bezár
 

gyerek

2011. 01. 18.
Lábujjközszöszök között
Babázó apukák tüköre
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lábujjközszöszök között Bogarászva a digitális hálózati kommunikáció (internet) kínálta végtelen virtuális mezőkön kivétel nélkül csak méltató állásfoglalásokkal, véleményekkel találkoztam Varró Dániel 4. önálló, 2. gyermekeknek szóló, az Akinek a lába hatos című és Korszerű mondókák kisbabáknak alcímű 2010. október végén megjelent, 28 versikét, mondókát magába foglaló kötete kapcsán.
Figyelemre méltó, hogy a pozitív értékelések, bírálatok elsősorban kisgyermekes szülők, vagy éppen gyermekáldás előtt álló kismamák tollából születtek, ráadásul a recenzióírók szinte kivétel nélkül jelezték, hogy tudomásul bírnak a 2007-ben Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett költő, műfordító közelmúltban megszületett kisfiának, Varró Misinek nem elhanyagolható ihletforrásként való könyvbéli és könyvön túli jelenlétéről. További észrevétel, hogy a Varró-olvasók többsége kizárólag a Túl a Maszat-hegyen című opuszt említi korábbi költészeti élményeként, páran a Bögre azúr debütöt is ismerik azért, de a Szívdesszert mintha hiányozna a vers- és Varró-kánonjukból (nocsak, talán nincsenek humoruknál, ha kevésbé humoros sorokat fogalmaz a poéta?).
 
Mielőtt azonban rátérnék a csinos illusztrációval (Maros Krisztináé az érdem, aki a Meseutca nevű portál fejlécét is jegyzi) megjelenő könyvecske értékelő ismertetésére, egy felidézett, hét évvel ezelőtti gyermekkönyv-értékelésem kapcsán vázolom kritikai álláspontomat.


2004 februárjában volt szerencsém részt venni a József Attila Kör által a Műcsarnokban rendezett Szextett rendezvénysorozat találkozóján, mely alkalommal éppen gyermekirodalmi produktumokat kellett társaimmal a nyilvánosság előtt bemutatnunk. Tóth Krisztina Londoni mackókja, Szilágyi Ákos Cet az ecetben, Kovács András Ferenc Vásárhelyi vására és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című kötetei kerültek terítékre. (Hét év sok idő, állítólag az ember sejtjeinek folyamatos cseréje révén ennyi idő alatt a teljes sejtállomány megújul – a folyamatosság viszont biológiailag is biztosítja – s talán szellemileg is – a közel-azonosság lehetőségét.) A folytonosság jegyében elmondhatom, akkor megfogalmazott kétségeim azóta sem oszlottak el: vajon mi(a túró)t és mi felől akar elemezni hat irodalmilag tájékozott, magasan képzett szakember gyermekirodalminak nevezett köteteket, amikor a poétikai-retorikai, történeti kontextus felvázolása hangyányit sem befolyásolja a vélt célközönség, a kis- és a nagyobb gyerekek befogadási attitűdjeit. Mit nem befolyásolja? – köszönő viszonyban sincs velük. Akkor hát, mi végre ez az egész? Gyermeki lelkületű olvasókként azonosulnánk a kisded korosztálytól egészen az ifjúságinak értékelt olvasmányok felvevőivel, s eldönthetjük: mi a jó nekik, mi kell nekik, mire van szükségük? Nosztalgikus felhangoktól sem mentes saját-gyermekkori kánonunk alapján tegyünk objektívnek ható kijelentéseket? Aligha vezetne kielégítő eredményre. Mit is kezdjünk hát a gyermekkönyvekkel – úgy általában? (Nem mintha a fölnőtt olvasótábor többségét befolyásolni lehetne irodalomkritikai érvekkel. A web 2.0 létezése óta, amire fentebb magam is támaszkodtam, mint a leggyorsabb és talán legprimerebb (közvetlenebb) reakciókat felmutató hipertablóra, párhuzamosan a nyomtatott folyóirat-kultúra összeomlásával, még inkább aládúcolható ezen állítás.) Én azon a véleményen voltam és vagyok, hogy a kérdés megválaszolását részben passzoljuk – a gyerekekhez (gyakorlati esztétika). Hacsak nincsenek általunk el nem fogadható ideológiáknak elkötelezve a gyermekirodalmi alkotások, kár is fáradnunk mindenféle nevelő szándékú erőltetéssel, a felügyeletünk alatt álló szeretett lény majd kiválasztja, eldönti, mi miért tetszik neki – s ez nem biztos, hogy tetszeni fog nekünk. Mi, fölnőttek maradjunk a kaptafánál (ha úgy tetszik, a poétikánál).
 
Részben – írtam. A gyermekirodalom alkotásainak elsődleges célközönsége természetesen a szülő. Nem véletlen, hogy ama kritikai kerekasztal során az érvek egy része ebből a tapasztalatból származott a többiek részéről a szakmai elemzés során/mellett. Ám tudatában kell lenni, el kell fogadni a tényt, hogy képtelenek vagyunk „korosztályosan” olvasni – ilyen alapon akár időskori irodalomról is beszélhetnénk –, külön kell választani (1) a nevelési-fejlődési felelősségteljes felügyeleti kontroll (ön)kényszerét (2) az irodalminak mondható diskurzustól, hát még (3) „az én gyermekem imádja ezt a könyvet”-féle kijelentésektől. Noha, azt hiszem, ebben az esetben ez az érv a döntő, ezen gyémántkeménységű tapasztalat, überelhetetlenül.
 
Mindezzel némileg eltávolodva a konkrét kiadványtól, ugyanakkor személyes történet révén korlátozott érvényességű kontextust kerekítve a kritikai állásfoglalás pozíciójához – ráadásul időközben magam is a gyermeknevelők táborát erősítve – elmondhatom, csatlakozva az írásban vagy személyes beszélgetésekben megnyilvánulók véleményéhez: az Akinek a lába hatos kimondottan (azaz mondókásan) pici gyermeket nevelő inkább (mókás) apukák, semmint anyukák tüköre. Ők azok, akik a versek által felidézett nyelvi térben magukra és magzatukra ismerhetnek, a mindennapi gyermekgondozás állandóan, unos-untalan ismétlődő megannyi szituációjához köthetik az alkalmi verseket.

 
Követve a fenti tagolást, mindjárt a végén (3) kezdve az „értékelést”: saját másfél éves gyermekemet teljesen hidegen hagyták mind a mondókák, mind az illusztrációk, igaz néhány heves kézmozdulattal megmarkolászta a vékony lapokat. Nem kétséges, ugyanakkor számottevő statisztikai konklúzióval nem szolgál, jelen pillanatban nem tartozik ezeknek a mondókáknak a célközönsége közé.
 
Szem elé véve (2) az irodalmi/esztétikai látcsövet, mindjárt figyelmünk fókuszába kerül az alcím, mely műfajt, célközönséget és időbeli dimenziókat jelölve némileg feloldja a magában kissé enigmatikusnak tűnő címet. A mondókák, habár írásban rögzítettek, az orális kultúra gyakorlatának szükségességét irányozzák elő, lévén, hogy magzatoknak és olvasni nem tudó kisdedeknek, -gyerekeknek szólnak, tehát a részeshatározói rag közvetítettséget (is) jelöl. A „korszerű” kapcsán – hála a bölcsészképzésnek – persze rögtön Nietzsche korszerűtlenjei tolulnak elő a látótérbe, de ezt tegyük most félre, s inkább a mindennapi szóhasználat időhöz kötöttségét vegyük figyelembe. Azok az olvasók, akik a kortárs nyelvhasználat bizonyos regisztereit nem tekintik általában a költészet nyelvi alapanyagának, mindig revelációként élik meg, ha mindennapi szóhasználatunk komponensei beépülnek a versként fölismerhető alkotásokba. A Varró-kötet (ahogy a korábbiak is) számos ilyen (szó)helyet tartalmaz: ultrahang, verda, vagány, pasziánsz, flipper, körözött, kajálda, stájsz, szitu, uncsi, szeparációs szorongás, átbekkel, kipipálva, állati jó, lepukiz, lebukom, lepisál, body (ruha), trendi, alter, pop, lábzsák, emo, deprimált, pultos muki, csecsemőgondozási szakirodalom kanonikus alakjai, Facebook.

