zene
2011. 10. 23.
Jó arcok, cilinderben
Hólyagcirkusz Társulat, Világvége biciklistái, Vízraktér, 2011. szeptember 28.
A kulturális színtér székhelyét a Királyfürdő bejáratánál nem jelzi feltűnő felirat. Kiragasztott papírok, nyilak vezetnek a belső udvarra, az ideiglenesen beállított szpotlámpák alá, a napozóágyakból és kihajtható székekből álló, rögtönzött nézőtérhez, ahol a színészekből és zenészekből álló független társulat beállása éppen a végéhez érkezik. Rövid, ám szívhez szóló köszöntés, s hálás szavak a közönség felé. Elérzékenyülés. Világvégi biciklista beletörődő tempózása a kifeszített kötélen. Itt minden – finoman szólva – szimbolikus.
A Vízraktér mint helyszín nagyon is belakható és megszerethető: a Fő utcáról beszűrődő, ritkuló forgalmi zaj, a dudálás és az autóriasztó hangja nem hozta zavarba a társulat tagjait, talán mert ezek a hanghatások tőlük sem idegenek.
Szőke Szabolcs szerzeményei, az este során felhasznált kellékek és bábok korábbi előadások újraértelmezéseiként jelentek meg a programban, a szövegek pedig javarészt Weöres Sándor, Danyiil Harmsz, Thomas Bernhard, Karl Marx és Bruno Schulz művei közül kerültek kiválasztásra. (Magát az összeállítást Tallin óvárosának főterén, júniusban mutatta be először a társulat.) A kortárs költészet sokszor nyomasztó érzésvilága feloldódott a szereplők szeretnivalóságában, a gegszerű elemekben.
Szőke Szabolcs mellől soha nem hiányoznak a nem mindennapi hangszerek: megszokott gadulkáját a szemre keverőpultra, hangzásra csengőkre, vagy hárfára emlékeztető array mbira nevű zeneszerszámmal váltogatta, s a szaxofon és az énekhang mellett más zajkeltő eszközök, tikfák, kolompok szólaltak meg a társulati tagok kezében.
A Hólyagcirkusz társulattól, nevével ellentétben nem elsősorban színházi produkiót várunk. Meglepő tevékenységükre saját kifejezést gyártottak: látványkoncert.
Szőke Szabolcs szerzeményeit inkább hangulatokra hajazó élőképek, mozdulatsorok, semmint kidolgozott jelenetek kísérik, de a zenével ezek az abszurd impressziók tökéletes egységben álltak. A rúdon körbeforgó játékbabák, a nyélen tolt biciklista-bábok, vagy a csontváz marionett tánca elsősorban éreztetni, elgondolkodtatni akart, sőt, ezek az eszközök mind a színészeket, mind pedig a nézőket valamilyen alvásközeli hipnózisélménybe merítették, amelyhez csak hozzátettek a Királyfürdő belső udvarára szállingózó falevelek.
Aztán, annál inkább magunkhoz tértünk a kétdimenziós anyacápa hangszóróval kísért becipelésekor, vagy az “Állatok vagyunk” kezdetű, kíméletlenül szétdobolt zárószám alatt.
A Vízraktérre pedig ráesteledett. A társulati tagok félretették fekete cilindereiket, hogy hangszereiket, az anyacápát, a meztelen hajasbabát meg a többi kelléket a helyszínről eltávolítsák.
Aki a következő programra is maradni akart, annak végig kellett sietnie a fürdő folyosóján, hogy a pénztárnál új karszalagot vásároljon.
Az egymást váltó programok közti átállásra kevés az idő; a nyugágyak és székek közt ácsorogva beszélgető koncertközönség azonban ennek még aligha volt tudatában. Nehezen akaródzott továbblépni, és átadni a helyet az este forgatókönyve szerint kezdődő filmklubnak.
Hólyagcirkusz Társulat:
Eszes Fruzsina – ének
László Lilla – szaxofon
Barna Gábor Botond – harmonika
Szőke Szabolcs – array mbira, gadulka, zeneszerző
Rácz Attila – színész, ütőhangszerek
Szabó Domokos – színész, ütőhangszerek
Nádasi László – színész, ütőhamgszerek
Csák Zsolt – színész, bábművész, ütőhangszerek
Szőke Szabolcs szerzeményei, az este során felhasznált kellékek és bábok korábbi előadások újraértelmezéseiként jelentek meg a programban, a szövegek pedig javarészt Weöres Sándor, Danyiil Harmsz, Thomas Bernhard, Karl Marx és Bruno Schulz művei közül kerültek kiválasztásra. (Magát az összeállítást Tallin óvárosának főterén, júniusban mutatta be először a társulat.) A kortárs költészet sokszor nyomasztó érzésvilága feloldódott a szereplők szeretnivalóságában, a gegszerű elemekben.
Szőke Szabolcs mellől soha nem hiányoznak a nem mindennapi hangszerek: megszokott gadulkáját a szemre keverőpultra, hangzásra csengőkre, vagy hárfára emlékeztető array mbira nevű zeneszerszámmal váltogatta, s a szaxofon és az énekhang mellett más zajkeltő eszközök, tikfák, kolompok szólaltak meg a társulati tagok kezében.
A Hólyagcirkusz társulattól, nevével ellentétben nem elsősorban színházi produkiót várunk. Meglepő tevékenységükre saját kifejezést gyártottak: látványkoncert.
Szőke Szabolcs szerzeményeit inkább hangulatokra hajazó élőképek, mozdulatsorok, semmint kidolgozott jelenetek kísérik, de a zenével ezek az abszurd impressziók tökéletes egységben álltak. A rúdon körbeforgó játékbabák, a nyélen tolt biciklista-bábok, vagy a csontváz marionett tánca elsősorban éreztetni, elgondolkodtatni akart, sőt, ezek az eszközök mind a színészeket, mind pedig a nézőket valamilyen alvásközeli hipnózisélménybe merítették, amelyhez csak hozzátettek a Királyfürdő belső udvarára szállingózó falevelek.
Aztán, annál inkább magunkhoz tértünk a kétdimenziós anyacápa hangszóróval kísért becipelésekor, vagy az “Állatok vagyunk” kezdetű, kíméletlenül szétdobolt zárószám alatt.
A Vízraktérre pedig ráesteledett. A társulati tagok félretették fekete cilindereiket, hogy hangszereiket, az anyacápát, a meztelen hajasbabát meg a többi kelléket a helyszínről eltávolítsák.
Aki a következő programra is maradni akart, annak végig kellett sietnie a fürdő folyosóján, hogy a pénztárnál új karszalagot vásároljon.
Az egymást váltó programok közti átállásra kevés az idő; a nyugágyak és székek közt ácsorogva beszélgető koncertközönség azonban ennek még aligha volt tudatában. Nehezen akaródzott továbblépni, és átadni a helyet az este forgatókönyve szerint kezdődő filmklubnak.
Hólyagcirkusz Társulat:
Eszes Fruzsina – ének
László Lilla – szaxofon
Barna Gábor Botond – harmonika
Szőke Szabolcs – array mbira, gadulka, zeneszerző
Rácz Attila – színész, ütőhangszerek
Szabó Domokos – színész, ütőhangszerek
Nádasi László – színész, ütőhamgszerek
Csák Zsolt – színész, bábművész, ütőhangszerek
Szerzők
-- Burns Katalin --
