Az Uránia teremben a napot a locarnói díjazott román-magyar koprodukció, Adrian Sitaru Legjobb szándék című filmjének ismétlése nyitotta. Sitaru neve már csak azért sem cseng ismeretlenül a CineFest visszatérő közönségének, mert 2009-ben itt mutatták be a román rendező Sporthorgászat című nagyjátékfilmjét, ami nézőpontbeállításokkal kísérletező filmnyelvén igen emlékezetesen mesélte el egy hétvégi kirándulás és egy furcsa érzelmi-vonzalmi háromszög rövidke történetét.

Ezt a tajvani-francia-holland koprodukcióban készült, beszédes című R U THERE követte. David Verbeek filmjének hőse az új évezred profija, a koravén kamasz számítógépes játékos, aki saját terepén, a virtuális valóságban hidegfejű irányítóként viszi sikerre a csapatát, miközben a "valódi valóság" képernyőkímélőként villódzik a tajpeji luxushotel-szobája ablaküvegén. Hiába a mégoly izgalmas alaphelyzet (az új évezred egzotikus közegébe nyerünk betekintést, mikor a tajpeji versenyre megérkezik a világ különböző tájairól a  nemzetközi csapat, melynek tagjai a hétköznapokban nagy valószínűséggel leginkább interneten keresztül tartják egymássala  kapcsolatot), hiába, hogy az ebből kibontott történet akár sokat is elárulhatna a legújabb, interface-elt, web 2.0-es nemzedékről és annak szociális szituációjáról, az R U THERE nagyjából a klasszikus beavatási történetek ívét követi - lánnyal és utazással, ahogy azt kell. Valójában azonban semmi újat nem mutat. A Second Life vituális valóságában és a "valódi valóságban" párhuzamosan szövődő kapcsolat a játékos, és az őt a valódi életbe beavató lány között így attraktív ugyan, de a virtuális valóságot a történetbe ilelsztő megoldás inkább puszta díszítés, mint jelentőségteljes állítás az új módon rétegződő kapcsolatokról. Ebben a témában a 2008-as Titanic Francia zátonyok szekciójábban láthattunk valóban izgalmas alkotást, a virtuális és valódi valóságot összegabalyító kissé szürreális 57 000 km közöttünk a felnőttéválás dinamikájában mutatta be a virtuális valóságok és a virtuálisan ápolt kapcsolatok szerepét, a rejtőzködés, az elszigetelődés, a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, az önmegmutatás és az öndefiniálás érzékeny területeit kutatva.



Az R U THERE-t követően a kíváncsian várt Karl Markovics-film, az Atmen (Lélegzés/Breathing) következett, ami nem okozott csalódást. Voltaképpen nem vitt véghez semmi extravagánsat, bár a hullaszállítók közé elszegődő, fiatalkorúak fegyintézetében raboskodó Kogler sztorija magában hordozta a morbid fogalmazásmód lehetőségét. Éppen abban rejlett megkapó ereje, hogy egyszerűen, koncentráltan, precízen, kellő figyelemmel és empátiával meséli el a néhány, a fiatal Kogler életében sorsfordító nap történetét - melodrámai túlzások nélkül, némi fekete humorral, tiszta és karakteres képekben. Kivételes készséget mutat az a mód, ahogyan Karl Markovics rendezése egyszerre leplezi le a múlandó fizikai test és a sérülékeny emberi lélek kiszolgáltatottságát, világít rá az ezen kiszolgáltatottsághoz fűződő viszony félelemmel és tabukkal teli mibenlétére, és tartja mégis maximálisan tiszteletben az érzékeny szerkezet, az ember méltóságát és jogát a szabadon megfogalmazható vágyakhoz.



Este nyolckor ünnepi pillanatra került sor, a Restless - Az ártatlanság kora, azaz Gus Van Sant új filmjének vetítésén beigazolódtak a súlyosan teltházas előadásokról terjedő mende-mondák: nem is fértünk be a Cannes-ban a kritikusoktól inkább hideget, mint meleget kapó mozi premierjére. Így nekünk, és a fesztiválprogramba csak ma bekapcsolódóknak is jó hír, hogy pénteken este 20:15-kor szintén az Uránia teremben megismétlik a Gus Van Sant-mozit.



A kényszerű szünet után a Harry Brown című opusszal folytattuk, melyről a prae.hu olvasói itt tájékozódhatnak részletesen Szabó Ádám kritikájából. A napot az Uránia teremben a német fekete hattyúnak titulált színésznő-dráma, A láthatatlan nő (Die Unsichtbare) zárta.

Hogy hol tartunk most, rövidke alvás után? Jelenleg is zajlik a Szőts-konferencia a CineClassics programsorozat keretében. Közben várjuk a "négy M-es" filmet, ma este ugyanis a Jameson CineFest közönsége több héttel a tengeren túli premier előtt megnézheti Sean Durkin Martha Marcy May Marlene című filmjét, amit már most kikiáltottak az egyik legnagyobb Oscar-esélyesnek. 18 órakor kezdődik a miskolci Művészetek Házában, az Uránia teremben.



www.cinefest.hu