 
Szembetűnő, s egyben a humor forrásaként szolgál, hogy a különféle rigmusú, ritmusú, műfajú, főleg rímelő mondókák címét afféle „használati útmutató” egészíti ki, mely szerzői intencióként az elhangzás modalitását, illetve szituációját szabja meg, ajánlja („ezt aggodalmaskodva kell mondogatni”; „ezt számítógép mellől kell mondogatni”; „ezt háromnegyed hatkor kell mondogatni vígan”). A válogatott versikék a mindennapi babaápolási rutin (pelenkázás, altatás, etetés, fürdetés, játszás, öltöztetés stb.) egyes fázisaihoz köthetőek, bár már a magzati állapotban is megszólíttatik a kisbaba (Babaváró, Kíváncsiskodó) – érdekes, hogy a szülés/születésről vagy nem született, vagy nem került be a válogatásba vers.
 
A versek megszólalója általában az apa, megszólítottja a baba, ám akadnak kivételek: a csöppség szól a Kötődő nevelésben, a Nyáltörölgetőben, a Kisbabahumorban, ugyanakkor a Büfiztetőben a böfögés maga a beszélő alany. A beszélők mellett természetesen vannak „mellé-beszélők” is, akár Romhányiról, akár Kosztolányiról, JA-ról vagy Adyról (vagy inkább -tól) legyen is (a) szó. De felbukkan a költő és műfordító által oly szeretett angol nonszensz is, még ha lightosan is.
 
A rajzokról is csak jókat tudok mondani, illusztrálják, egyben kiegészítik a verbális világot, színekben, formákban szimpatikusak – maga a kiadvány is kézreálló.

 
Az Akinek a lába hatos meggyőző bizonyítéka annak, hogy ha „korosztályosan” nem is lehet olvasni, írni még lehet. Ám ez csak arra a valóság-tapasztalatra vonatkozik, hogy a költők-írók százalékosan nagyobb vehemenciával írnak gyermekkönyveket saját csemetéik világrajövetelekor – amikor a szülő-korszakba lépnek. Hiszen a költészet jobbára nyelvi tapasztalatokból építkezik, tehát „gyerek nélkül” is létrehozható a gyermekirodalmi alkotás. Hovatovább csak más alkotóelemek, eszközök kerülnek e(l/r)őtérbe: pl. ritmus, rím, dallam, ütem, a megértés előtti percepció ismérveinek figyelembevételével – a képes feléről sem feledkezve meg a produktumoknak.
 
Mindazonáltal – (1)., nevelési-fejlődési szempontú értékelés – azt gondolom, ha nagy érdeklődésre számot is tartó, de ez egy személyes alkotás, amely (a virtuális és a valós) Varró Misi és apukája közti kapocs költői dokumentuma. Ugyanakkor mindenkinek meg kell találnia a saját mondókáját a saját gyermekéhez, amire ő legjobban figyelmez, s ehhez legföljebb mankóként használatos Varró, Weöres, vagy mások remekei.


Varró Dániel, Akinek a lába hatos. Korszerű mondókák kisbabáknak, Maros Krisztina illusztrációival, Budapest, Manó Könyvek, 2010. 32 old., 1790 Ft. 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Rácz I. Péter --


További írások a rovatból

gyerek

Digitális oktatás - digitális nevelés Digitális oktatás - digitális nevelés
Pedagógusok a digitális gyermekvilágban - online konferencia
gyerek

Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait Last words: halljátok meg a kihalás szélére sodródott élőlények utolsó hangjait
Virtuális kiállítás, online foglakozás gyerekeknek és tárlatvezetés a Deák17 Galériában

Más művészeti ágakról

építészet

Az új Vénusz, vagy a láger? Az új Vénusz, vagy a láger?
A dán Királyi Színház épületei
Beszélgetés Szolcsányi Ákossal új verseskötete kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés