Mióta bekapcsolódtam a kiadó munkájába, eléggé beállt a romániai magyar kiadók között egyfajta egészséges munkamegosztás. Ezen a palettán a Korunk – Komp-Pressnek jutott az a szelet, ami nagy mértékben következik a folyóirat profiljából is: a tanulmány, esszé a vezető műfaj. Ennek van egy emblematikus sorozata, az Ariadné Könyvek, amit Visky András alapított akkori Korunk-szerkesztőként, 1994-ben, ha jól emlékszem, és több évig ő szerkesztette, mostanra meg már túl van az ötvenedik kötetén. Több szempontból is mondhatnám, hogy emblematikus, egyrészt nagyon innovatívnak látom, jellemző módon fiatal szerzők könyveit adja ki. Nem szoktunk úgy gondolni az esszéírókra vagy tanulmányírókra, hogy elsőkötetes szerzők, pedig ők is valahonnan elkezdik, és jellemző módon az itteni jelentős szerzők ezzel a sorozattal kezdték el a pályájukat. Olyan neveket mondhatnék, mint Salat Levente, Tánczos Vilmos, későbbről Keszeg Anna vagy Kányádi András, de Láng Zsolt, Kovács András Ferenc vagy Demény Péter első esszékötetei is ebben a sorozatban jöttek ki. Néhány idős mestert is úgymond kooptált a sorozat, akik például emigrációban élnek, vagy már nem Erdélyben élnek, említhetném például Gömöri Györgyöt, vagy Kibédi Varga Áront, Balla Bálintot, de akár Poszler György, Láng Gusztáv nevét is.

 

A másik jellegzetes dolog a kiadónál a művészeti könyvek sora, ami képzőművészeti albumokat, könyveket is jelent, illetve egy színházi sorozatot, a Prospero Könyveket, ami a beszélgető-könyvek műfajába tartozik, és az erdélyi magyar vezető színészekkel készült életút-beszélgetéseket közli. Ezek mellett vannak ilyen-olyan kísérletek a kiadó részéről, kirándulások bejáratlan terepekre, ebbe a kategóriába sorolnám A meghajlás művészete című, fiatal szerzőket bemutató antológiát. Nem nagyon szoktunk szépirodalmi könyveket kiadni, de ez egy olyan pillanat volt 2008-ban, amikor viszonylag nagyot tudott szólni ez az antológia, tehát olyan fiatal szerzőket tudott bemutatni, akik bizonyítottak is azóta, meg akik nem nagyon fértek bele korábbi skatulyákba.

Egy darabig pillanatnyi impulzusok nyomán írtam verseket, de mostanában, leginkább a 2006-os Vidrakönyv óta, kötetekben gondolkodom. Ez azt jelenti, hogy valamiféle fókuszált figyelemmel és tudatossággal építek fel egy könyvet. Az olyan könyvben hiszek, akár verseskönyv, novelláskötet, tanulmánykötet, bármi, amelyik nem véletlenszerűen egymás mellé dobált szövegekből áll, hanem valamiféle együttes tétje is van a szövegeknek. Az ember ír sokféle szöveget természetesen, de amikor a kötet készül, akkor egyértelmű, hogy mi fog bekerülni. 2009-ben volt egy másik ilyen tudatosan épült vállalkozásom, egy gyermekverses könyv, a Hanna-hinta, ez bizonyos értelemben a lányom társszerzőségével íródott. Azóta bekerültem néhány gyermekirodalmi antológiába, lexikonba, kezdték számon tartani, hogy akkor én gyermekversíró is volnék. Szintén 2009-ben jelent meg a Fogak nyoma, amit úgy gondoltam el, hogy egy afféle lezáró, összegző kötet legyen, mindent, ami addig volt, és ami nem került bele a Vidrakönyvbe, valamiképpen zárjak le, hogy továbbléphessek. Mostanában három dolgon agyalok párhuzamosan, az egyik egy újabb gyermekvers-könyv (ebből a szempontból Orbán Ottó példáját próbálom követni, aki két gyermekverskötetet írt, ti. két lánya van, akik a kötetek címében is szerepelnek), a másik projekt egy, még nagyon az elején tartó verseskönyv, amit szintén egy egységes dolognak szeretnék elképzelni, nagy mértékben a tudattalanba való alászállás, szürrealizmussal való kacérkodás volna ennek a fő vonala. A harmadik projekt pedig kifejezetten egy szürrealizmusról szóló tanulmánykötet lenne, a címe is megvan már: Hibridek és alakváltók. Magyar, francia és román szürrealista költőkről, teoretikusokról fog szólni.

Fotó: Szőcs Petra