bezár
 

építészet

2011. 11. 12.
Szekciók a szecesszió körül
Konferencia a szecesszió, a városépítészet és a nacionalizmus kapcsolatáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szekciók a szecesszió körül Egyszerre csigázta fel a szemet és az elmét Budapest francia városmonográfusa, Catherine Horel által tető alá hozott szecesszió-konferencia témája: a művészeti stílus társadalomtörténeti és urbanisztikai szempontú megközelítése. Tudományos vita és non-fiction között, illetve mentális térben az Osztrák-Magyar Monarchia és a Rajna-mente között úgy kanyargott az ülésszakok íve, akár egy Zsolnay-majolikavirág kelyhének körvonala.
Okos döntés volt Sármány-Parsons Ilona bécsi és budapesti szecessziós törekvések összevetését nyújtó előadását választani az első két napon a budapesti Institut Français-ban zajló, majd Nagyváradra átköltöző konferencia felütéseként. A Habsburg Birodalomra összpontosító felszólalások számára ugyanis megkerülhetetlen viszonyítási pontnak bizonyult a dualista rendszer két székesfővárosa. Bécs mint a Secession egyesület otthona, egyúttal pedig mint a stílus közép-európai változatának bölcsője léphetett fel a birodalom építészei előtt császárvárosi létéből fakadó jelentékenységét is meghaladó művészeti mintaként. A magyar építészek pedig elsősorban Budapestre megálmodott terveikkel önálló, ráadásul szándékoltan magyaros stílust teremtettek ugyanazon formakészletből – ellentétben a Bécstől „készen kapott” barokk és eklektika mély változtatást nem eszközlő recepciójával. A konferencián a Monarchia szecessziós tablójára a két programadó városon túl Pozsony, Zágráb, Szabadka, Pécs és Nagyvárad került fel. Utóbbi kivételével ezekben a városokban egy-egy „helyi” szakavatott által kalauzolt – Art Nouveau-ra fókuszáló – virtuális sétát tehettünk. A legfontosabb építészettörténeti részletek ismertetésén túl a két székesfővároshoz fonódó szálakra is rámutattak az előadók, de nem került sor a birodalom egész területét és a különböző, nem egyszer magukat egymás ellenében meghatározó identitások szerepét is taglaló Monarchián belüli összefüggésrendszer felállítására.
Jakab Dezső - Komor Marcell: Fekete Sas, Nagyvárad
A legteljesebb képet természetesen Nagyváradról nyerhették a megjelentek. A Pece-parti Párizs városképét markánsan meghatározza ma is a szóban forgó stílus, így nem okozhatott nehézséget a váradi ülésszak helyi témákkal való feltöltése. Mivel a kifogástalan építészek által jegyzett váradi munkákat valóban egy napon keresztül lehet cseresznyézni, a térben immáron nem mozgó zárónapot sem fenyegette a provincializmus. A többek között Mende Valér és a Vágó-fivérek monográfusaitól, jelesül Ramona Novicovtól és Mircea Paşcától hallható előadások örvén egy kétségtelenül plasztikus „szecessziós Várad”-kép bontakozott ki, amely azonban csak elvétve mutatott túl saját építőművészeti kontextusán.

Mindezt nem is lehetne szóvá tenni, ha alapvetően művészettörténeti tematikájú konferenciaként hirdették volna meg az eseményt, a program azonban többet: a fin-de-siècle idején dívó stílusnak a városépítészettel és a helyi, illetve nemzeti identitásokkal való viszonyának elemzését ígérte. E célkitűzésnek csak részben tudott eleget tenni a rendezvény, amely az építőművészetről remek keresztmetszettel, a társadalmi, társadalomtörténeti vonatkozásokkal kapcsolatban viszont többnyire csupán kérdésekkel, felvetésekkel szolgált.
ifj. Rimanóczy Kálmán: Apolló-palota, Nagyvárad
Valóban az építészeti kérdéskör társadalomtörténeti vonatkozásaira összpontosított Aurel Chiriac a nagyváradi szecesszió „személyiségéről” tartott előadása, amely abból az előfeltevésből indult ki, miszerint a város történetére nem lehet csupán a magyar, illetve a román kultúra egymás mellett élése és ütközése szempontjából tekinteni. A Bihar megyei múzeum igazgatója szerint számolni kell egy harmadik, regionális identitás meglétével is, amelynek mintegy testet öltése a váradi polgár: a Homo Varadiensis. A kutató szerint a sajátos váradiság – melynek formai jegyei korántsem voltak olyan élesen kivehetőek az előadás során, mint a magyar és román nemzeti karakterjegyek – otthagyta a nyomát a szecessziós épületeken is. Chiriac ennek tükrében inkább a szecesszió helyi, váradi stílusváltozataként mint nemzeti meghatározottságú építészetként határozná meg azt. Ez, az eddigi magyar szecesszió-kép részbeni újragondolására, vitára késztető gondolat, melynek boncolásához azonban senki sem kezdett hozzá helyben. Talán mindez annak tudható be, hogy a váradi szekcióban nem adott elő egyetlen magyar történész sem. Holott a hazai részvételnek a tudomány látta volna elsőként hasznát, hiszen a stílus identitásokkal való összefonódására óhatatlanul rávilágíthatott volna a román-magyar párbeszéd.

De nem pusztán a regionális tudat helyét kell még megtalálnia a századforduló tudorainak, korántsem csak Aurel Chiriac felszólalása rejtett magában megírásért jelentkező tanulmányokat. Sármány-Parsons Ilonának és Pilkhoffer Mónika pécsi történésznek a Bécs-Budapest versengés hazai szecesszióra gyakorolt ellentétes előjelű hatásáról ismertetett gondolatai arra figyelmeztettek, hogy a legelemibb összefüggésekről sincs kijegecesedett véleménye a magyar (művészet)történet-írásnak. A CEU professzora szerint az 1903–1905-ben a két székesfőváros között lezajlott politikai pengeváltás ösztökélte a magyaros stílus kiérlelését és csak 1908, a viszonylagos konszolidáció éve után erősödött fel a bécsi Jugendstil hatása a Lajtán innen. Ezzel szemben pécsi kolleginája a rapszodikus Bécs-Budapest viszonyt nevezte meg a mecsekaljai szecesszió soványságának okaként, így a stílus honi fejlődésének gátjaként. A szenvedélyes művészeti stílus, a nacionalizmus és az identitás közös kérdéshalmazában persze nem lehet feketén-fehéren igazságot tenni. Erre intett az Université de Strasbourg kortárs művészettörténeti docense, Hervé Doucet meggyőző érvelése is, miszerint bár mind a nancy Art Nouveau, mind a straßburgi Jugendstil művészei magukévá tették a nemzeti lelkületet Sedan után, ettől – és korabeli sajtócikkeikben megfogalmazottaktól – függetlenül könnyű szívvel merítettek Drezda vagy Párizs szecessziójának novumaiból.
Vas József - Morbitzer Nándor: Városháza, Kiskunfélegyháza
A francia, közelebbről strasbourgi és nancy kutatók meghívása egyébként is remek lehetőséggel szolgált arra nézve, hogy a soknemzetiségű Monarchiát egy olyan nyugati pandannal vessük össze, ahol szintén meglehetős népszerűségnek örvendett az Art Nouveau. A három nap során a francia kutatók a közép-európai, míg román, horvát, szlovák és magyar kollégáik az elzász-lotaringiai szecesszió legjavába nyerhettek betekintést. Már csak a művészeti keresztmetszetek szemrevétele, a virtuális városbejárások során tucatnyi implicit párhuzam rajzolódott ki a Rajna és a Duna mente között, melyeket sajnos senki sem tett explicitté az ülésszakok folyamán. Reméljük, hogy írásbeli összefoglalásuk nem sokáig várat magára. Szintén egy francia kutatónak, Didier Francfort-nak köszönhetően keleties színfolt is gazdagította a konferencia programját. Az életműve legjavát Isztambulban jegyző Raimondo D’Aronco pályarajza ugyanakkor mégsem hatott egzotikusan, sőt kapcsolódott az orientalizálás, az asszír, perzsa vagy akár indiai formák átvételével „keletről jöttünk” tudatot ápoló magyar építészek munkái közé.
Bálint Zoltán - Jámbor Lajos: Pannónia szálló, Szatmárnémeti
Az eddig említett századnyi távolba visszanyúló tudományos erőfeszítéseket nem egyszerűen kikerekítették, de társadalmi hasznuk mellett is lándzsát törtek a szecessziós örökség gondozására, jelen- és jövőbeni szerepére összpontosító előadások. Nagyváradon Catherine Horel foglalta össze a stílus nyolcvanas évekbeli újrafelfedezésének körülményeit, melyek a volt Monarchia területén elválaszthatatlanok voltak a századforduló történetírásának feldolgozásától. A hétköznapokban a francia történésznő által bemutatott alapon Európa-szerte felfutó szecesszió-divat a legtöbb dilemmával a felújítások idején szembesül: szükséges-e olyan körültekintően eljárni a műemlékvédelemnek egy századfordulón épített szálló, mint egy román kori körtemplom esetében? Természetesen senki sem vitatja, hogy a Párizsi Nagy Áruház ugyanúgy méltó a műemlékes monétára, mint Gül baba türbéje, de a centiméterre pontos felméréseket, az eredetihez képesti változtatások markáns megkülönböztetését és egyéb apró kartaparagrafusok következetes bevasalását már sokan diszfunkcionálisnak találják egy alig kilencven éves, máig eredeti rendeltetésének eleget tevő épület esetében. Ezekre az életszerű problémákra reflektált két francia örökségvédelmi szakember: Frédérique Boura és Serge Brentrup. 

Egy virulens és itthon is haszonnal forgatható világháló-adatbázist ismerhettünk meg Elisabeth Horth, a brüsszeli Horta-házhoz kapcsolódó Réseau Art Nouveau Network koordinátorának tolmácsolásában. A Havannától Tbilisziig a világ Art Nouveau-ra összpontosító kutatásait és örökségvédelmi vállalkozásait összefogni igyekvő hálózat, ha éppen nem szervezi, akkor a szemét tartja rajta a nagyszabású felújításokon, kiállításokon, de a konferenciákon és publikációkon is. Az 1999 óta gyarapodó adatbázis immáron akkorára terebélyesedett, hogy a szecesszióval foglalkozó cikkek és honlapok közötti kacskaringózást mindenképpen érdemes a Réseau Art Nouveau Network honlapján kezdeni.
Lechner Ödön: Szent Erzsébet-templom [Kék templom], Pozsony
Mint kiderült, a módszerek tekintetében a hazai örökségvédelemnek van oka Párizsra vetnie vigyázó szemét. Nagyot álmodni azonban a Duna mentén is tudnak: „Lechner Ödön független pre-modern építészete” 2008 óta várakozik illedelmesen az UNESCO világörökségi címére javasoltak listáján. A konferencián megjelent szűk szakmai kör egyöntetűen támogatta a jelölést: szembetűnően Sonkoly Gábor, az ELTE docensének előadása, a budapesti szecesszió kulturális világörökségként való interpretálása és a címre való esélyeinek számbavétele mozgatta meg a leginkább a hallgatóságot. A honi viszonyok azonban egyelőre nem kecsegtetnek többel a lelkesedésnél. Erről árulkodik, hogy Lechner chef-d'œuvre-je, az Iparművészeti Múzeum lesújtó állapotú tetőzetének felújítása ügyében hiába fordultak nemrégen az intézmény részéről az eredeti cserepeket készítő Zsolnay gyárhoz, az egykor szebb napokat is megélt manufaktúra jelenleg a pótdarabok gyártására sem tudott ígéretet tenni.

A lyukakat – tegyük hozzá: nem pusztán az Üllői úti majolikapalota esetében – egyelőre lelkesedéssel kell kibélelnünk.

Város a XX. század fordulóján, nacionalizmus és modernitás között. Városi terjeszkedés és a szecesszió, konferencia, Budapest-Nagyvárad, 2011. október 27-29. Az ülészakok programja itt böngészhető.
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- veress dani --


További írások a rovatból

építészet

Így fedezd fel az épületeket díszítő geometriát! Így fedezd fel az épületeket díszítő geometriát!
Különutak - Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció
építészet

Építészet, talán ahogy még nem láttuk Építészet, talán ahogy még nem láttuk
Magyar építészet. A szépítő bizottmánytól napjainkig. Kossuth Kiadó, 2017., 343 oldal, 7900 Ft

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés