Adott egy író, Gary Perlman, aki imádja Dickenst és a japán klasszikus kabuki színházat. Észreveszi a kettő közötti kapcsolatot, és megírja a Karácsonyi ének kabukisított verzióját, a Kabuki karácsonyi éneket, azaz A Kabuki Christmas Carolt. Adott továbbá egy fiatal rendező, Jon Reimer, aki imádja a japán klasszikus színházat, és színpadra állítja a darabot. Az angol alapanyagot a Tokyo International Players előadásában, Tokióban jobbára amatőr színészekkel, de japános mozgással és hanghordozással angolul mutatják be.

Az alapgondolat nagyszerű, gondolom már a színházba menet. A dickensi kísértettörténet tökéletesen illik a kabuki szellemvilágába. Állítólag ezek a történetek hűsítőként szolgáltak a forró nyári napokon. A légkondicionáló előtti korban ezek a hátborzongató történetek nyújtottak némi felüdülést. Az alaptörténeten kívül a színhely az iparosodó Angliából a modernizálódó Japánba került, tehát a regény születése után pár évtizeddel későbbi időbe. A jól ismert történet szerint egy karácsony estén a zsugori és folyton zsörtölődő Scrooge-nál megjelenik a halott munkatársának szelleme, és figyelmezteti élete hibáira. A japán környezetnek megfelelően és a címmel ellentétben a eseményeket karácsonyról szilveszterre tették át. A Meidzsi-restauráció, az átmenet a feudális és a modern Japán között érzékletesen tudta szembeállítani a történet három idősíkját. A Meidzsi-kori jelenbe érkezik a múlt szelleme szamuráj alakban. A főhős, akit itt nem Scrooge-nak, hanem Szukedzsirónak hívnak, figyelmezteti is, hogy a kard viselése tilos. Ugyanis a Medzsi-kor egyik vívmánya a társadalmi osztályok közötti különdség eltörlése, ezzel együtt a szamurájok kardviselésének betiltása volt. A jelen kor szelleme elegáns női alakban jelenik meg, a jövő szelleme pedig nó jelmezben. Nem ritka a kabukiban a még korábbi nószínházra való utalás, különös választás azonban, hogy a nó révén a jövőt jelenítik meg. A nó a múltba tekint vissza, többszáz éves történeteiben az annál is korábbi időket eleveníti fel. A jövőbe utazás nem jellemző sem a nóra, sem pedig a japán színházi hagyományokra.

A korok közötti kontrasztot az öltözékek is mutatják, a múltból érkező szamurájöltözékkel szemben áll a Meidzsi-kori átlagemberek egyszerű japán öltözéke, majd a jövőben játszódó jelenetben már európai öltönyt viselő figurák groteszk jelenléte mutatja a nemzetközi életbe bekapcsolódó Japán változó hétköznapjait.
 

A színpadkép a kabuki világát idézi minimalista kivitelezésben. A tér egészét egy ház belsejét mutató díszlet teszi ki, mely a történetnek megfelelően hol Szukedzsiró háza, hol Kuracsi (Cratchit)-család otthona. Bár a hatalmas színpaddal és fejlett színpadi technikával rendelkező kabuki esetében a látvány része a különböző helyszínek különböző díszletek általi megjelenítése, ez esetben csak az apróbb kellékek jelzésszerű változtatásával történt. A jellegzetes kabuki díszletet geggek forrásaként is használták. Például amikor a szellem a ház (láthatatlan) falán át próbál távozni, Szukedzsiró figyelmezteti, hogy az ajtó a másik oldalon van. Persze egy szellemnek nem gond a ház falán keresztül távozni, így magával ragadva Szukedzsirót az ajtó helyett mindketten arra indulnak a múltba.

A szereplők maszkja a kabuki erőteljes és stilizált arcfestés (vagy ahogy ők mondják, kumadori) sminkjét használja. Így Szukedzsiró a rossz embereket megjelenítő, az arc izmait kihangsúlyozó piros ecsetvonású sminkje, valamint a szellem előkelőségét ábrázoló fehér arcfestéke a kabuki jellegzetes szereptípusait mutatja. Továbbá hanghordozásuk, mozgásuk, látványos pózba merevedésük a kabuki világát utánozza. Bár amatőr színészek játszanak, akiknek nemcsak szokatlanul áll a japán ruha, de még kicsi is rájuk, és bár mozgásuk esetlen, hanghordozásuk inkább harsány, mint stilizáltan visszafogott, játékuk bájosan magával ragadó.

Kabuki karácsonyi ének (A Kabuki Christmas Carol)

Charles Dickens Karácsonyi ének c. regénye alapján írta: Gary Perlman
Rendezte: Jon Reimer
Kabuki tréning: Nakamura Macunoszuke, Bandó Jadzsúró

Tokyo International Players

Ebisu Echo Theater, 2011. december 2.

Fotó: Tokyo International Players