezik. Egy kis időn kívüli vátesztudat, hajlam a kor-kommentárokra, és máris kész lehetne 2010 aktuális művészfilmje. Szerencsére Polanski, a hollywoodi filmkészítés nüánsznyi trükkjeit és egy európai „auteur” markáns világlátását ötvöző munkásságához híven, témáját egy atmoszférikus politikai thriller suspense-kálváriájába csomagolta. Az adaptált könyv írójával, Robert Harrissel együttműködve formálták meg ezt a pofátlanul lassan építkező, a nyomasztó környezet festői ürességéből táplálkozó, ám Polanski saját életére, műveire és elődeire is kikacsintó filmet.

Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 130 percen keresztül nézhetjük Ewan McGregor szubtilis, beszédes mimikára épülő arcjátékát, akinek névtelen karaktere elvállalja a brit ex-miniszterelnök, Adam Lang (Pierce Brosnan) memoárjának megírását – miután az előző vállalkozó, khmm, öngyilkosságot követett el. 250 ezer dollár pedig arra is elég, hogy mindezt egy kietlen, esőáztatta amerikai szigeten, Lang jelenlegi „száműzetési” helyén tegye. Az ex-politikust ugyanis háborús bűnökkel vádolják, 4 arab terrorista megkínzásával és az USA-nak való kiadatásával, amibe egyikük bele is halt. Mi pedig, a politikától messze élő kisemberek, az ő naiv-ártatlan szemüvegén keresztül kukkanthatunk bele egy médiaszemélyiség stresszes privátszférájába, amelynek napi rutinját mindenféle koncepciót nélkülöző, ad hoc mellébeszélő nyilatkozatokra épülő önmentési kísérletek teszik ki.

A cselekményt rengeteg ötletesen felskiccelt mellékalak gazdagítja: a politika színeváltozásait kaméleonként követő „jófiú”, a vádlóként fellépő ex-külügyminiszter, az idegösszeroppanás vagy a végkimerülés meghatározhatatlan partvidékén „fuldokló” miniszter-feleség (Olivia Williams), a könnyen jött hatalom pozíciójában tetszelgő, „titkárnő” helyett mindenes szőkenő (Kim Cattrall). Nem utolsó sorban pedig a bizonyára ukrán maffiózó felmenőkkel rendelkező temérdek – igaz, kissé elcsépelt – biztonsági őr, akik önmagukban elegek ahhoz, hogy bármelyik nézőt a székébe szögezzék premier plánjaikkal, akinek valami vaj van a fején.

A csontvelő-fagyasztó izgalmak azonban csak akkor kezdődnek, amikor névtelen főhősünk – akiről tényleg semmit nem tudunk, azon kívül, hogy cinikus, félénk és visszahúzódó – nyomozásba kezd szerencsétlen körülmények között elhalálozott elődje után, és akaratlanul is visszarepít minket azokba a csodás-borzalmas 70-es évekbe, amikor az összeesküvés-elméletek még az elnökig és a CIA-ig is elértek. Ma már ez persze nem csak lerágott, hanem mindenki által megemésztett csont. Blair fikcionalizált élete pedig nem lép ki a tucattörténetek felségterületéről – ám a különböző minőségű hírportálokat megtöltő rendező filmjének egyik erénye, hogy Harris közepes alapanyagát nézhető filmmé adaptálta. A cselekmény kiszámíthatóságáért Pawel Edelman borongós-apokaliptikus, a Viharszigettel rokonszenvező képei kárpótolnak.

Polanski filmjének egyik erénye az, ami végül hátrányává válik. Míg a Szellemíró első felében az emberi drámákat és személyiségeket bontja ki akár csak egy-egy elejtett utalásból vagy nézésből, addig a második félidőben egy klasszikus zsánermintát vesz elő, amiben segítségül hívja legrégebbi barátját, a paranoiát is. Persze a környezet, ahol – Nick Cave után szabadon – folyamatosan „pisál az eső”, és a színskála leginkább a sötétzöldtől a piszkos kékeszöldig terjed, a szinte sci-fiszerűen ható vadonatúj technikai vívmányok (kártyák, autók, GPS) csuklóból rázzák ki azt az idegenség-érzetet és csupán sekélyes szavakba önthető ürességet, ami a legjobb Polanski-filmekben mind megtalálható. Nem utolsósorban pedig régi visszatérőként köszönthetjük a lengyel rendező iróniába és szarkazmusba pácolt humorát is. Ám amikor a film felétől ténylegesen beindul a politikai thriller klisé-motorja, az első óra inkább időhúzásnak tűnik: mintha egyszerre két ítélőbírónak akart volna eleget tenni a rendező. Önmagában még működhetne is egy-egy koncepció, ám Polanski – az Őrület után újból – nem meri teljes mértékben elveszejteni főhősét a konspiráció mélyvizében – mégiscsak a regény szerzőjével, Robert Harrissel írta közösen a forgatókönyvet.

Mindenesetre a mozirajongókat sem hagyja munka nélkül, akik kedvükre bogarászhatnak az utalások tengerében. Az Adam Lang-Tony Blair allúzióktól kezdve (Harris „Blair-rajongó” volt egészen az iraki beavatkozásig) egészen addig a szituációig, amikor is az ex-miniszterelnök csak bizonyos országokban tartózkodhat anélkül, hogy letartóztatnák – de akár Hitchcock-hatásokat se lehetetlen vállalkozás felkutatni. Pláne, hogy Polanski rendezése kifejezetten – és üdítően – tradicionális, már-már távolságtartó, egészen addig, amíg McGregor fizikai veszélybe nem kerül. Ám ahogy láthatóan igyekszik elkerülni pár közhely-csapdát a direktor, úgy bele is esik jó párba, még ha egynéhány jelenete kísértetiesen izgalmas is. A csábító-konspirátor asszony, és annak szexuális csábítása, a bosszúszomjas ex-G.I., és főleg a művészinek szánt, ám elcsépelt végső beállítás, a maga statikus kamerájával és képen kívüli akciójával méltatlanul profánok Polanskihoz. Gyakran hiányzik a filmből az a szívkapirgáló, gerinccsiklandozó érzelmi töltet, ami jó és rossz karakterek végleges összemosódásakor, a Szellemíró kb. 2/3-ánál – egy rövid időre – olyan revelációszerűen járja át a filmvásznat.

A mozi erőssége nem is feltétlen a pár sebből vérző történetben keresendő (főleg a lezárás bukik orra a logika makacs, mindenhova betolakodó lábában), hanem ezekben az említett mondatokban, a tekintetekben, Ewan McGregorban és a hermetikusan zárt, mégis fenyegető, sivár vidékben. Polanski végeredményben nem mond semmi újat, tudjuk, hogy nincsenek jók és rosszak, ésatöbbi, ám abban a 3-4 jobb jelenetében olyan megkapóan, őszintén és kiábrándultan teszi ezt, hogy nem lehet nem figyelni rá. Egy korrektül meghangszerelt és kivitelezett film: se nem mester-, se nem iparos munka. Azaz: 2010-ben pont megfelel.

Szellemíró (The Ghost Writer)

Színes, feliratos, francia-német-angol filmdráma/politikai thriller, 128 perc, 2010.

Rendező: Roman Polanski

Forgatókönyvíró: Robert Harris, Roman Polanski

Zeneszerző: Alexandre Desplat

Operatőr: Pawel Edelman

Főszereplők: Ewan McGregor, Pierce Brosnan, Kim Cattrall, Jon Bernthal, James Belushi, Olivia Williams

Forgalmazó: Fórum Hungary