„Különösen nehéz ügy ennek a könyvnek a bemutatása” – mondja Bárdos András. Egy tizenhárom éves kislány, Heyman Éva naplójáról van szó, mely hosszú évek után a XXI. Század Kiadónak köszönhetően most újra megjelent magyarul. A magyar Anna Frank naplójaként is emlegetett könyv igaz történet, a vészkorszak szörnyűségeit a saját bőrén megtapasztaló gyerek beszámolója. 
De vajon mennyire hiteles ez a napló? – kérdezi Bárdos két beszélgetőtársától, Vekerdy Tamás pszichológustól és Margittai Linda történelemtanártól. Vekerdy úgy gondolja, hogy Éva anyja, Zsolt Ágnes, aki a naplót rövid előszóval ellátta és kiadta, nem nyúlt bele a szövegbe, nem írt bele utólag semmit, vagyis az igenis hiteles. Egyetért ezzel Margittai is, aki történelmi szempontból igazolja a hitelességet, sőt, úgy véli, hogy a könyv a magyar vészkorszak összefoglalása is lehetne. 
A napló írójáról folyik később a beszélgetés – Vekerdy szerint Éva koránál kissé érettebb volt, mert többnyire felnőttek között mozgott.















- Értelmes, okos kislány, aki szeretne életkorának megfelelően élni, de nem tud... Mióta barátnőjét, a kis Münzer Mártát 1941-ben jóformán a tejszínhabos eper mellől vagonba tették, különös módon megváltozott. Valóságos mániájává vált, hogy ő és mi mindannyian, akiket szeretett, erre a sorsra juthatunk. – írja Zsolt Ágnes, Éva anyja, a napló előtti részben. Margittai történelmi fejtegetésbe kezd, a magyarországi vészkorszakról, deportálásokról beszél, röviden bemutatja, milyen közeg vette körül Nagyváradon Éváékat. 

Bárdos idéz a könyvből, azt a részt olvassa fel, ahol Éva a házuk előtt járkáló csendőrről így ír, nem sokkal a deportálás előtt: „Azt mondja a csendőr, nem is értette ezeket a zsidókat. Még a gyerekek sem sírtak, mint olyanok voltak, mint a holdkórosok, mintha nem is élnének. Olyan mereven, szó nélkül szálltak be a vagonokba.” Margittai igyekszik elmagyarázni, miért nem lázadtak fel a zsidók, miközben látták, tudták, hogy mi zajlik körülöttük, velük. „Annyira irracionálisak voltak a hírek, hogy az emberek képtelenek voltak felfogni, hogy valójában mi is történik körülöttük.”

Ma már tudjuk, hogy mi történt. Az Éváéhoz hasonló naplókból, visszaemlékezésekből, memoárokból. Éva naplója 1944. május 30-án félbeszakad. Édesanyja előszavából kiderül, hogy végül Auschwitzba került, ahol 1944. október 17-én szemtanúk szerint maga Mengele tuszkolta fel a sárgára festett teherautóra, amely aztán a gázkamrába vitte őt. A titkos naplót a család szakácsnője őrizte meg, majd adta át Ágnesnek, aki könyvbe rendezte. Ő a megjelenés után depresszióba esett, majd öngyilkos lett.

Éva története megint arra hívja fel a figyelmet, - mondja Vekerdy - hogy mindig emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. „Mikor jön el az ideje a szembenézésnek?" – teszi fel a kérdést, és berlini példákat említ. Az áldozatok egykori lakóhelye előtt elhelyezett emlékező macskaköveket, melyekbe lépten-nyomon belebotlik az ember, a Zsidó Múzeumot, a város centrumában felállított emlékműveket. Ők emlékeznek. Nekünk is ezt kéne tennünk.

Befejezésül Bárdos a napló utolsó bejegyzését olvassa fel. A többi néma csend.