bezár
 

színház

2012. 01. 02.
Üzletembernek a lelkedet
Faust-közvetítés a MET-ből
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Üzletembernek a lelkedet Igazságtalanság fanyalogni, ha az ember lehetőséget kap, hogy a New York-i Metropolitanből láthasson élő operaközvetítést a Művészetek Palotájában. Aztán ahelyett, hogy örülne, és értékelné a helyzetet, hol az előadással, hol az ottani, amerikai kameraállásokkal, hol az itteni hangfalakkal van baja. Nem így Charles Gounod Faustját látva.
Szkéné színház
Ami az operajátszást illeti, nem a MET-től várjuk a forradalmat. Forradalom a Faust esetében sem volt, szó se róla. Viszont a sok átütő hang együtt, az intenzív jelenlét és együttlét, színészi és énekesi teljesítmény, amihez hozzájárul a hihetetlen dinamizmussal vezénylő karmester, Yannick Nézet-Séguin, aki a Metropolitan zenekarából ezúttal végtelen virtuozitást hoz ki (gondolhatunk akár a második rész kezdetének fúvósaira), és árnyalatok széles sorával biztosítja a produkció minőségét.

Az amerikai rendező, Des McAnuff (számos színpadi és zenés színházi előadás rendezője, zeneszerzője, sőt szerzője) a XX. századba helyezte a cselekményt, mégpedig világháborús kontextusba, ahol is Faust laboratóriumában atombomba készül, s a katonai egyenruhák is ezt a kort idézik. Ez az áthelyezés működött is, egyáltalán nem hatott képtelenségnek, jelmezei, ikonikus figurái, monumentális kivetített és egyébként animált alakjai vagy a Mefisztó „koreografálta” századelőt stilizáló őrült táncok egységbe foglalták a produkciót. Valentin is a világháborúba indul, s majd onnan tér vissza Margit húgához.
Faust öregen
A darab folyamatosan azzal játszik, hogy közeledik és távolodik az evilágtól (kétszintes dráma – mondják a Goethe-műre). A világháborús környezet által viszont még súlyosabbnak, hozzánk közelebbinek hatnak a Faust eseményei és szereplői, annak varázslatával, filozófiájával, földöntúliságával, néha a groteszkséget súroló tragikumával. (Gondoljunk csak Margit sorsára: anyja meghalt, húga szintén, bátyja a szemünk előtt hal meg, és ez csak körítés ahhoz, hogy mellesleg „illegálisan” teherbe esik, a társadalom kitaszítja, megöli gyermekét, s kivégzik – borzalmas, de így sűrítve mégis van benne valami komikus túlzás, s az opera hiába hosszú, mindezt nagyon is sűríti, felnagyítja.) Itt az emberközeli, az átérezhető felé billen a mérleg, s ennek az énekesek, és értem ezen a kórust is, plasztikus szerepformálása adja az alapját.
Templomban
Mefisztó (René Pape) egészen addig a pillanatig, míg Faust be nem megy Margithoz szenvtelen, a semlegességével hátborzongató alak. Üzletember, akin látszik, hogy neki kizárólag a címszereplő lelke kell, s hogy ezt hogyan, mi áron szerzi meg, mellékes. A közhelyek kerülésével formál karaktert: nem vigyorog hát démonian, nem aggódik, és nem kárörvend, egyszóval érzelemtől mentesen, hideg fejjel indítja útjára, és kíséri a hozzá hasonló alakká fiatalodott Faustot. Jonas Kaufmann Faustja és Marina Poplavszkaja Margitja emóciókban annál gazdagabb: átütő, romantikus, érzelmes, de nem csöpögős, és hihetetlen energia hatotta át a húzások ellenére (a Walpurgis-éj jelenet kimaradt) sem rövid opera nagy szerepeit, ráadásul a teljes produkció folyamán, ami szintén egyedülálló.

A nagy technikai tudás adta lehetőségek ebből az előadásból sem maradnak el. Itt azonban rendkívül jól használják őket, például valóban tértágító, szédítő hatású, nagyságot növelő a felhők suhanása a háttérben. Vagy a víz vérré válásának látványa mintegy Mefisztó puszta akaratára kellemesen ellenpontozza Mefisztó szenvtelenségét, egyszerűségét, távolságtartását a varázslatainak nagyságával. Ugyanakkor arra is figyelnek, hogy a sok párhuzamos emberi mozgás, (mondanom sem kell, Mefisztó varázsolja őket séta-varázspálcájával) olyan apróságokra is lehetőséget adjon, hogy Faust és az ördög eskütételekor, mivel egymáshoz képest tükrözve teszik kezüket a „szívükre”, törvényszerűen egyikük, éppenséggel Mefisztó, mégis jobb oldalra teszi kezét. Ennyit a sátánnal való esküről mint lehetőségről.

Charles Gounod: Faust

Faust: Jonas Kaufmann
Margit: Marina Poplavszkaja
Siebel: Michèle Losier
Valentin: Russell Braun
Mefisztó: René Pape

Közreműködik: a Metropolitan Opera Zenekara és Énekkara

Vezényel: Yannick Nézet-Séguin
Rendező: Des McAnuff

A Metropolitan Opera élőközvetítése

2011. december 10.
Művészetek Palotája, Előadóterem

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

színház

Fiatal alkotók és a kreativitás színháza Fiatal alkotók és a kreativitás színháza
FACT a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2020. február 6-9.
színház

A kritikus lét elviselhetetlen könnyűsége A kritikus lét elviselhetetlen könnyűsége
Ön/kritikusan a kritikáról beszélgetés a Három Hollóban 2020. január 14-én
színház

Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon! Én akarok lenni a legjobb gyerek a világon!
Egy méhkaptár traumatikus hétköznapjainak krónikája – A méhek istene a Kolibri Pincében
Shakespeare Amit akartok (Vízkereszt) a Szkénében

Más művészeti ágakról

Gyerekirodalom és medialitás - Tudományos konferencia
art&design

A blöffben nem hiszek A blöffben nem hiszek
Interjú Szűcs Attilával az alkotási folyamatról, a galériák szerepéről, hazai és külföldi művészeti terekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés