bezár
 

gyerek

2011. 09. 21.
Népmese-pályázat az egri vármúzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rajzpályázatot hirdet az egri Dobó István Vármúzeum a népmese napja alkalmából óvodások és alsó tagozatos általános iskolások számára.

prae.hu

Szécsényi Orsolya, az intézmény megbízott igazgatója az MTI-nek elmondta: az idén A papucsszaggató királykisasszonyok című magyar népmesét választották a pályázat témájának.

A gyermekek feladata, hogy megjelenítsék az általuk legérdekesebbnek tartott jelenetet, szereplőt szabadon választott technikával. A legjobb pályamunka alkotójának csoportja egy ingyenes foglalkozáson vehet részt a Dobó István Vármúzeumban - tette hozzá.

Mint elmondta: pályázni három kategóriában lehet; külön versenyt hirdetnek az óvodások, az 1. és 2., valamint a 3. és 4. osztályosok számára.

Az ünnepélyes eredményhirdetést október 17-én, az egri vár napján tartják. A beérkezett alkotásokat a Dobó-bástya rendezvénytermében állítják ki.

A népmese napját 2005 óta szeptember 30-án ünneplik Magyarországon.

A szervezők célja, hogy felhívják a szülők figyelmét arra: mesélni, történeteket mondani jó, és szükséges ahhoz, hogy a szülő és gyermeke között szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek
gyerek

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt

Más művészeti ágakról

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés